Levéltári Közlemények, 41. (1970)

Levéltári Közlemények, 41. (1970) 1. - Ember Győző: Az Országos Levéltár huszonöt éve, 1945–1969 / 3–46. o.

4 Ember Győző A szocialista levéltárszemlélet alapjainak a lerakása a magyar levéltárügyben, és az Országos Levéltárban is, több vonatkozásban több fázisban történt, más-más időpontban fejeződött be. A teljes folyamat záróévének — úgy gondolom — mind az egész levéltárügy, mind pedig az Országos Levéltár történetében 1969-et tekinthetjük, amikor új törvényerejű rendelet szabályozta az egész levéltárügyet, s kimondva az Űj Magyar Központi Levéltár megszervezésének a szükségességét, az Országos Levéltárat lezárult levéltárrá minősítette át. Annak nem látom értelmét, hogy akár a magyar levéltárügy, akár az Országos Levéltár történetében 1949, illetve 1950 és 1969 között kisebb szakaszokat is megkülönböztessünk, noha ebben a periódusban volt több olyan esemény, amelynek jelentősége könnyen csábíthatna az ilyen megkülönböztetésre. De egyik ilyen eseményt sem tartom az 1969-es törvényerejű rendelettel azonos jelentőségűnek. Az Országos Levéltár felszabadulás utáni 25 éves történetében tehát két szakaszt különböztetek meg. Az egyik 1945-től 1949-ig, a másik 1949-től 1969-ig tartott. A következőkben erről a két szakaszról külön-külön szólok. Mindkét szakasz megérdemelné, hogy részletes levéltártörténeti feldolgozás tárgya legyen. Remélhetőleg az is lesz. Mostani előadásomban nem vállalkozom egyébre, mint arra, hogy mindkét szakasznak csupán legfőbb vonásait kíséreljem meg felvázolni. Már csak a két szakasz időtartama közötti különbség is — 5 és 20 év — indokolja, hogy az elsőről rövidebben emlékezem meg, mint a nemcsak hosszabb, hanem egyben jóval jelentősebb másodikról. Szívfacsaró volt az a látvány, amely 1945. február 15-én elébem tárult, amikor a főváros teljes felszabadulása után, az utakon még százával heverő hullák között, először jöttem be munkahelyemre, az Országos Levéltárba. Az épületet számtalan nagyobb-kisebb találat érte az ostrom alatt. A nyugati szárnynak a bástya felőli, a torony melletti vége az alagsorig leszakadt, a keleti szárnyon a harmadik emeleti raktár teljesen kiégett, a tetőzeten és a falakon nagy rések tátongtak, a kémény, a kazánház, a mai restauráló műhely és a kutatóterem szinte teljesen elpusztult. Az alagsori elfalazott raktárak és a déli fekvésű alsóbb szintű hivatali szobák maradtak viszonylag épen. Ablakok persze ezeken a szobákon sem voltak. Hasonló mérvű károkat szenvedett az épület belső berendezése, a Levéltár technikai felszerelése is. Az Országos Levéltárnak a Bécsi kapu téri épületen kívül más helyiségei nem voltak. Ennek az épületnek a Ili. és a IV. emeletét is — az 59-es raktár kivételével — a Hadilevéltár foglalta el. A két intézménynek állandóan bennlakó és az ostrom idejére beköltözött dolgozói az erdélyi levéltárak irataival teli 11-es raktár déli végében húzódtak meg. Minden tőlük telhetőt elkövettek az épület és a benne őrzött levéltári anyag biztosítása érdekében. Nem tudták azonban megakadályozni, hogy a németek a 11-es raktárban katonai kórházat rendezzenek be. Ez a körülmény egyik fő oka lett az épület, a berendezés és a levéltári anyag pusztulásának. Az elpusztult iratanyag kb. 3100 polcfolyóméter, 27 000 raktári egység volt, az egész anyagnak mintegy 16—18%-a.

1 Nagy mennyiségű anyag került a romok alá, jutott a csomók felbomlásával ömlesztett állapotba. 1 O. L. ( = Magyar Országos Levéltár irattára) 28/1945, benne 51/1945.