Levéltári Közlemények, 43. (1972)

Levéltári Közlemények, 43. (1972) 1. - Vajay Szabolcs: Városi címerek korszerű megújítása / 97–111. o.

98 Vajay Szabolcs Az írást a város pecsétje hitelesíti, középületein c/merjelvénye díszlik, ünnepélyein pedig zászlaja leng. A városnak tehát ha létezését és egyedi jellegzetességét adott alkalommal, már az egyszerű rápillantás számára is kifejezésre akarja juttatni, pecsétre, címerre és zászlóra manapság szinte nagyobb szüksége van, mint egykor volt.

5 Ahhoz azonban, hogy ez a rápillantás kiben-kiben elérje a kívánt hatást, szükséges, hogy a várost kifejező szimbólum éppoly konvencionálisan elfogadott és közérthető legyen, mint a szentek glóriája, a kamaszok grafittije vagy az „5"-ös számjegy... Következik ebből, hogy a városi heraldika megújhodása nem táplálkozhat mondvacsinált, tetszőleges ötletekből. Egy bármennyire nagy művész vagy grafikus, egy bármily jóízlésű városatya ötlene is ki valami „egészen újat" városának szimbólumaként, ez az újdonsült ábra lehet szép, érdekes, eredeti, vagy haladó, de az alapvető célkitűzést eleve elvétette: nem közismert és nem közelfogadott; nem szimbolizálja a várost. Mi légyen tehát a megoldás? Térjünk vissza az avitt címerekhez: a hórihorgas védszentekkel megrakott pecséthez, a nehéz cicomájú barokk kompozíciókhoz, a földesúri hatalom alatti időkre utaló oligarchikus motívumkincshez, avagy a XIX. századnak még a korabeli heraldika puritánjai által is elítélt historizáló-szecessziós ötleteihez? — Szóba sem jöhet! És nem is kell szóba jönnie. — A városi heraldika alapvető lényege elemeinek közelfogadottsága és közismertsége kell, hogy legyen. Ennek egyik jelentős forrása természetesen lehet a tradíció. Senki sem javasolná Róma városának, hogy a Romulust és Remust szoptató anyafarkast vesse ki szimbolikájából, mert „meghaladott pogány motívum". Párizs sem iktatta ki címerének pajzsfejéből a már több mint egy évszázada trónfosztott Bourbonok arany liliomait. A függetlenségére méltán büszke protestáns Genf címerében ma is fekete sas és arany kulcs díszlik: a németrómai császár és a genfi püspök szimbóluma,

6 azon időkből, midőn az 1536 óta önálló és 1815-ben Svájchoz csatlakozott városállam még császári civitas és katolikus püspöki székhely volt. Felemlíthetnők még ama délamerikai városokat is, amelyeknek címerében, közel két évszázaddal a kivívott függetlenség után, ma is Kasztília arany vártornya, León rőt oroszlánja,

7 vagy éppenséggel az 1700-ban kihalt spanyol Habsburgok kétfejű sasmadara látható.

8 A tradíció tehát minden politikai mellékíz nélkül is lehet a városi heraldika lényeges ihletője. Eleve való elvetése korántsem „haladó újítás", hanem inkább túlteljesíteni akaró kispolgári ügybuzgalom. Előfordul azonban nem egyszer, hogy az adott heraldikai tradíció nem túl szerencsés; eleve ráerőltették volt a városra, barokkos bonyolultságában nem vert 5 Ottfried Neubecker: Kleine Wappenfibel. Eine Einführung in die Heraldik für Leute von heute. Konstanz, 1969., IX. Kommunale Heraldik, 57—60. 6 Jifi Louda: Europäische Städtewappen. Balzers, 1969, 140—141, JM° 93. 7 Szabolcs de Vajay: De l'heraldique municipale en Amérique latiné, ä travers les blasons des capitales provinciales du Costa Rica. Archívum Heraldicum, LXXX, Neuchätel, 1966, N° 1,2—9. 8 Kétfejű sast visel mindmáig címerében az 1554-ben alapított chilei La Imperial város, vö.: Dr. Alexander Randa: Die Pax Austriaca in Amerika. Österreich und Amerika vom 16. bis zum 18. Jahrhundert. Symbolik und Ausbreitung des Namens „Austria". Mission und Sozialgesetzgebung zum 300. Gedenkjahr des Missionsprivilegs König Philipps IV. von Spanien (1664—1964). Religion, Wissenschaft, Kultur, Zeitschrift der Wiener katholischen Akademie, 15 (1964), III/IV, 193—234, 11. ábra, 208/209. /