Levéltári Közlemények, 43. (1972)
Levéltári Közlemények, 43. (1972) 1. - Bertényi Iván: Az országbírói intézmény pecséthasználata a XIV. században / 113–143. o.
Az országbírói intézmény pecsét használata a XIV. században 133 lített perében az országbíró által elzárt egyik — Mihály által bemutatott — oklevél körültekintő vizsgálata a szöveg, a stílus, a cursus, a dátum és más diplomatikai jellegzetességek szokatlan voltának a megállapítása mellett arra is kiterjedt, hogy a pecsét nem a kellő és szokott helyen volt az oklevélre rányomva. A vizsgálat során többek között a hamis pecsét leleplezésére is sor került, a vitás birtokot végül Apród Jánosnak ítélték. 155 Szerepelt a pecsétvizsgálat Merklin fia: András nevezetes perében is, ahol az országbírói írószerv által kezdeményezett vizsgálat során a kúriai pecséthasználatban és ügykezelésben jártas személyeket sorra megkérdezték a bemutatott oklevél és pecsétje hitelességét illetően. 156 1364-ben nem fogadta el az országbíró a csatári konvent egy 1319. évi oklevelét sem, mert kitűnt, hogy pecsétviasza teljesen új és az illető privilégiumot újrapecsételték. 157 A pecsétkritika régebbi oklevél esetén — az előző század gyakorlatát már nem ismerve — hiteles pecsétet is hamisnak nyilváníthatott: a Miklós bán és a veszprémi káptalan között a Zala megyei Keszi birtokáért folyó perben (1352—54) Tamás országbíró nem fogadta el Dénes nádor 1234-ben kibocsátott oklevelét, amelyben az alnádora egy ítéletét írta át és erősítette meg kettős pecsétjével (,,duplici sigillo"), többek között épp a kettős pecsét miatt. Mint Holub József szépen, kimutatta, Dénes nádor a kérdéses oklevélen kívül még legalább két oklevélben említi kettős pecsétjét 158 , tehát a kettős pecséttel való megerősítés semmiképpen sem tanúskodhatott volna a hamisság mellett — ha az országbíró irodájában ismerték volna Dénes nádor pecsétjeit és nem saját koruk nádori okleveleiből indulnak ki. 7. Tanulságok Vizsgálódásainkat összegezve megállapíthatjuk, hogy bár az országbírói intézmény — a század első három évtizedétől eltekintve — több pecsétet használt, ezek használatba vétele azonban többnyire nem jelentette, hogy — a királyi kancelláriához hasonlóan — annyi önállósuló részlegre szakadt volna, ahány pecsétje volt. A század közepe tájáig saját nevükben vidéken bírságnyugtákat kiadó bírságbehajtók önálló pecsétjei még szervezetileg elkülönült „egységeket" (pontosabban egyéneket) takarnak, a század második felében azonban az ítélőmester egyszerre ragadta kézbe a nagyobb és kisebb (azaz mindkét usualis országbírói) pecsétet és így az országbírói írószerv egysége — még Szepesi Jakab királyi városok bírája címe viselése idején is — megmaradt. Az ítélőmester saját pecsétje csak a protonotarius távollétében kapott „hivatali" funkciót, az egyes gyűrűspecsétek pedig inkább az országbíró személyéhez kötődtek, s legfeljebb olyankor hatottak az elkülönülés irányába, ha az országbíró elhagyta irodája székhelyét. A pecsétek ábráinak az összevetése, úgy érezzük, a szakirodalomban szép számmal szereplő ellentétes véleményekkel szemben is perdöntőén bizonyítja, hogy nincs éles határ a címeres pecsét, sisakpecsét és a közvetlenül a pecsét mezőjébe vésett ábrázolás közt; ugyanaz az ábrázolás hol egyik, hol másik formában jelenhet meg. 155 Fejér IX/3. 650—661. p. 156 Anj. O. III. 251. p., ítélőmester, 190. p. 157 „cera sigilli eius omnino nova et ipsum privilégium denuo sigillatum fuisse". — Holub József; Adalékok a középkori oklevélkritikához. Turul XL. (1926), 29. p. 158 „presentem paginam eidem concessimus dupplicis sigilli nostri munimine"... — ÁUO VI. 509. és 530. p.— Holub uo.
