Levéltári Közlemények, 41. (1970)
Levéltári Közlemények, 41. (1970) 1. - Balázs Péter: A magyar levéltárügy 1945–1969 : adatok a huszonöt éves fejlődés történetéhez / 47–87. o.
A magyar levéltárügy 1945—1969 83 Horthy-kori iratairól is. Az Országos Levéltár filmtára hazai egyházi levéltári anyagról több mint 4 millió felvételt őriz. Az új levéltári törvény módot nyújt arra, hogy az egyházak nemzeti érdekű levéltárai mint szaklevéltárak működjenek tovább. Az egyházközségek, esperességek stb. levéltári anyaga az egyházmegyei, illetve egyházkerületi levéltárak illetékességi körébe fog kerülni, s továbbra is a művelődésügyi miniszter (illetve a Levéltári Igazgatóság) szakfelügyelete alatt marad. Mindez nem jelenti azt, hogy az egyházi levéltárak helyzete és az egyházközségek őrizetében levő iratok védelme teljesen megoldottnak tekinthető. A püspökikáptalani levéltárak intézményszerű működése ugyanis általánosságban még nincs biztosítva. A püspökségek többségében a levéltárosi állás csak formálisan van betöltve, a levéltáros csak az egyházi ügyviteli érdekek és az elvétve jelentkező kutatási igények kielégítéséről gondoskodik, de levéltári rendező vagy segédletkészítő munkát egyáltalán nem, vagy alig végez. A Katolikus Gyűjteményi Központ létrehozását a Levéltári Igazgatóság is szükségesnek tartja, de emellett elengedhetetlen, hogy a püspöki-káptalani levéltárakba függetlenített, valóban az iratanyag levéltári feldolgozásával foglalkozó egyének nyerjenek kinevezést. A legközvetlenebb levéltári feladatnak az Igazgatóság e levéltárak fondjegyzékének összeállítását s majdan publikálását tekinti. A 29/1950. sz. törvényerejű rendelet megteremtette azokat a feltételeket, amelyek révén a levéltárügy előtt álló feladatokat a hazánkban végbemenő társadalmi átalakulásnak és a kulturális célkitűzéseknek megfelelően, más tudományos intézmények terveivel összehangolva lehetett megoldani. A központi irányítás révén sikerült az 50-es években a nagyszabású iratmentési akciókat megszervezni, a levéltári anyag alapleltározását országosan elvégeztetni, az iratanyag levéltári feldolgozását ütemszerűen és egységes alapelvek szerint tervbe iktatni, a legfontosabb segédleteket publikálni stb. Az említett törvényerejű rendelet megjelenése előtt a levéltárak nem készítettek munkaterveket. A Levéltárak Országos Központja kezdetben évnegyedes tervek és beszámolók készítését rendelte el, majd később éves tervek és félévi beszámolók készítéséről intézkedett. 1959 óta évenként kell tervet és beszámolót készíteni. 1950 előtt a levéltárak a kutatókról, az iratgyarapodásról, a kölcsönzésekről — az Országos Levéltár kivételével — csak elvétve készítettek feljegyzéseket. 1954ben a Központ ezeket a nyilvántartásokat egységesítette és vezetésüket kötelezővé tette. A területi levéltárak tanácsi irányítás alá helyezése mellett továbbra is megmarad a művelődésügyi miniszter szakfelügyelete ezen levéltárak, a szaklevéltárak, valamint a levéltári anyag őrzésére és gyűjtésére kijelölt más tudományos intézmények levéltári tevékenysége felett, vagyis az iratanyag egységes szempontú feldolgozása és kezelése (beleértve nemcsak az országosan egységes államigazgatási és gazdasági struktúrának megfelelő levéltári rendszer kialakítását, hanem az iratanyagban végzendő államigazgatási, gazdasági vagy tudományos célú adatfeltárását is) továbbra is biztosítható. E célból az ágazati felügyelet keretében a miniszter a levéltári tevékenységre normatív utasításokat ad ki, meghatározza a levéltári tevékenységet folytató "intézmények feladatkörét, hatáskörét és hatósági jogkörét, továbbá a levéltári dolgozók képesítésével kapcsolatos alapelveket. Ugyanakkor a miniszter gondoskodik az ágazati politika fentebbi irányelveinek érvényesítéséről, azaz a levéltárak 6*
