Levéltári Közlemények, 42. (1971)

Levéltári Közlemények, 42. (1971) 1. - Bónis György: A sasadi tizedper közjegyzői a XV. század derekán / 103–113. o.

104 Bónis György dították elő a római és a kánonjognak 1280 óta egyre növekvő hatását a szentszékeken. A XV. század, amelyből példáinkat merítjük, talán az intézmény virágkora volt; mindamellett hiányoztak nálunk egyes vonások, amelyeket a nyugati kutatás természetesnek tart. A nótáriusok itt nem tömörültek kollégiumokba, s az imbreviatura-könyvek vezetésének sincs nyoma. Láthatóan egész tevékenységük a megyéspüspök fennhatósága alatt állott. Közülük választották a szentszékek bírósági jegyzőiket, akik viszont — állandóan a vicarius generális székhelyén tartózkodva — jelentős mértékben befolyásolták a konzisztórium bíráskodását.

8 Néhány érdemes munka ellenére

9 is a magyar közjegyzők tevékenységéről jóformán semmit sem tudunk. Ezért végeztem el az alábbi, hely és idő szempontjából korlátozott mikro-vizsgálatot, melyhez a Budapesti Oklevéltárban való közreműködésem adott ösztönzést. Az esztergomi káptalannak szerencsésen fennmaradt magánlevéltárából származó oklevelek tucatjai voltak a kezemben; ezek főként a káptalannak a pécsváradi apátsággal folytatott, több évszázados tizedperéből származnak. Sasadon, az azóta elnéptelenedett faluban a középkorban kitűnő bort termeltek, s ennek tizedéért vívta a két egyházi testület a pert a XIV. század végétől kezdve, egészen az 1840-es évekig! A nagy per a XV. században a római kúriát, az arbiter minőségében szereplő esztergomi érseket és a kiküldött bírák egész sorát foglalkoztatta, és mellesleg busás hasznot hozott Buda, Esztergom és Veszprém közjegyzőinek.

10 Az ő okleveleikből szeretnék néhány tanulságot levonni a notariusi irodák munkájáról anélkül, hogy eredményeimet általános érvényűeknek vagy véglegeseknek tekinteném. Rendre a személyzet, a munkamegosztás, a legalitás és hitelesség, végül a közjegyzők társadalmi esélyei lesznek a megoldandó kérdések. II. Vegyünk először egy láthatóan szerény állású közjegyzőt szemügyre, Szegedi Benedeket. 1456 szeptembere és 1457 októbere között kilenc oklevelet állított ki a sasadi tizedperben, közülük egyet István zsámbéki prépost és egy másikat András veszprémi (Szt. Miklós) prépost nevében. Az utóbbiban Szegedi — Székesfehérvári Egyed társaságában — mint bírósági jegyző szerepelt,

11 és ez az egyetlen oklevél sajátkezű írása. A többi olyan közjegyzői oklevél, melyet ugyanaz az idegen kéz írt (per alium fideliter scriptum), s a nótárius szignetjével és hitelesítési záradékával látott el. Az itt felhasznált első és utolsó oklevél összehasonlításából (1. kép) kitűnő azonosság kizárja az alkalmi írnokok feltevését. Mint a keltezési helyekből kiderül, a mestert egyetlen segédje (vagy tanítványa) Budáról Veszprémbe, később a fővárosból a közeli zsámbéki prépostságba, Székesfehérvárra, végül pedig Esztergomba 8 Gy. Bónis: Die Eníwicklung der geistlichen Gerichtsbarkeit in Ungarn vor 1526. Zeitschrift der Savigny-Stiftung für Rechtsgeschichte (a továbbiakban: ZRG) Kan. Abt. 49 (1963) 221. 9 Érdújhelyi Menyhért: A közjegyzőség és hiteles helyek története Magyarországon. (Budapest 1899.); Barta István: Középkori közjegyzőségeink történetéhez. Szentpétery Emlékkönyv (Buda- pest 1938.) 31—46. 10 Pataki Vidor: A péterváradi ciszterciek a középkori Kelenföldön. Történelmi tanulmány. (Klny. a Ciszterci Rend Bp. Szt. Imre-gimnáziumának 1941—1942. évi évkönyvéből. Budapest 1942.) 30—31. 11 1457. szept. 5., Esztergomi káptalan magánlevéltára, Lad. 45. fasc. 5. nr. 18. — A következőkben ezt a levéltárat „Emit." rövidítéssel jelölöm, a számok sorrendje pedig a Lad., fasc. és nr.-nak felel meg. Az egész középkori anyag filmre van véve az OL Filmtárában. A fényképnagyításokért a Budapesti Történeti Múzeumnak, személy szerint Kumorovitz L. Bernátnak és Kubinyi Andrásnak, az itt mellékelt felvételek elkészítéséért Küdor Tivadarnak tartozom köszönettel.