Levéltári Közlemények, 43. (1972)
Levéltári Közlemények, 43. (1972) 2. - Szűcs Jenő: A ferences obszervancia és az 1514. évi parasztháború : egy kódex tanúsága / 213–263. o.
220 Szűcs Jenő kon a görögkeletiek térítése mozgatta. Majd Zsigmond király is a pártfogók sorába / lépett, s a cseri barátok általa már az ország közepén is megvetették lábukat (Visegrád, 1425), hogy aztán Hunyadi János személyében olyan világi pártfogóra leljenek, aki nemcsak maga is több kolostort építtetett fel uradalmain (az elsőt marosszentimrei győzelme emlékére Tövisen, 1442), hanem hatalmával következetesen egyengette az utat, hogy a ferences rend obszerváns ága egyre inkább fölibe kerekedjék a régi, konventuális szervezetnek, sőt részben helyébe is lépjen. Az ő támogatásával adott át Cesarini Julián pápai legátus egy sor konventet, köztük a budait és pestit is (1444) az obszervánsoknak. Az obszervancia rohamos előretörését több egymással össze- • függő tényező támogatta. A ferences rend hagyományos (konventuális) ága már régóta nem volt képes szerepét betölteni; az új irányzat, a maga szigorú reguláival, valóban érvényesített szegénységi fogadalmával és ugyanakkor aktivitásával (elsősorban a prédikációs tevékenység felélesztésével) alkalmas volt a nép gondolatvilágának befolyásolására, hiszen a szerzetesség általános elhanyatlásának korában határozott népszerűséget élvezett a nép körében is. Ezen túl Magyarországon e korban két sajátos körülmény követelt meg különös szervezeti és ideológiai hatékonyságot: a nagyszámú „szkizmatikus" lakosság léte (s egyáltalán a katolikus vallást veszélyeztető lappangó vagy nyílt eretnekségek, főként az 1420—30-as évek délvidéki huszitizmusa) és a törökellenes propaganda. E kettő egyébként a kor gondolkodásában sajátos ideológiai egységbe olvadt össze, ahogy a Zsigmond-kor okleveles formulákba merevedett szólama is mutatja: a keresztény hit védelme „a hitetlen törökök és a szkizmatikusok, Krisztus keresztjének ellenségei" együttes leküzdését involválja. A „tévtanok" irtására és tábori papság szerepére a török hadjáratokban leginkább az obszervánsok voltak alkalmasak. így érthető, hogy a paupertas elvét valló és megvalósító obszerváns ferencesek a legnagyobbak, megannyi báró, sőt maga Hunyadi támogatását élvezték. így volt ez a század második felében is. Mátyás e térén atyja nyomdokain haladt. Nem véletlen az sem, hogy az egyetemes obszervancia két „oszlopa" egyidejűleg inkvizitori és keresztes hadjáratot szervező minőségében tevékenykedett Magyarországon: Marchiai Jakab (1435—37, 1457) és Kapisztrán János (1455—56). A jelzett körülmények magyarázzák, hogy a ferences rend magyar obszerváns ága, amely már a 15. század dereka előtt 25 kolostorral rendelkezett, V. Miklós pápa idején önállósult, kivált a boszniai keretből, megalakult a cismontán rendtartomány részeként az önálló vicaria Hungáriáé, magyarországi helytartóság (1448). Ettől fogva a reformációig a ferences obszervancia az egyedüli dinamikusan fejlődő szerzetesrend. Mert bár elvileg — mint mondottuk — a csúcson, a minister generalis személyén át fennmaradt a ferences rend egysége, gyakorlatilag az obszervancia önálló rendnek tekinthető már sok évtizeddel ezelőtt, hogy Rómában kimondták a teljes önállósodást (1517). Az obszerváns ferencesek hierarchiája és belső élete, szervezete mindenben független volt a konventuálisokétól. Legkésőbb 1475-ben kialakult a magyar helytartóságnak a török hódításig fennmaradt tíz őrkerületre oszló országos szervezete, akkor már 49 kolostorral. A kolostorok száma a továbbiakban — néhány Al-Duna-vidéki kolostor elpusztulása ellenére is — még tovább szaporodott. Egy 1509 körül keletkezett összeírás szerint akkoriban 70 kolostorban 1700 barát élt; s bár az 1510. évi pestis csaknem 400 barátot vitt el» még 1523-ban is 1472 „cseri barát" tevékenykedett az országban. A magyar obszervancia jelzett okokkal magyarázható különös virulenciáját a számok is mutatják: az egész Alpokon inneni kereszténységben (Angliától német földön át Cseh- és Lengyelországig) a magyar helytartóság területén volt az összes obszerváns kolostorok
