Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974)

Levéltári Közlemények, 44–45. (1973–1974) - Borsa Iván: A magyar medievisztika forráskérdései : medievisztika és a levéltári anyag / 103–121. o.

118 Borsa Iván Levéltára egyes adatainak gépi adatfeldolgozását célozza. Ennek megvalósulásával mindazok az előnyök az egész forrásbázisra kiterjeszthetők volnának, amint az említett javaslat csak a Magyar Országos Levéltár Diplomatikai Levéltárára vonatkozóan kívánt megvalósítani.

36 Feltehető a kérdés arra vonatkozóan is, hogy az Országos Levéltáron kívüli magyarországi és szomszédos országokbeli okleveles anyag fényképgyűjteménye lezártnak tekintendő-e vagy lehetséges, szükséges-e gyarapítása, továbbfejlesztése? A kérdésre röviden az a válasz, hogy kis méretű gyarapítással állandóan számolni kell, ahogy a Diplomatikai Levéltár is gyarapodik évente több-kevesebb oklevéllel. Az újonnan felbukkanó okleveleken kívül számolni kell a távolabbi európai országokban a lehetőségek arányában végrehajtandó feltáró munka eredményeképpen előkerülő magyar vonatkozású levéltári anyaggal is. Ezek várható száma azonban előreláthatóan olyan szerény keretek között fog mozogni, hogy fényképmásolataik elkészítése és adataiknak a segédletrendszerbe való bedolgozása nem fog különösebb problémát okozni. ' V Nagyobb feladatot jelentene, ha tervbe vétetnék az oklevélmásolatok átrostálása és az átrostálás során ismeretlenként megismert másolatokkal mind a Diplomatikai Levéltár, mind a folytatásképpen kialakítandó fényképgyűjtemény növelése. Nagy számmal maradtak ugyanis korunkra Mohács előtti oklevelek másolatai. A XVIII. században és a XIX. század első felében Hevenesitől Kaprinain és Kovachichon át Fejérig hatalmas tömegekben készítettek másolatokat, amint erről a bevezető részben szó esett. E több száz kötetre rugó másolattömegnek azok az oklevelei, amelyek eredetiben is korunkra maradtak, nem képviselnek különösebb értéket. Azok az oklevelek viszont, amelyeknek eredetije időközben elpusztult, ma már egyetlen példányt jelentenek, s így forrásértékük lényegesen megnőtt. Ugyanez áll azokra az oklevélmásolatokra, amelyek nem szervezetten készített másolatkötetekben, hanem különböző levéltári fondokban esetleg szétszórtan maradtak ránk.

37 A XIX. század második felében Wenzel Gusztávval megindult, forrásérték szempontjából még sok esetben ma is megbízhatónak bizonyult oklevéltárak készítői általában igen rossz véleménnyel voltak ezekről a másolatgyűjteményekről, s igen ritkán vagy egyáltalában nem fordultak e másolatokhoz.

38 Ezt indokolta az esetek többségében a másolatoknak valóban gyarló minősége. A többséggel szemben indokolt averzió azután átterjedt a teljes gyűjteményekre, sőt az egész kategóriára, valamennyi oklevélmásolatra. — Ha elkészül a Mohács előtti teljes eredeti levéltári anyagnak az előzőekben javasolt feldolgozása, akkor megfelelő segédíetrendszer fog rendelkezésre állni ahhoz, hogy a másolattömegből kirostálják azokat, amelyeknek eredetije nem került be az Országos Levéltár Diplomatikai Levéltárába vagy másolata a Diplomatikai Levéltár kiegészítését jelentő fényképmásolat-gyűjteménybe. 36 Uo. 17—19. 37 A Magyar Országos Levéltár Diplomatikai Levéltára egy 0,94 iratfolyómétérre rugó másolatgyűjteményt (Q 283) őriz. A Mohács előtti levéltári anyag kiemelése a Diplomatikai Levéltár közel évszázados történetének folyamán meglehetősen vegyes elbírálásban részesült. Sokszor talán indokolatlanul tettek be a gyűjteménybe köteteket, amelyekben csak egy-két Mohács előtti oklevélszöveg másolata volt olvasható, máskor viszont egyes másolatokat eredeti helyükön hagytak. 38 Teleki József objektív álláspontot fejtett ki, amikor e gyűjteményeket értékelte. „Háládatossággal kell ... említeni Kovachich, Eder, Horváth, Gyurikovics, Fejér, Podhradszky, JankowichJerney, Érdy, Czech stb. megkülönböztetett fáradozásait. De ezeknek igen nagy része még új törté, netvizsgálóra vár, ki azokat az előbbiekkel (ti. eredetiekkel) összevesse, megrostálja, illően elhelyeztesse; e mellett még számtalan adat hever használatlan mind nyomtatásban, mind kéziratban". (Teleki József: Hunyadiak kora Magyarországon. I. kötet, Pest 1852. V.)