Levéltári Közlemények, 42. (1971)
Levéltári Közlemények, 42. (1971) 2. - Kubinyi András: A budai német patríciátus társadalmi helyzete családi összeköttetéseinek tükrében a XIII. századtól a XV. század második feléig / 203–269. o.
A budai német patríciátus társadalmi helyzete családi összeköttetéseinek tükrében 239 lyekhez. A század vége felé a magyarok száma is növekszik a tanácsban. A jelek szerint kettő helyett három-négy — olykor esetleg több — 214 magyar jutott be az esküdtek közé, 215 és mivel a Jogkönyvben — különben épp a tanácsot kivéve — általában kétharmad-egyharmad arányban számolnak a németek javára, 216 ez lehetett a tanácsban is a jogos helyzet. A Jogkönyv utasítása két magyar esküdt választására, nyilvánvalóan a tényleges állapottal szemben, a XIV. század első fele viszonyainak viszszaállítását szolgálta. Újabb látszólagos ellentmondásokat találunk. Ha a szegényebb kereskedőknek és a gazdagabb iparosoknak sikerült bejutniuk a tanácsba, akkor miért volt szükségük az 1402-es mozgalomra; ha pedig a gazdag német és gazdag magyar polgárok között nem volt érdekellentét korábban, akkor miért romlott el ez a viszony, és miért került sor a magyarellenes határozatokra? Az 1402-es mozgalom Önmagában világos. Már az 1370-es tanács is arról árulkodik, hogy a városon belül társadalmi elégedetlenséggel kell számolni: a budai uralkodó osztály az alsóbb néprétegek nyomásával szemben kényszerült sorait a patríciátus és a középpolgárság határán álló személyekkel kibővíteni; vagy más szóval, az elégedetlenek természetes vezetőit a tanácsba felvétellel lekenyerezni. A tényleges hatalom azonban megmaradt a régi vezetők kezében: hiszen a bírák többsége a régi családokból került ki továbbra is. A magyarok számának növelését is ezzel magyarázhatjuk, az alsóbb néprétegben nyilvánvalóan nagyobb volt a magyarok számaránya a németekénél, tehát a magyar vezetőket is le kellett kenyerezni. Amint azután a tanácsba jutott és a középréteghez tartozó személyek 1402-ben a tényleges hatalmat is meg akarták szerezni, ami rövid időre sikerült is, természetesen megváltozott a vezetőréteg álláspontja is. Ez a fejtegetés azonban — bár alapjaiban megfelel a tényeknek — mégsem nyújt teljes képet a XIV. század második felének változásairól. A városi vezetőréteg ugyanis nem csupán a régi „ispáni" típusú patríciusokból és az 1370-ben legkésőbb bejutott, a középpolgárság felső szintjén álló családokból állott. Történetírásunk már korábban is rámutatott arra, hogy a XIV. század második felétől alakul át a városi patríciátus, tűnik el ez az „ispáni" típusú, lényegében feudális földesúri réteg, és váltja fel a Nyugattal árukereskedelmet erőteljesebben folytató, földbirtokszerzésre kevésbé törekvő réteg. 217 A régi patríciátus idején Buda kereskedelme elsősorban — legalábbis Nyugat felé — Bécs és Regensburg irányába haladt, mint láttuk, ennek a két városnak polgárai részt vettek az alapításban, vagy legalábbis kapcsolatot tartottak fenn Budával. 218 Regensburg kereskedelmi jelentősége azonban a XIV. század közepére lehanyatlik, helyét fokozatosan Nürnberg veszi át. 219 Regensburgban különben is belső zavarok arra kényszerítenek tekintélyes patríciusokat, hogy elköltözzenek a városból. Ezzel 214 Ld. a 206. j.-et. 215 Székely, 1971, 291. — Nem merném azonban sem ezt általánosítani, sem pedig az 1392-es tanácstagok közül hatot magyarnak venni. 218 Ofner Stadtrecht 63. o. 12. §; 113—114. o. 154. §. 217 Vö. Szűcs, 1955, 266—267. — A 70-es évekre teszi a változást, valamivel eltérő indokolással, Székely, 1971, 290—291. is. 218 Bécsiek, ül. ausztriaiak voltak pl. a Wernerfiak, Preussel, Greif, Ulving, esetleg a pesti hajósok villicusa: Heim és a Rabensteinerek stb. — Regensburgi az 1276-ban említett Everardus, MonVesp. I. k. 297—298, valamint az alább tárgyalandó Kratzer család. — Bécsi és regensburgi kereskedők Budára utazásáról az oklevelek is tudósítanak. Pl. 1288: BpOkl. I. k. 233—236; 1289: uo. 247—248. — Regensburg és Magyarország XIII—XIV. századi kereskedelmi kapcsolataira ld. Bosl, 1966, 142,144—146, 185, 208. — Vö. még Lütge, 1967, 319, 333. 219 Vö. Lütge, 1967, 334—335. — v. Stromer, 1970, 106. — Vö., 1971, (Frankische), 357.
