Levéltári Közlemények, 42. (1971)

Levéltári Közlemények, 42. (1971) 2. - Kubinyi András: A budai német patríciátus társadalmi helyzete családi összeköttetéseinek tükrében a XIII. századtól a XV. század második feléig / 203–269. o.

236 Kubinyi András Erre a rétegre a leginkább birtokos mivoltuk a jellemző. Ház-, szőlő- és malomtulajdonosok a város területén a „patríciátus" tagjai, de a legtöbbjük magyar jobbágyfalvak birtokosaként tagja a feudális uralkodóosztálynak és vesz részt a parasztság kizsákmányolásában.

200 Teljesen ugyanezt mutatják családi összeköttetéseik, valamint az általuk viselt ispáni, mesteri címek is. Minta magyar feudális uralkodóosztály tagjai, a vezető budai polgárok gyakran vesznek el feleségül nemesek leányait, illetve adják férjhez saját leányaikat nemesekhez. A középbirtokos, sőt egy-két esetben a bárókhoz tartozó családokkal való rokoni kapcsolat alapján szükségképpen magyarosodás vagy legalábbis a magyar szokások átvétele indult meg közöttük. Nem tarthatjuk véletlennek a három magyar szentnek tiszteletét, amelyek közül a László és Imre név használata száz év múlva majdnem biztosan magyar anyanyelvű személyt jelölt.

201 Ilyen körülmények között nehezen képzelhető el különösen éles érdekellentét a budai német és magyar vezetőréteg között. Igaz, a tanácstagi helyek 5

/

6-a elvben a németek számára volt fenntartva, akik közül egyesek egyenes ágon, mások talán beházasodás útján az alapító polgárok leszármazottai voltak. Valószínűleg eredetileg nem a nemzetiség, hanem az alapítók rétegéhez való tartozás biztosította számukra a tanácstagságot. Az Egri család példája mutatja, hogy a német és a magyar vezetőréteg között családi kapcsolatok keletkeztek, ami lehetővé tette magyar származású polgároknak a „németek" közti emelkedést is. Társadalmilag sem voltak a — különben valóban kisszámú — magyarok a németeknél alacsonyabb nívón. A nem elnémetesedő tagjai az Egrieknek vagy a Mikófiak azonos vagyoni és társadalmi szinten állottak német társaikkal. A magyar feudális családokkal való kapcsolat, a feudális birtok tulajdonjoga viszont a német patríciusok számára is állandóan fenntartotta annak lehetőségét, hogy lemondva a polgári életformáról birtokaikra költözzenek. Erre a Palotai Lorándfi család a legjobb példa. A városban lakáson kívül az üzletelési tevékenység különböztette meg a budai patríciust az átlag feudális úrtól. Bár egyes patríciusok árukereskedelmére kevés adatunk maradt, a városi tanácsnak a kereskedelem szabadságát sértő egyházi kiváltságok elleni harca alapján

202 feltétlenül erre kell következtetni. Az árukereskedelemnél is jelentősebb volt azonban pénzüzleti tevékenységük. Kamarabérlők, a királyi pénzügyigazgatás tisztviselői, egyházi tizedbérlők vagy feudális uraknak pénzkölcsönöket nyújtók a budai patríciusok nagy számban. Mint láttuk, ez szinte az alapítástól jellemző volt a fővárosi polgárságra. Ez a vezetőréteg ezek szerint igen hasonlít a korabeli német városok patríciátusára, különösen pedig — szinte kísértetiesen — Bécs vezetőrétegére.

203 Iparos — még a kereskedelemmel összefüggő, gazdag szakmák képviselője sem — nem jutott a tanácsba. Legfeljebb a pénzveréssel kapcsolatos aranyvizsgáló lehetne kivétel, de ez sem volt tulajdonképpen mesterember. Mindenesetre a XIV. század első felének patríciátusát sok minden különbözteti meg a néhány évvel ezelőtt általunk vizsgált XV. század végitől. * 200 Vö. Székely, 1953, 392—399. 201 Vö. Székely, 1970, 202—203. — A XV—XVI. század fordulóján német eredetű személynél csak kivételképp fordul elő ez a név. Ilyen kivétel Edlasperger László, később bécsi városbíró, Kubinyi, 1966, 257. 202 Az egyházi kiváltságok elleni harcra ld. Székely, Í971, 277. skk. 203 Brunner, 1966 (Hamburg) 282—283.