Levéltári Közlemények, 42. (1971)

Levéltári Közlemények, 42. (1971) 2. - Sashegyi Oszkár: A Magyar Kamara szerepe a bányaügyi igazgatásban, 1790–1848 / 271–300. o.

288 Sashegyi Oszkár Amikor a zólyomi és dobronyivai uradalmak felhasználására kértek tőle javaslatot, a magyar kamara ezt elhárította magától. A bányakincstár 1806-ban vette át a két uradalmat cserébe Eszterházy Károly gróftól, hogy enyhítsen az alsómagyarországi bányavidék fahianyán. Az átvétel után gróf Drevenyák főkamaragróf, az átvevő biztos, tervezetet készített az uradalmak szabályozására, gróf Colloredo udvari kamarai tanácsos pedig, aki az átvevő bizottság tagjaként ugyancsak kint járt a helyszínen, javaslatot tett egyes allodiatúrák házi kezelésben tartására. Ezeket a tervezeteket a bécsi udvari kamara elnöke megküldte a magyar kamara elnökének, s megkérdezte tőle, nem lehetne-e más uradalmakban sikerrel alkalmazott elveket esetleg itt is alkalmazni, továbbá nem lenne-e célszerű az uradalmak gazdálkodásának egyes ágait vagy azok kisebb leválasztható részeit bérbe adni a bányászathoz szükséges terményekért és csak az erdőket tartani házi kezelésben? Majláth magyar kamaraelnök 1816. december 23-i válasza kitérő volt. Szerinte pontosan kellene ismerni-a helyi viszonyokat, a bányászati kezelési ágak kézi és igás robot szükségletét, favágók és más munkások iránti igényét, terményszükségletét ahhoz, hogy e kérdésekre választ tudjon adni. A magyar kamara elé azonban nem kerülnek sem a bányászati, sem más bányakamarai gazdasági számadások, s így nem képes megfelelő körültekintőjavaslatot tenni. Véleménye szerint a két uradalomban csak trágyázással lehetne hasznot hajtó gazdálkodást folytatni, ahhoz pedig megfelelő állatállományra lenne szükség. Ha egyes birtoktesteket bérbe akarnak adni, tudniuk kellene, vannak-e azon a vidéken bérlők, akik ezt az állatállományt be tudnák szerezni és el tudnák tartani. Majláth tehát nem tett javaslatot az uradalmak egyes részeinek bérbeadására, annál kevésbé, mert Drevenyák és Colloredo — akik a helyszínen a lehetőségeket jobban meg tudták ítélni — az uradalmak hasznosításának ezt a módját fel sem vetették.

31 A magyar kamarát később ismételten foglalkoztatta a két uradalom gazdálkodásának problémája: ezek az átvétel után tizenöt.évvel annyit sem jövedelmeztek, mint amennyit a befektetett tőke kamatai kitettek volna.

32 A magyarországi bányauradalmak a bányakincstárnak általában csekély jövedelmet hoztak. Az alsómagyarországi bányavidék kiterjedt uradalmainak jövedelmi átlaga 1815—1824 között mindössze évi 5251 forintot tett ki. Az 1829. augusztus 23-i udvari leirat ezért kérdést intézett a főkamaragrófsághoz az iránt, vajon mi okozta a birtokok hozamának ilyen nagymérvű lecsökkenését, és hogyan lehetne azt a jövőben növelni ? Azt a megoldási lehetőséget, hogy az uradalmakat a bányászati művekről leválasszák, és azok külön gazdálkodjanak, a főkamaragrófság javaslatában elvetette. Inkább azt vizsgálta, hogyan lehetne pontosan kimutatni, mit jövedelmeznek ezek az uradalmak. Az úrbéri viszonyok ugyanis nem voltak alkalmasak arra, hogy a birtokok gazdálkodásában megfelelő javításokat eszközöljenek. A kincstár rosszabbul gazdálkodott, mint azok a földesurak, akik modernebb eszközökkel törekedtek gazdaságuk emelésére. Az örökké változó személyzet, egyes állások gyakori betöltetlenül hagyása, a sok irkálás, rossz számvitel, megfelelő szakképzett személyzet hiánya okozták a rossz gazdálkodást. A magyar kamara ezúttal is arra hivatkozott, hogy az uradalmak költségvetései és számadásai nem jutnak el hozzá, s ezért nem tudja megítélni, milyen módon lehetne a birtokok jövedelmét fokozni. A bányahatóságok csak egyes bonyolultabb 31 Uo. 1816, fons 1, pos. 114. .,' \ 32 Uo. 1821, fons 1, pos. 62.