Levéltári Közlemények, 43. (1972)

Levéltári Közlemények, 43. (1972) 1. - IRODALOM - Vanyó Tihamér: A Vatikáni Levéltár és kutatása / 157–162. o.

162 Irodalom 1956. És ugyané címen: Acta... Prodromus Uo. 1939.) Igen jelentős a román kutatás eredménye a már idézett Diplomatarium Italicum köteteiben. Elsőrendű anyagot tárt fel, másokat évtize aekkel megelőzve a már említett Fermendzin, majd később szerényebb mértékben Simrak és Vanino. Az utolsó évtizedben a németek is nekiláttak a munkának. Publikációikban kevés magyar vonatkozás is található. (Hermann Tüchle: Acta S. C. de Prop. Fide Germaniam spectantia... 1622—1649. Paderborn 1962, XVI + 728 1. A terjedelmes kötet nem elégítette ki várakozásunkat. A vállalkozást Georg Denzler folytatta: Die Propagandakongregation in Rom u. die Kirche in Deutscland im ersten Jahrzehnt nach dem Westfälischen Frieden. Mit Edition der Kongregationsprotokolle zu deutschen Angelegenheiten 1649—1657. Paderborn. 1969. Elődjénél gondosabb és hosszabb bevezetéssel.) Welykyj idézett nagy forrásgyűjteményében az 53-ból 14 kötet a Propaganda levéltárából való, de bennük is igen kevés a magyar vonatkozás. A kutatásban újabban komoly segítség a kongregáció egykori levéltárosának szerény terjedelmű tájékoztatója. (Nicola Kowalsky: Inventario delPArchivio storico della S. Congr. ,,de Propaganda Fide". Schöneck — Beckenried, Svájc, 1961. Kny. a Neue Zeitschr. für Missionswissenschaft 1961-i évf.-ból. 38 1.) Történeti kutatásunk feladatairól a V. L.-ban más alkalommal részletesen kívánunk szólni. Most csak röviden érintjük a kérdést. Ha eddigi teljesítményeinket hasonló nagyságú népekével összevetjük, akkor mennyiségileg és minőségileg mindenképpen megütjük a közepes mértéket. Sőt a levéltár megnyitása után hamarosan a csúcsra jutottunk, de alig egy évtizedig tartó sikeres munkálkodásra a lagymatagság emberöltője következett. A Római Magyar Akadémia s ezen belül a Történeti Intézet újjászervezése a harmincas évek táján bizonyos fellendülést hozott, azonban hiányzott az irányítás, a rendszeresség és egybehangoltság. Történetírásunknak előbb-utóbb újból neki kell látnia a vatikáni kutatásnak s eredményei közzétételének. Fraknóiék annak idején a középkori anyagra vetették a súlyt, s ezen a téren éles szeműek, sokoldalúak, termékenyek voltak. Ennek ellenére egészen bizonyos, hogy még ezen a területen is jelentős felfedezések, kiegészítések remélhetők. De a jövendő kutatásnak elsősorban az új- és legújabb korra kell áttérnie. Az államtitkárság és a kongregációk levéltári állományának hazai szempontból való feltárása a legfontosabb. Ehhez persze gazdag ismeretek, kiváló nyelvtudás, józan mértéktartás, tervszerű irányítás szükségesek. Ki kell alakítanunk a magunk módszerét! Ennek kerülnie kell a németek és csehek szinte öncélú terjengősségét, de az osztrákok leltárszerű rövidségét is. Nézetünk szerint ezt a módot megközelítettük A bécsi nunciusok jelentései Magyarországról 1666—1683 c. munkánkban. (Pannonhalma 1935.) A határtalan kongregációs iratanyag józan mértékben való felhasználására Püspöki jelentéseinkben tettünk kísérletet. (Uo. 1933.) Szigorúan el kell különítenünk a feldolgozástól az okmánytárat, s a bevezetésben a közölt anyagnak —• legalább bizonyos szempontok szerint — nagytávlatú megvilágítását kell adnunk. Ennek az újkori kutatásnak időhatára nagyjából 1600-tól 1900-ig terjed. A V. L. 1878-ig (IX. Pius haláláig) tanulmányozható, de ez nem jelent szükségképpen kicsinyes, merev lezártságot. Vanyó Tihamér