Levéltári Közlemények, 42. (1971)

Levéltári Közlemények, 42. (1971) 2. - Kubinyi András: A budai német patríciátus társadalmi helyzete családi összeköttetéseinek tükrében a XIII. századtól a XV. század második feléig / 203–269. o.

262 Kubinyi András ládokat, akár a középpolgári eredetű esküdteket nézzük, hogy ezek hogyan jutottak a tanácsba. Hiszen az ő esetükben is elképzelhető a beházasodás, nem kell feltétlenül gazdasági (az előző) vagy politikai (az utóbbi esetben) indokra gondolnunk. . Egy mindenesetre tény. A XIV—

XV. század fordulójára a budai német vezetőréteg átalakult. Zöme külföldi érdekeltségű távolsági kereskedőkből állott, akik általában nem törekedtek magyar nemességre, birtokszerzésre, magyarokkal való házasságkötésre. Egy részük a régi patríciátushoz tartozott, amelynek másik fele azonban a „polgári ellenzéket" támogatta. Az 1402/1403-as budai mozgalmat éppúgy nem követte véres megtorlás, mint az 1347/48-as nürnbergit.

394 Ahogy azt a mozgalmat is támogatta a patríciátus egy része, úgy ezt is. Palotai Lorándfi László példája legalábbis ezt támasztja alá. Ennek ellenére Rauczan Péter tanácsa magát tartotta a régi tanácsnak. Úgy látszik tehát, hogy az eredeti német patríciátus a század végére kicserélődött: részben talán beházasodás útján, részben a tönkrement családok előjogokat biztosító ingatlanainak felvásárlása útján. (Ilyen előjog kapcsolódott az Ulving-házhoz.) Mindenesetre származásuktól függetlenül az újonnan beköltözött családok ugyanazokat az előjogokat élvezték, mint a régiek, akik közül egyesek (Nadler) amúgy is csatlakoztak hozzájuk. A városi osztályharc tehát természetesen elsősorban ellenük irányult, nem pedig a hatalomból és a vagyonból fokozatosan kiszoruló, az új időkhöz alkalmazkodni nem tudó, feudalizálódó régi családok ellen. A mozgalom hivatott vezetői a középpolgárság felső, patríciusi szintet elérő, gazdag kézműves rétegéből kerültek ki, akik azonban élvezték a feudalizálódó patríciátus maradékának támogatását is. 1403-ban a középpolgári ellenzék az 1402-ben elnyert eredményein (sőt annak is csak egy részén) kívül semmit sem vesztett, a mozgalom leverésének egyetlen igazi vesztese — néhány polgári vezető személyén kívül — a régi patríciátus feudalizálódó maradéka volt, amely végleg elvesztette helyét a tanácsban, sőt a városból is kiszorult. Ezeket előrebocsátva a budai patríciátus fejlődésének képét mai ismereteink alapján a következőképp lehet a legvalószínűbben vázolni. A városalapító patríciátust különböző előjogok illették meg Budán, amelyek között a tanácstagság volt egyike a legjelentősebbeknek. A patríciátusba elsősorban örökösödési úton lehetett kerülni, mégpedig úgy, hogy a házasság is nyújtott erre jogcímet. A XIV. század második felében egyrészt bejut a középpolgárság felső rétegének néhány képviselője a tanácsba, másrészt a régi, ispáni típusú patríciátus — a jelek szerint éles frakcióharcok kíséretében — átalakul. Úgy látszik, hogy ebben az időben a patríciátus és a tanácsbeliség nem fedi egymást, bár az előbbiek élvezik a túlsúlyt a tanácsban, a kisebbségben levő középpolgári elemeket és a magyar vezetőréteget nem akarják hozzászámítani. Ebben az időben mutatható ki a Krisztus teste céhnek mint a német patríciátus szervezetének nagy szerepe, nem véletlen, hogy ez ellen a testület ellen irányul a magyar patríciátus támadása.

395 Az 1439-es kompromisszum tulajdonképpen a városi uralkodó osztály bázisának kiszélesítését jelenti: megváltozik a tanácsban képviselt csoportok egymás közti aránya a német patríciátus rovására, és a többi csoport is részesül a patríciátushoz való tartozás előnyeiben. A vezetőréteg és a tanácsbeliség újra szinonim fogalmak, viszont a patríciátus kibővül, és egysége megtörik.

396 Kubinyi András 391 Hofmann, 1966,71. 395 Kubinyi, 1964, 152. 398 Munkám nyomdába adása után jelent meg két tanulmányom, amelyekben e dolgozatban található több kérdést részletesebben fejtek ki: pl. a városalapításban részt vevő patríciátus kérdését.