Levéltári Közlemények, 42. (1971)

Levéltári Közlemények, 42. (1971) 2. - Sashegyi Oszkár: A Magyar Kamara szerepe a bányaügyi igazgatásban, 1790–1848 / 271–300. o.

A Magyar Kamara szerepe a bányaügyi igazgatásban 1790—1848 273 bányatermékárulást és pénztárügyet érintő időszaki és más jelentést, amit a bányafőhivatalok eddig a bécsi „Hofkammer im Münz- und Bergwesen"-hez intéztek, ezentúl az Uralkodóhoz kellett címezniük, a következő módon: „Sacratissimae ... Majestati ... Via Cammerae Cesareo-Regiae Aulicae in Monetariis et Monitanisticis Viennae." A magyar kamara hatásköre — mint általában — a neki átadott új ügykörökben is erősen korlátozott volt. Minden fontosabb ügyet döntés végett az Uralkodóhoz kellett felterjesztenie. A bécsi bányakamara elnöke a magyar kamaraelnökhöz intézett „elnöki levelek" formájában közvetlenül is befolyást gyakorolt az ügyek intézésére, ugyanígy a magyar kamara elnöke a sürgős elintézést igénylő ügyekről elnöki levelekben tájékoztatta a bécsi bányakamara elnökét. A selmeci főkamaragrófság — a jelek szerint — a kettős alárendeltséget kezdetben nem fogadta szívesen. Az, hogy az ügyek egy részében a magyar kamarának, más részében a bécsi bányakamarának tartozott jelentést tenni, az ügyintézést mindenesetre bonyolultabbá tette, és bizonyos mértékig csökkentette az ügyek hatékony és gyors elintézésének lehetőségét. Bányatörvény széki jegyzőkönyveit csak hosszú idő elteltével, a magyar kamara sürgetése után, terjesztette annak elébe, s miután az uralkodó 1809-ben minden állami kezelésben levő erdő igazgatásának főfelügyeletét is a magyar kamarára bízta, évek teltek el, amíg a főkamaragrófság — ismét csak sürgetés és megrovó figyelmeztetés után — az erdészeti ügyekre vonatkozó jelentéseit és jegyzőkönyveit a magyar kamarához küldte. Az ügykörök megosztásából adódó nehézségeket a magyar kamara is érezte. Az uralkodóhoz intézett felterjesztéseiben többször hivatkozott arra a körülményre, hogy nincs áttekintése a bányászat gazdasági ügyeiről, s ennélfogva nem ismeri annak tulajdonképpeni helyzetét és szükségleteit. Ügyjköre az 1807. évi állapothoz képest csak egy vonatkozásban bővült: az erdőgazdálkodás felügyeletének már említett átvételével. Hatásköre azonban a hozzáutalt ügykörökben az idők folyamán bizonyos mértékig kiterjesztetett. Az 1825. augusztus 27-i udvari leiratban az uralkodó megengedte neki, hogy ezentúl maga nevezhesse ki mindazokat a magyarországi bányatörvényszéki, bányauradalmi és erdészeti hivatalnokokat, akiknek fizetése az évi 700 forint összeget meg nem haladta. A szorosan vett bányászati és kohászati szakban azonban kivétel nélkül minden hivatalnok kinevezésének jogát magának tartotta fenn az uralkodó. A kincstári bányák műszaki irányítását a bécsi bányakamara nem adta ki a kezéből. Ellenkezőleg, a központosítást ezen a téren igyekeztek teljesebbé tenni s abba azokat a kincstári bányákat és kohókat is bevonni, amelyek a bányakerületeken kívül, a kamarai uradalmakon működtek. Különösen a vasipart érintette ez, amelynek irányításába Bécs — közvetve vagy közvetlenül — igyekezett a korábbinál nagyobb mértékben befolyni. így került sor egyes vasműveknek a bányakerületek alá rendelésére (pl. Diósgyőr). S amikor az uralkodó 1843. május 3-án elrendelte a „Central-Bergbau-Direction" felállítását a bécsi bányakamara alárendeltségében, annak kifejezetten azt,tette feladatává, hogy a kincstári bányaművek, kohók, sóbányák és bányászati gyárak közvetlen műszaki irányítását lássa el. E körülmények között a magyar kamarának a bányászattal kapcsolatban lényegében a következő területeken jutott több-kevesebb feladat: véleményt kellett nyilvánítania a bányajog szabályozása körül felmerült kérdésekben, be kellett folynia a bányahűbéri jogok gyakorlásába, közre kellett működnie a kincstári bánya- és