Levéltári Közlemények, 41. (1970)

Levéltári Közlemények, 41. (1970) 2. - KRÓNIKA - Komjáthy Miklós: Benedekfalvi Gáspár (1903–1970) / 388

388 Krónika S nemcsak turkológiát. Rendkívüli becsületessége és szerénysége, alázatos hivatástudata és munkatisztelete szavak nélkül is ugyanerre kötelezte környezetét. A tudomány személyi és elvi ellentétektől szabdalt világában azon kevesek közé tartozott, akik töretlenül megőrzik emberségüket. A nagy tudóst és nagy embert gyászoljuk benne. Hegyi Klára BENEDEKFALVI GÁSPÁR (1903—1970) Debrecenben 1903. január 25-én született. Ősei a Szepességből származtak, ahonnan a magyar nemzetnek annyi hű és tehetséges fia. Mongolosan ferde vágású szemének, olajbarna arcának s mindennaposnak mondható német nevének (amelyet a német nácizmussal szembenállása bizonyságaként cserélt fel nemesi előnevével) sajátos ellentétét talán anyai ősei magyarázzák. (Édesanyja Pávai Vájna leány volt.) A humán beállítottságú szellemi pálya szinte minden próbáját megállta, 1921-ben érettségizett, a következő évben tanítói, 1926-ban bölcsészdoktori és középiskolai tanári, 1929-ben jogi doktori oklevelet szerzett. 1942-ben a debreceni egyetem a történelmi segédtudományok magántanárává habilitálta. Közben, 1927-ben levéltári kezelői vizsgát tett. Hivatali pályafutását a miskolci Evangélikus Tanítóképzőintézet tanáraként 1927-ben kezdte meg; 1928-ban a debreceni egyetem tanársegéde, 1930-ban Borsod megye főlevéltárosa, 1950-től a BorsodAbaúj-Zemplén megyei Közlevéltár, ill. a területi levéltárak nevének megváltoztatása után, a Miskolci Állami Levéltár vezetője lett. 1959-ben életerejét évek óta sorvasztó betegsége miatt nyugdíjazását kérte. Levéltárosi működésének eredményeit, mint csaknem valamennyi vidéki levéltárosunkét, a második világháború megsemmisüléssel fenyegette. Lassan, de feltartóztathatatlanul progrediáló betegsége ellenére levéltárának a levéltárak államosítása után a Zemplén megyei (sátoraljaújhelyi) s a miskolci városi levéltárral megnövekedett és csaknem tucatnyi „raktárban" (pincében, fészerben stb.) tárolt anyagát rendezte és alapíeltározta. Lelkiismeretesen tett eleget egyéb, levéltári tisztéből folyó kötelezettségének is. A tudós tolla azonban egyre ritkábban sercent meg. Vidéki levéltárosaink közül Házi Jenő mellett csak neki volt alapos, bécsi ösztöndíjas éve alatt elmélyített, paleográfiai képzettsége. Páratlan írástörténeti gyűjteménye a második világháborúnak esett áldozatul. Paleográfiai tudását, egyetemi előadásairól nem szólva önálló, írástörténeti művekben nem csillogtatta meg. De Schiaparelii s mások munkáinak ismertetésén túl, az iratvédelemről írván, a paleográfus szemével is felmérte az iratokat fenyegető veszedelmeket. Élesen foglalt állást, — ha a tisztázatok gépelésébe bele is törődött —, a fogalmazványoknak géppel írásával szemben. Ézt levéltári és tudományos szempontból veszedelmesnek ítélte. A tinta ui. már évezredeket kiállott, ,,de a vegyszalag és a másolópapír még évtizedeket sem." (Levéltári Közlemények, 1934, 5.1.) Valóban, XIII. századi okleveleink ma is jobban olvashatók, mint azok a géppel írt akták, amelyekről Benedekfalvi jól sejtette, hogy ötven év múlva már elhalványulnak. (Vajon mi lesz a sorsa a mi, golyós- és rosttollal írt szövegeinknek?) De grafológiai szempontból sem helyes a gépen fogalmazás. A gépelt szöveg számtalan olyan, a grafológia segítségével, történelmi forrásként értékesíthető adattól foszt meg bennünket, amelyet a kézírás megörökített volna számunkra. — Hadd hivatkozzam még elhunyt kartársunk nem nagy terjedelmű, de mindig figyelemreméltó megnyilatkozásai közül a selejtezésről írt, ma is időszerű megállapításokat tartalmazó tanulmányára (Levéltári Közlemények, 1939, különösen 180. 1.) A Tanácsköztársaság a Miskolci Állami Levéltárban található forrásanyagának ismertetése (Levéltári Közlemények, 1959, 117. és köv. 1.) után a nagyon beteg tudós már csak íróasztalának dolgozott. A kiválóan képzett történész-levéltáros, a melegszívű, a maga baján is humorizálni tudó, kedves kolléga és jó barát decrescendoba csendesülő életének végére 1970. január 21-én hajnalban tett pontot a halál. \ Komjáthy Miklós