Levéltári Közlemények, 42. (1971)

Levéltári Közlemények, 42. (1971) 2. - Kubinyi András: A budai német patríciátus társadalmi helyzete családi összeköttetéseinek tükrében a XIII. századtól a XV. század második feléig / 203–269. o.

A budai német patríciátus társadalmi helyzete családi összeköttetéseinek tükrében 261 bői származó polgárokkal. Ez az összeolvadás, egy egységes vezetőréteg kialakulása legkésőbb a XIII. század végére ment végbe. Kétarcú réteg volt ez. Egyrészt lovagi módon katonáskodott, és ebben a minőségében az uralkodó támasza volt (nem véletlenül a budai polgárok joga és kötelessége volt a koronázások alkalmával páncélosán őrizni a székesfehérvári koronázó templomot),

390 másrészt kereskedett, pénzüzleteket kötött. Előbbi minőségében a király támogatta birtokszerzésében, és így — valamint tagjainak tekintélyes része által viselt comesi címe alapján — hasonult és rokonságra is lépett a magyar birtokos nemességgel. A fővároson belül előjogok illették meg mint az alapítók leszármazottait. A velük azonos életmódot folytató és vagyonú más anyanyelvű — elsősorban magyar — vezetőréteg hozzájuk hasonló jogokat élvezett, de számarányuk alacsonysága miatt befolyásuk kisebb volt. A német—magyar vezetőréteg egyszintűségét mutatja, hogy ebben az időben még nem volt olyan ritka a házasság köztük, mint később. A fiági örökösödést Budán sohasem ismerték, ezért elég hamar kialakult annak a lehetősége, hogy a vezetőréteg beházasodás útján egészüljön ki. Mivel a városi vezetőréteghez való tartozás 4& család vagyonával együtt!) örökölt előjogokhoz kötődött, véleményem szerint minden ellenvetés

391 ellenére a vezetőrétegre jogosultak vagyunk ekkor a patríciátus kifejezést alkalmazni. A XIV. század közepén, a bíró választás jogának visszaszerzésekor tehát minden kétség nélkül egy egységes jellegű és a korabeli németországi patríciátusnak megfelelő réteg kormányozta a várost függetlenül attól, hogy a budai patríciátushoz tartozó családok honnan és milyen társadalmi rétegből származtak. A forrásanyag hiányossága ma — és talán később sem — nem teszi lehetővé, hogy a XIV. század második fele változásainak pontos okát megállapíthassuk. Az kétségtelennek látszik, hogy Budán is az a folyamat játszódott le, mint annyi más városban. A régi típusú lovagi patríciátussal szemben új családok, amelyek a távolsági kereskedelemben gazdagodtak meg, léptek fel, és akarták a hatalmat megszerezni.

392 Általában külföldön ez az új réteg a középpolgárságra támaszkodva kísérelte meg céljait elérni. Előfordult azonban az is, hogy a „régi családok" tagjai közül is voltak, akik támogatták ezeket a mozgalmakat.

393 Budán, úgy látszik, a patríciátus nagyobb veszélynek érezte a gazdag — és többnyire idegen — kereskedőket, mint a középpolgárság vezetőit, és ez utóbbiakra támaszkodva, velük«ft|anácsot kibővítve, kormányozta a várost. Hogy azonban ebben az esetben csak a három legelőkelőbb budai patrícius családnak (Kunc, Ulving és Loránd ispánok leszármazottainak), akik évtizedeken át monopolizálták a bírói szék betöltését, akcióját vagy a régi patríciátus többségének védekezését kell látnunk, nem tudjuk. Mind a kettő mellett szólnak érvek. Azt sem tudjuk, akár a század végétől egyre nagyobb számban a tanácsbeli családok között feltűnő Nürnberg-frankföldi érdekeltségű távolsági kereskedőcsa„Dienstmannschaft"-ja, Brunner, 1942, 456—459; és az itt id. irodalom. — Uo. a lovagi rendű bécsi „Erbbürgerek"-re: 459. o. 4. j. 390 Ofner Stadtrecht, 61. o. 6. §., 119. o. 166. §. 391 Vö. fenn, 26. j. és Kubinyi, 1966, 241. 392 Hogy a városokon belüli harcokban nem kell minden esetben céhharcokat, céhforradalmat keresni, hiszen a polgári ellenzék a város gazdasági struktúrájához képest más-más társadalmi eredetű, és így helyesebb polgári harcokról (Bürgerkámpfe) beszélni, arra marxista részről Czok, 1960, 157. skk. mutatott rá. Vö. még Maschke, 1959, 297. 393 Vö. Czok, 1960, 159. — PL a nürnbergi 1348/49-es mozgalom idején a miniszteriális patríciusi eredetű {Hirschmann, 1950, 272—281; Hofmann, 1966, 66, 72,) Weigel családból Hans Weigel. iHirschmann, 1950, 274.) — Ld. még v. Stromer, 1970, 300.