Levéltári Közlemények, 42. (1971)

Levéltári Közlemények, 42. (1971) 2. - IRODALOM - Sárközi Zoltán: Tápé története és néprajza. Szeged, 1971. / 355–356. o.

Irodalom 355 hely és nyomda nélküli magyar nyelvű nyomtatványok (489—498. p.), a hely és nyomda nélküli, feltehetően Magyarországon nyomtatott idegen nyelvű (498—509. p.), a külföldi nyomdahelyen, megjelent magyar nyelvű nyomdatermékek (509—527. p.) mutatója, a koholt nyomdahelyek és nyomdák jegyzéke (527—531. p.), a kötetben szereplő nyomdák, nyomdászok és kiadók betűrendes névsora (532—546. p.), végül pedig a magyarországi nyomdák és kiadók 1712—1800 közötti működését tárgyaló fontosabb könyvek és cikkek jegyzéke (547—561. p.); a kötetet tartalommutató •(562—567. p.) zárja. A törzsmutató rendje: nyomdahelyen belül a nyomdák (kiadók) sorolnak a XVIII. században legáltalánosabb formában használt név szerint — a változatokra utalókkal —, megadva tevékenységüknek a bibliográfia alapján megállapított évkorét és felsorolva a működésben irányitólag közreműködő személyeket (tulajdonos, nyomdavezető, faktor stb.) ugyancsak működési evkörrel, azután következik évrendben, azon belül betűrendben a megjelentetett nyomdatermék az azonosításhoz szükséges rövid címleírással, mindegyiknél közölve, melyik kötet milyen lapszámán található a mű. 50 nyomdahelyen levő 184 nyomda, illetve nyomdász és kiadó és az általuk megjelentetett 19 290 mű az, amit feltár ez a mutató. Lényegében a 18. század irodalmi termése ez, amelynek számbavételét is megkönnyíti ez a kiadvány. Elsősorban azonban a nyomdatörténet kutatója hasznosíthatja ezt a kitűnő munkát. S ha valami hiányzik belőle, az azért hiányzik, mert—mint feljebb már említettem — Petrik 1—5. kötetéből is hiányzott; legalábbis a szúrópróba ezt bizonyította. Viszont ez a próba a bibliográfiánál pl. talált egy hibát: hiányzik — s véleményem szerint indokolatlanul — Firtinger Károly: A magyar állam nyomdászat-történelmi térképe (Bp. 1896.) c. kiadvány. S ennek mintájára hasznos lett volna e mutatóhoz is térképet mellékelni. A kiadvány tipográfiai szerkesztése és kivitelezése — a kötet szerkesztőinek és az Egyetemi Nyomdának munkája —, amely kitűnően követi Petrik, illetve hasonmás kiadásának tipográfiáját, minden dicséretet megérdemel, beleértve a sajtóhibákat is: ti. alig találhatóak. Kifogásolnunk kell azonban azt, hogy egy ilyen jelentős kiadvány nem kapott a tartalmához méltó külsőt: fűzve jelentetté^ meg, pedig igazán megérdemelte volna a köttetést. Összefoglaló értékelésül pedig azt állapíthatjuk meg, hogy mind a kiadó — az Országos Széchényi Könyvtár —, mind pedig a két szerkesztő — Komjáthy Miklósné és Markos Béla —, a magyar kultúrát szolgálandó, elismerésre méltó jó munkát végzett azzal, hogy e köteteket a kutatók kezébe adta. Bogdán István TÁPÉ TÖRTÉNETE ÉS NÉPRAJZA Szeged, 1971. 912 1. Tápé Község Tanácsa 1971-ben, Szegeden ragyogó kiállítású, magas színvonalú nyomdatechnikai eljárással (a Szegedi Nyomdában) készült és szebbnél szebb illusztrációkkal telitűzdelt, nagyszabású monográfiát jelentetett meg. A könyv több mint 900 oldalon és csaknem 80 ív terjedelemben ad számot Dél-Magyarország és azon belül a szegedi nagytáj hagyományokban leggazdagabb néprajzi szigetének, Tápé községnek múltjáról és jelenéről. A mű 29 munkatárs segítségével, akik nagy részben a szegedi tudományos intézményeknél dolgoznak, kb. 4 évi előkészítés után került tető alá. A munkaközösség kitűnő szakmai összetételének köszönhető, hogy a nehéz egyéni feladatokat a legtöbben nagyszerűen megoldották. A monográfiában helyet kapott a természeti földrajz, a régészet, a történelem, az antropológia és végül a néprajz, illetőleg népnyelv. Mindezek sorát bizonyos helyi irodalmi vonatkozások tárgyalása egészíti ki. Utalok itt elsősorban Juhász Gyula írói munkásságára. A felsorolt tudományágak közül mind mennyiségi, mind pedig minőségi tekintetben a néprajztudomány foglalja el az első helyet. A leginkább kiemelkedő egyéni teljesítmények itt találhatóak. Ismertetésem ennek ellenére a történettudomány oldaláról veszi számba a könyv egészének, majd egyes tanulmányainak értékeit. Már itt meg kell állapítanom, hogy a történelmi rész látszólagos vázlatosságáért bőven kárpótolja az olvasókat a néprajzi dolgozatok egyik-másikának a történeti forrásokat igényesen feltáró, azokat fontosságuknak megfelelően ismertető és a jelen állapotaival összehasonlító módszere. Különösen áll ez a gazdálkodással, a településsel és az épít kézé-