Levéltári Közlemények, 43. (1972)

Levéltári Közlemények, 43. (1972) 1. - IRODALOM - Vanyó Tihamér: A Vatikáni Levéltár és kutatása / 157–162. o.

Irodalom 157 A VATIKÁNI LEVÉLTÁR ÉS KUTATÁSA A Vatikáni Levéltárat (a következőkben V. L.) V. Pál pápa létesítette 1612-ben, de már a IV. században is kimutatható egy „Scrinium Sanctae Romanae Ecclesiae" fennállása. A középkor folyamán új egyházi hivatalok, intézmények létrejöttével párhuzamosan a levéltárak is szaporodtak. A pápaság történeti sorsának válságaiban azonban a felhalmozott okmányok részben elpusztultak, részben szétszóródtak. így a V. L. állománya ma csak a X. századig nyúlik vissza, és csupán a XII. sz. végétől kezdve duzzad tekintélyesebb mennyiségűvé. A XV. sz. vége felé merül föl egységes levéltár alakításának gondolata, s a fontosabb okmányok a biztonságos Angyalvárba kerülnek, de csak egy századdal később létesül ott levéltár. A Szentszék igazi központi levéltárának megalapítására csak V. Pál alatt került sor, mégpedig az apostoli palotában a bíboros könyvtáros lakosztályához tartozó termekben. Ez a gyűjtemény a bullák, brévék, supplicatiók regisztrumait foglalta magába, továbbá a pápai hivatalok iratait. A századok folyamán tovább gyarapodott a szentszéki szervek irataival és a pápáktól visszavásárolt gyűjteményekkel. 1798-ban beleolvadt az Angyalvár levéltára is. Nagy veszteségeket okozott a fejlődő intézménynek Napóleon 1810-i rendelete. Ennek értelmében az egész levéltári anyagot társzekereken Párizsba szállították. A V. L. a Szentszék központi gyűjteménye, de nem kizárólagos értelemben. Mert egyrészt nem kerülnek oda megszabott elvek szerint szabályos időközökben a pápai hivatalok iratai, másrészt ezek némelyike csupán letétként engedi át állományát. S vannak olyan szervek is, amelyek saját székhelyükön önálló kezelésben őrzik anyagukat. (Officium, Propaganda, Penitenciária.) De a pápai kongregációk, hivatalok és bíróságok nagyobb részének iratai a V. L.-ban találhatók. Ezt az anyagot gyarapítják továbbá a Szentszék egyéb levéltárai, az egykori egyházi állam központi és vidéki közigazgatásának írásos emlékei, családi, szerzetesi, testvérületi levéltárak, vegyes gyűjtemények és a nunciatúrák házi levéltárainak a Vatikánba szállított iratai. A V. L. anyagának nagy része • a származás elvének megfelelő egységekben tárolódik, de vannak olyan hivatalok is, amelyek iratai az ügykezelés folyamán vagy más okok következtében vegyes tartalmú fondokban találhatók. Végül figyelembe kell vennünk, hogy az olasz állam megalakulásával kapcsolatban nagy vatikáni és egyéb egyházi származású anyag került állami, illetve közületi levéltárakba. És sok lappang még az egykori főpapok rokonságának családi levéltáraiban. Minden kutató első feladata, hogy megismerkedjék azoknak a hivataloknak, hatóságoknak természetével és ügymenetével, amelyek működésének eredményei a tanulmányozni kívánt iratok. A római Kúria szervezete és szervei az idők folyamán a mindenkori szükségleteknek megfelelően nagy változásokon mentek keresztül. A XIV. századig a kancellária, a kamara és a bíborosi konzisztórium volt a szentszéki ügyintézés legjelentősebb szerve. Ennek a korszaknak legfontosabb levéltári állománya a vatikáni regisztrumok hatalmas sorozata. A XIV. századtól az újkor kezdetéig a különféle titkárságok, továbbá a Signatura, Datária, Rota és Penitenciária lépnek előtérbe. Ennek megfelelően alakulnak a vatikáni anyag nagy sorozatai. (Vatikáni, avignoni és lateráni regisztrumok, supplicatiók, a brévék titkárságának fondja, kamarai könyvek.) A XVI. századtól fogva egyre nagyobb szerepet játszanak az államtitkárság, a szentszéki kongregációk és igazságügyi hatóságok. Mindegyikük óriási iratanyagot hagyott ránk: a nunciusi jelentéseket és a nunciatúrák levéltárait, a kongregációs levéltárak és a pápai törvényszékek több tízezernyi kötetre menő állományát. Az újkori egyházigazgatás lényegében mindmáig fönnálló szervezetét V. Sixtus pápa (1585— 1590) alkotta meg. Legfontosabb jellemzője a miniszteriális rendszer, vagyis pontosan elhatárolt ügykörű bizottságok, kongregációk életre hívása. Az államtitkárság mellett ez a szervezet a legfontosabb. Fölépítésében — amely a XVI. századi kezdet után a XVII. sz. közepén már nagy és egyre növekvő hatáskörű — csak három évszázad múltán következett be jelentősebb változás és átcsoportosítás X. Pius alatt 1908-ban. Legújabban VI. Pál pápa hajtott végre bizonyos átszervezést. {Regimini Ecclesiae Romanae, 1967. aüg. 15.) Az egyes kongregációk neve is megváltozott, mi azonban a továbbiakban is — történeti alapon, s a félreértések elkerülésére — előnyben részesítjük a régi elnevezést. A római Kúria újkori ügymenetének megismerésére a történész számára a legfontosabb J. H. Bangen műve: Die römische Curie, ihre gegenwärtige Zusammensetzung und ihr Geschäftsgang, Münster i. W. 1854. Cappello, Martin, del Re újabb feldolgozásai mellett még különösen a kutatók figyelmébe ajánlunk két rövid, szakszerű, könyvészettel ellátott újabb összefoglalást a szentszéki kongregációkról: az egyik Corigregazioni Romane, Sagre címszó alatt több szakértő tollából az Enciclopedia Cattolica IV. kötetében jelent meg (Cittä del Vaticano 1950, 308—350); a másik K. Mörsdorf egyetemi egyházjogtanáré a Lexikon für Theologie und Kirche V. kötetében (II. kiadás, Freiburg i. Br. 1960, 1344—1349: Kardinalskongregationen). Az egyházi igazgatási intézmények után térjünk át a levéltárakra! A V. L.-ban egész termet megtölt a régibb és újabb kéziratos mutatók sokszáz kötete. Ezek használata előtt ajánlatos elme-