Levéltári Közlemények, 42. (1971)

Levéltári Közlemények, 42. (1971) 2. - IRODALOM - Sashegyi Oszkár: Források Budapest múltjából I. Források Buda, Pest és Óbuda történetéhez 1686–1873. Szerkesztette: Bácskai Vera. (Budapest Főváros Levéltára forráskiadványai 1.) Budapest, 1971. / 349–351. o.

350 Irodalom A szerkesztő öt fejezetre osztotta a kötetet. Az első — Buda, Pest és Óbuda fejlődése 1686— 1848 — időben a legtágasabb, több mint másfél évszázadot fog át. A magam részéről szívesebben láttam volna ezt a fejezetet kettébontva, egy 1784 körüli periódushatárral. Ez nemcsak az országos történet megszokott periodizációjával (1790) rímelne, de megfelelne a főváros történetében észlelhető szakaszoknak is: ekkor dőlt el végleg a Pozsony és Pest-Buda közötti vetélkedés a főváros jellegéért, s ettől kezdve a két testvérváros fejlődése felgyorsult. Az 1784-et követő félszázadban Buda és Pest lényegesen más szerepet töltött be az ország életében, mint az azt megelőző egy évszázadon át. A két perióduson belül a forrásanyagot a jelenlegi öt alfejezetnél valamivel összefogottabban lehetett volna bemutatni. Az öt alfejezet közül különösen a gazdasági életet bemutató második és a társadalmi-politikai harcokkal foglalkozó harmadik tartalmaz nagyon instruktív, érdekes anyagot. Az utóbbiban közli a szerkesztő többek között az 1772. évi óbudai zendülés ügyében tartott úriszéki tárgyalásra kiküldött idézőlevelet (51. számú irat). Ez a zendülés a városi igazgatással volt kapcsolatos s így némileg a következő, a városi igazgatással foglalkozó alfejezethez is kapcsolódik. Talán ez az irat veti fel először a kötetben azt a problémát, nem kellett volna-e az iratokhoz helyenként kommentárokat fűzni. A szerkesztő lábjegyzetben röviden megmondja ugyan, mik voltak az idézés előzményei, nem ad azonban felvilágosítást a tárgyalás eredményéről, az ítéletről és annak következményeiről. Kommentárok nélkül az iratok némely esetben kielégítetlenül hagyják az olvasót. A tárnoki levéltár Budára szállításával kapcsolatban, amiről a negyedik, a városi igazgatással foglalkozó alfejezetben értesülünk (64. számú irat), ugyancsak kommentárban lehetett volna elmondani, hogy a tárnoki szék 1727 óta mind gyakrabban Pesten, illetőleg Budán ült össze, s így az iratok Budára vitelét gyakorlati szükségletek is indokolták. Ez az alfejezet egyébként tartalmilag erősen kapcsolódik az előzőhöz, így a 65. sz. irat (Óbuda bírájának és tanácsának adott utasítás) tartalmilag összefügg az előbb említett 51. számúval, amelytől e jelenlegi szerkezetben távol esik. Az ötödik, a szellemi élettel foglalkozó alfejezet, igen jól kiválasztott iratokat tartalmaz, de a tárgyalt időszak első, majd száz esztendejéből egy iratot sem közöl. A második fejezet Buda és Pest szerepét és életét a forradalom és szabadságharc idején mutatja be. Országos események helyett inkább a városi lakosság különböző rétegeinek állásfoglalását s az egyes társadalmi rétegek között megmutatkozó ellentéteket dokumentálja. E fejezet igen jól összeválogatott anyagának nagy része természetesen nem első ízben került nyomtatásban kiadásra. A 100. számú iratnál nem ártott volna Madách Károlyról megmondani, ki volt. A harmadik fejezet Budát, Pestet és Óbudát az abszolutizmus és kiegyezés korában mutatja be. Az abszolutizmus megtorló intézkedéseivel és közigazgatásával foglalkozó első alfejezet néhány halványabb aktaszöveg mellett Degré Alajos színes visszaemlékezéseit tartalmazza az ötvenes évek Pestjéről. A zsidókra Haynau által kivetett hadisarccal kapcsolatban (110. számú irat) is hiányoljuk a kommentárt az ügy fejleményeiről. Ennek a fejezetnek is igen sikerültek a gazdasági fejlődéssel és a társadalmi és politikai harcokkal foglalkozó alfejezetei. Külön ki kell emelnünk a munkásmozgalmak jól kiválasztott dokumentumait s azt, hogy a szerkesztő e téren is tudott eddig kevéssé ismert iratok közlésével újat nyújtani (145—146. számú irat). E fejezet utolsó alfejezete a modern nagyváros kialakulásának kezdeteiről szól, s képet ad különösen a kiegyezés után fellendülő nagyarányú építkezés és városfejlesztés mozzanatairól. Végül a szerkesztő külön fejezetbe gyűjtötte a Buda, Pest és Óbuda egyesítésére vonatkozó iratokat. Helyeseljük, hogy ezeket az iratokat nem osztotta be az időrendi fejezetekbe, hanem a három város egyesítésére vonatkozó forrásokat kiemelte s így hangsúlyosabbá tette, s ezzel zárta a kötetet. Az alfejezet élére szellemes megoldással Széchenyinek egy a Lánchíd építésére vonatkozó, a budai tanácshoz intézett írását helyezte. Ez a híd valóban fizikai feltétele volt a két város egyesítésének, s annak szimbólumává lett. A kiadvány jellegénél fogva magától értetődő, hogy az iratokat magyar nyelven, tehát a latin és német nyelvűeket magyar fordításban közli. A fordítások általában igen pontosak és jók. A német szövegek fordításában azonban előfordul néhány apróbb elírás, így p!. a 65. számú iratban az a rész, hogy az óbudai községi tanácsba „háromszor annyi németet, mint magyart" kell bevenni, bizonnyal tévedés, kétszer annyi helyett. A kiegyezés előtti német szövegek „k. k." rövidítését a fordító következetesen „cs. és kir."-nek fordította, „cs. kir." helyett. A 112. számú iratot a kötet németből fordítva közli, bár jobb lett volna az egykorú magyar szöveget alapul venni. Itt a „District" sző „körzet"-ként szerepel kerület helyett, ami azért is kissé zavaró, mert ugyanakkor a magyar nyelvű iratok szövegében kerület fordul elő. — Megjegyzem még, hogy a Deák Imre publikációjából átvett 100. számú irat nyilvánvalóan rontott szövegében a helyenként értelemzavaró hibákat ki lehetett volna igazítani. Az említett apróbb szövegbeli pontatlanságok azonban semmit sem vonnak le az egész kiadvány értékéből. A kiadvány — amelynek időközben már második kötete is megjelent — mindenképpen hiányt