Levéltári Közlemények, 41. (1970)

Levéltári Közlemények, 41. (1970) 2. - IRODALOM - Érszegi Géza: Szelei László: A Magyar Tudományos Akadémia Levéltára az Akadémiai Könyvtárban. A Magyar Tudományos Akadémia könyvtárának kiadványai, 58. Bp., 1970. / 347

Irodalom 347 SZELEI LÁSZLÓ A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA LEVÉLTÁRA AZ AKADÉMIAI KÖNYVTÁRBAN Bp. 1970. x A Magyar Tudományos Akadémia könyvtárának kiadványai, 58. Minden olyan kísérlet, amely elősegíti valamely levéltári anyagban a tájékozódást, a kutatás javát szolgálja. Ezért csak helyeselni lehet azt, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Levéltára kísérletet tett arra, hogy anyagát nagy vonalakban és viszonylag nagy példányszámú kiadványban ismertesse. Még akkor is hasznosnak mondható a kiadvány, ha belőle az olvasó egyelőre még az átlagosnál jóval kevesebb információt nyer is a levéltári anyagban történő eligazodáshoz. Természetes, hogy egy alig hat éve alakult levéltárról nem kaphatunk fondszintű ismertetést. De hogy mégis némi tájékoztatást nyújtson a levéltárról, Szelei László —- ügyes megoldással — levéltári kalauz címen összevont ismertetést ad. Szerző ismertetését az Akadémiai Levéltár létrejöttének körülményeinél kezdi; ennek elmondásába kénytelen beleszőni annak indokolását is, hogy a levéltár miért nem kapott önálló szervezetet, vagyis miért rendelték alá a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárának. Ha elvileg nem is helyeselhető a levéltárnak a könyvtár alá rendelése, gyakorlatilag mégis csak ez a megoldás mutatkozott helyesnek, mivel figyelembe kellett venni azt, hogy a megalakult új levéltár anyagával történetileg szorosan összefüggő régebbi levéltári anyag (Régi Akadémiai Levéltár'iratai) a Könyvtár kézirattárának őrizetében van. Abból kiszakítani ezt az anyagot nem lett volna célszerű, és ugyanúgy gazdaságilag sem látszott helyesnek az egyelőre még csak csekély létszámmal dolgozó új intézményt külön szervezeti egységbe foglalni. A levéltári anyag tagolódásának ismertetése nem egyenletes, ami ugyan indokolható azzal, hogy a legjelentékenyebb fondcsoportnak, az elsőnek, fontossága miatt kellett nagyobb teret szentelni, de éppen ezen az első fondcsoporton belül is mutatkoznak egyenlőtlenségek a tárgyalásban. így „A Magyar Tudományos Akadémia központi szervei és vezetői" című fond javára és a „Tudományos Minősítő Bizottság iratai" elnevezést bíró fond hátrányára, ami azért érthetetlen, egyrészt, rnert előbbinek csak kevés, mintegy négy iratfolyóméternyi anyaga van, aminek bővebb ismertetését így az anyag nagyságából fakadó áttekinthetetlenség sem indokolja, másrészt, mert utóbbinak dokumentumai elsőrendű forrásai lehetnek a tudománytörténésznek. A levéltári anyag tagolása helyesen és természetesen a Magyar Tudományos Akadémia szervezeti felépítését követi. Viszont e tagolódásának jobb megértését'szolgálná, ha a kalauz a szervezeti felépítés sémáját külön is közölné. A levéltári anyag korának meghatározását a levéltár megalakulását ismertető fejezetbe lehetett volna beilleszteni; így elkerülhetővé vált volna az, hogy kétszer is kitérjen a könyvtár—levéltár viszonyának indokolására. Örvendetes, hogy az a mind ez ideig csak hangoztatott elv, miszerint a levéltár fénykép-, film-, hang- és iratanyag őrzésére hivatott, most az Akadémiai Levéltárban gyakorlatilag is megvalósul. Különösen kedvező az, hogy nemcsak a fénykép-, film- és hanganyag őrizetével, de azok felhasználásának, kutathatóságának kérdésével is foglalkozik — úttörőként — az Akadémiai Levéltár. Talán a levéltárnak kevésbé illik gyűjtőkörébe a tudósoknak az Akadémián kívüli szereplésről készült fénykép-, film-, és hangfelvételek archiválása (gondolok itt a televíziós és rádiós szereplésekre), de az Akadémián történő megnyilatkozások (székfoglaló, egyéb előadás, külföldi tudósok előadása stb.) ilyen jellegű dokumentációja mindenképpen az Akadémiai Levéltár gyűjtőkörébe illik bele. Befejezésképpen megállapíthatjuk, hogy ez a levéltári kalauz — hibáitól eltekintve, amelyek újszerűségből fakadnak — nemcsak felkelti a kutató érdeklődését, de eligazítást is nyújt abban az anyagban, mely jelentékeny forrásul szolgál tudománytörténetünk megírásához. Érszegi Géza \