Levéltári Közlemények, 41. (1970)
Levéltári Közlemények, 41. (1970) 2. - Györffy György: Szlavónia kialakulásának oklevélkritikai vizsgálata / 223–240. o.
238 Györffy György Összefoglalásképpen a történeti-földrajzi változásokról a következőket mondhatjuk : A földrajzi tényezők által meghatározott római provinciabeosztás: Dalmácia és Pannónia a középkorban a megváltozott viszonyok ellenére is tovább élt, amennyiben a dalmát tengerpart politikailag a mediterrán hatalmakhoz, ezzel szemben Pannónia a Közép-Európában uralkodó államokhoz tartozott. A IX— XII. századi adatok egyértelműen beszélnek e vidék politikai és egyházi beosztásáról, de nem alkalmasak arra, hogy belőlük az országhatárokat megállapíthassuk. Ahol nincsenek elhatároló földrajzi formációk — mint széles folyók vagy magas hegyláncok — s amellett a terület gyéren lakott volt, ott a XI. században nem volt éles országhatár. Ahogy a legtöbb kelet-európai népet lakatlan határsáv választotta el egymástól, úgy a koraközépkori „Dalmácia" és „Pannónia" közötti határt is inkább ilyen határsáv formájában kell elképzelnünk. E határsávtól délnyugatra, a horvátok országát „Szlavóniának" nevezték, az északkeletre elterülő vidéket viszont 900 után Pannónia új urairól többnyire Hungáriának mondták, jóllehet e tájon a régi szláv lakosság élt tovább. A politikai helyzet a XI—XII. századi egyházi beosztáson is tükröződik; e helyzeten mit sem változtatott az, hogy Szent László 1090-ben áthaladt a Száva-vidéket a tengermelléktől elválasztó lakatlan határsávon, bevonult „Szlavóniába" és mint „regnum"-ot dukátus jelleggel megszerezte unokaöccsének. Szlavónián kb. 1190-ig az Adria-parti országot értették, 1190-től azonban, amikor a dukátust kiterjesztették a Dráva-vidékre is, „tota Sclavonia" a tengertől a Dráváig nyúló egész területet jelentette. Közvetlenül a tatárjárás után jelentkezik a magyarországi forrásokban a kétféle elnevezés: tota Sclavonia az egész vidékre és Sclavonia a Gozd hegység és a Dráva közti területre 81 s Szlavóniát a Horvátország és Dalmácia országnevek mellé állítják. 82 Ez utóbbiakat 1243-tól a XIII. század végéig többnyire egy Partium Maritimarum banus vagy vicebanus kormányozta, aki a bánnak, illetőleg az „egész Szlavónia" hercegének volt alárendelve. 83 A századforduló zavaros időszaka alatt azonban, amikor Anjou Károly a magyar koronáért küzdött, a tengerparti országok kicsúsztak kezéből, s így a tocius Sclavonie banus cím inkább igényt, semmint valóságot tükrözött. Amikor azonban Nagy Lajosnak 1358-ban sikerült a régi Horvátországot és Dalmáciát visszahódítania s a velencei dózsét a Dalmatiae atque Croatiae dux címről való (ideiglenes) lemondásra kényszerítenie, s ezenfelül megszerezte Dél-Dalmáciát is Raguzával, figyelemre méltó változás állt be ezeknek az országoknak a megnevezésében. Ahogy másfél évszázaddal korábban az ország felé kiterjesztett dukátust, 31". bánságot a totus melléknévvel jelölték meg, úgy most a déli irányban megnagyobbított Horvátország és Dalmácia kapta ugyanezt a melléknevet — ugyanakkor Szlavónia mellől elmaradt a tota, hogy a regnum Sclavonie elnevezésnek adjon helyt. Két terjes méltóságnévsort tartalmazó oklevélben így mutatkozik meg ez a változás: 1358. szept. 3.: ...Leustachio 81 Mindkét megnevezés ugyanabban az 1244-es oklevélben: Tkalctél. 80—81; Hazai Okmánytár VII. 29. Dalmáciában és Horvátországban továbbra is a Sclavonia nevet használták Horvátországra. Ld. Smiciklas Index. 82 Pesty; Az eltűnt régi vármegyék II. 192. kk. Első ízben a több problémát felvető 1242-i zágrábi aranybullában: Reg. Arp. 723. sz.; Smiciklas IV. 172; facsimiléje Tanodi, Z., Vjesnik hrvatskog drzavnog arhiva 11 (1945) 32—33. 83 Blagayokmt. p. LV.; Wenzel XI. 464; Fejér Villi. 311, VII/4. 154; vö. Wertner M., Századok 43 (1909) 399. kk.
