Levéltári Közlemények, 43. (1972)
Levéltári Közlemények, 43. (1972) 1. - Kállay István: A családülés / 3–32. o.
28 Kállay István A levéltár őrzési helyét a családülés határozta meg. Gyakori volt, hogy a levéltárat a senior lakhelyén őrizték, halála esetén az új senior lakhelyére szállították át. így került pl. a Harruckern család levéltára Gyuláról Szarvasra, majd Körösladányba (Békés m.). Az 1808. március 18-i ülés végül úgy határozott, hogy Pestre kell vinni* mivel ott kellettek gyakran az iratok. 256 A Csáky család 1836-ban ugyanezen meggondolásból úgy döntött, hogy a levéltárat Pestre kell szállítani. A következő évi ülésen azonban — habár Csáky Zsigmond pesti házát felajánlotta e célra — ez a döntés módosult, mivel „tanácsosabb a lőcsei templom kápolnájában hagyni a levéltárat". 257 A levéltár kulcsát az idősb atyafi őrizte, esetleg a család ágainak egy-egy képviselője. 258 A Csáky család esetleges szállítás céljára levéltári útiládákat készíttetett. 259 A Máriássy család ülése 1841-ben elrendelte, hogy „minden haladék nélkül a levéltárhoz már készen heverő vasajtó alkalmaztassák". Ugyanez az ülés intette meg Máriássy Miklóst, mivel a levéltár vasládáját a bennlevő iratokkal még mindig nem adta át az igazgatónak. 1843-ban úgy döntött a családülés, hogy levéltárat kell építeni. A levéltár ülésteremből, az archivarius szobájából, a nemzetségi hajdú lakásából állott volna. A családülés hozzá tartozónak látta a tömlöcöt is. 260 A levéltárat és a levéltárnokot a családülés által megbízott atyafi ellenőrizte. A levéltárnokot a családülés választotta, az ülés előtt tett esküt és ott állapították meg fizetését, nyugdíját is. A Csáky család levéltárának felügyelője 1794-ben Csáky László nagyváradi kanonok volt; a levéltári munkát a család ügyésze végezte. 1836ban Raiz Ágoston levéltárnoknak 600 pengő forint fizetést ajánlott fel a családülés, ha Pestre megy a levéltárral. A következő évben Csáky Antal végezte a levéltár felügyeletét. 1845-ben tette le az új levéltárnok, Gálfy György, a családülés előtt az esküt. 261 A Harruckern család gyulai levéltárának levéltárnoka, Belanszky László, 1808. június 20-án tett a családülés előtt esküt. A régi levéltáros, Hendrey Pál, átadta neki a levéltárat. Az 1829. november 17-i családülés járult hozzá Röth Ignác, „a familia levél Tárnokjának" kinevezéséhez. 262 A Lónyay család levéltárát mindig valamely családtag őrizte. 263 A Majthényi család levéltárnoka számára a családülés 1805-ben 100 Ft lakbért és évi 300 Ft fizetést állapított meg. 264 A Harruckern család nyugalmazott levéltárnoka 1845-ben évi 200 váltó forint nyugdíjat kapott. 265 A Csáky család levéltárnokának, Raiz Ágostonnak az özvegye ugyanez évben 100 Ft szállásbért élvezett. 1852ben a család levéltárnoka 400 pengő forintot kapott. 266 A családülési jegyzőkönyvek alapján rekonstruálni lehet a levéltár által végzett munkát. A levéltár legfontosabb munkája az iratok jegyzékelése, elenchusok készítése volt. A Máriássy család 1746. március 1-i csépánfalvai ülése megbízta az igaz256 P 418. Fasc. P. No 4. Pest, 1806. okt. 1. és 1808. márc. 18. 257 P 71. Fasc. 131. No 23. Pozsony, 1836. márc. 17. — P 22. 26. tétel, 1837. jún. 2. 258 P 343. 7. tétel, Nagykálló, 1798. márc. 1. 259 P 71. Fasc. 131. No 23. Pozsony, 1836. márc. 17. 260 p 49] Márkusfalva, 1841. máj. 17. és 1843. jún. 20. 261 P 71. Fasc. 131. No 2. Kluknó, 1794. szept. 23.; No 23. Pozsony, 1836. márc. 17., No 39. Pest, 1845. jún. 2. — P 22. 26. tétel, 1837. jún. 2. 262 P 418. Fasc. P. No 6. Gyula, 1808. jún. 20.; No 11. Pest, 1829. nov. 17. 263 P 451. 10. tétel, Nagylónya, 1816. szept. 21. 264 P 418. XLVII. No 14. Pest, 1805. ápr. 28. 265 Uo. No 20. Pest, 1845. jún. 5. 266 P 71. Fasc. 131. No 39. Pest, 1845. jún. 2.; No 45. Lőcse, 1852. jún. 24.