Levéltári Közlemények, 43. (1972)

Levéltári Közlemények, 43. (1972) 2. - IRODALOM - Dán Róbert: Magyar zsidó oklevéltár XIV. Szerkesztette és kiadta: Scheiber Sándor. Budapest, 1971. / 430–431. o.

430 Irodalom Végül megjegyzi Ulbrich dr., hogy mióta a kéziratát lezárta, Burgenlandban alapos közigazgatási átszervezést hajtottak végre. Számos esetben két-három kisebb települést egyetlen községgé vontak össze. Az egyesítések után ma Burgenlandnak mindössze 138 községe vari. Az összevont községnevek azonban a katalógusban nem szerepelnek. Mindezek ismeretében kijelenthetjük: minden gyűjteményben előfordulhatnak és elő is forduljnak hasonló nehézségek. De minden átszámozásnál készülnek megfelelő mutatók, koincidencia egyzékek is. Ezek lehetővé teszik a bibliográfiákban, katalógusokban rögzített régi jelzetek azonosítását. Ulbrich dr. olyan hatalmas és tökéletes' művet alkotott, amely nem csak egy következő évszázadra, hanem minden időkre kielégít minden igényt, amely a közreadott anyaggal kapcsolatban támasztható. Ezt a művet csak folytatni, csak kiegészíteni kell; ilyen szinten, ilyen tiszteletre méltó alapossággal. Külső formájáról már az I. kötet ismertetése kapcsán szóltunk. A mű tipográfiai és könyvészeti vonatkozásban is a tökéleíesség mintaképe, amiért a kiadó és a nyomda is minden dicséretet megérdemel. Bendefy László MAGYAR-ZSIDÓ OKLEVÉLTÁR XIV. Szerkesztette és kiadta: SCHEIBER SÁNDOR Budapest, 1971. 5701. A magyar zsidóság történetének okleveles forrásait feltáró nagymúltú sorozat újabb, immár XIV. kötete ismételten azt bizonyítja, hogy a jól szervezett levéltári kutatómunka még a különleges szempontú vizsgálódások esetében is gazdag eredménnyel jár. Az MZsÓ korábbi köteteinek ismertetésekor (LK XXXVIII. 1967. 112—113; XXXIX. 1968. 331—333; XLI. 1970 341—342; XLII. 1971) bemutattuk a Scheiber Sándor szerkesztésében megjelenő forrásgyűjtemény célkitűzéseit, az anyaggyűjtés szempontjait, a feldolgozás rendszerét. Szó esett arról is, hogy az egyes kötetek időhatárai nem jeleznek fontosabb történeti dátumokat. így van ez az MZsO XIV. esetében is, amely az 1742—1769 évkörben keletkezett iratokat tartalmaz. Az itt közreadott források a korabeli Magyarország gazdasági szempontból legfejlettebb részének, a nyugati megyék levéltáraiból származnak. A soproni Városi Levéltár, a Sopron Megyei Levéltár és az Országos Levéltár vonatkozó fondjai adták a kötetben szereplő 504 tétel többségét. Ezek feltárása Házi Jenő munkája. A nyomtatott forrásokat Scheiber Sándor és Zsoldos Jenő nézték át. A XVIII. század közepe táján kibontakozó hazai kézműipari és kereskedelmi fejlődésben jelentős szerepet játszottak a zsidó mesterek, kereskedők. Ezekben az évtizedekben számos zsidó család vándorolt be a környező országokból, ahonnét némi tőkét és fontos kereskedelmi tapasztalatokat hoztak. Ebből következik, hogy az iratok nagyobb része éppen a letelepedéssel, türelmi adóval és a kommerciális kérdésekkel foglalkozik. A Helytartótanáccsal szoros kapcsolatban működő, zsidóügyekkel foglalkozó vegyesbizottság jelentései és más ügyiratai arról tanúskodnak, hogy az állami szervek általában elősegítették a zsidók letelepedését és a gazdasági életben kifejtett tevékenységüket. Ez azzal is magyarázható, hogy az egyes városok költségveétsében fontos tétel volt a zsidók által fizetett türelmi és a szabadkereskedelmet biztosító taxa. Tolna megye — például — maga járt közbe a Helytartótanácsnál a zsidók érdekében, így biztosítva ezt a bevételi forrást. Az adóval megvett vallási türelem és szabadkereskdelmi jog azonban túlzásokra is ragadta a városokat. A gazdasági életet nemzetközi vonatkozásokban szemlélő és abban érdekelt főurak — példaként csak az Esterházyakat említjük — védelmükbe vették ä birtokaikon élő, vagy azokkal kapcsolatban álló zsidókat és saját érdekeiket és védve méltatlannak tartották a különféle adók mértéktelen duzzasztását. Más iratok viszont azt látszanak bizonyítani, hogy egyes helyi kereskedők, de különösen az iparos városi és földesúri közbelépést igényeltek a vetélytársként fellépő zsidókkal szemben. Ennek lehet következménye, hogy volt hely» ahol már 1752-ben úriszéki döntés tiltotta el a zsidókat a céhek által művelt iparok gyakorlásától. Ezzel lényegében igen leszűkült a zsidók tevékenységének köre. A hagyományos zálog és kölcsönzési ügyletek mellett csupán a kereskedelmi tevékenység biztosította a zsidóság adófizetési potenciáját. Kisebb súrlódások ellenére a hivatalos állami szervek nem gördítettek akadályt az 1750 évek közepén megerősödő bevándorlás elé.