Levéltári Közlemények, 41. (1970)

Levéltári Közlemények, 41. (1970) 2. - Györffy György: Szlavónia kialakulásának oklevélkritikai vizsgálata / 223–240. o.

228 Györffy György 1163-ban „Dalmáciát", mint öccse, III. Béla herceg örökrészét Komnenos Mánuel császárnak engedte át, a bizánci császári családba behazadosott Béla-Alexiost egy 1168—1170 körüli latin oklevélben dominus A. Hungrie, Dalmacie et Croacie dux címmel illetik.

24 Hogy öröksége csak a dalmát partvidékre terjedt ki, kiviláglik Kinnamos szövegéből, mely a Mánuel által elfoglalt területet leírja.

25 Mánuel halála (1180) után III. Béla, már mint Magyarország királya, visszaállította uralmát Dalmáciában és Horvátországban. 1183-ban Dyonisius... Dalmacie et Chroacie banus bíráskodott Zára mellett, éspedig consilio... iupanorum Sclauonief

n ugyanebben az évben egy másik oklevélben úgy szerepel Dyonisius, mint Maritimas partes (!) et Bachiensem comitatus gubernante,

27 ami világosan arra mutat, hogy Dalmácia és Horvátország, ül. Szlavónia a partvidéket jelentette. Az ifjú trónörökös, Imre először 1185-ben szerepel egy dalmát oklevélben a király mellett, mint Henrico filius eius eo vivente coronato.

2s Hogy Szlavóniában bírt dukátusa ez idő tájt milyen területet foglalt magába, ez kiderül III. Béla király jövedelemjegyzékéből, melyet minden valószínűség szerint a király második, Capet Margittal kötendő házassága (1186) számára készítettek. Ebben a jegyzékben Magyarország 72 megyéjét állítják „Szlavónia" dukátusa mellé: Rex Vngarie... de sua tercia parte de septuaginta duobus comitibus suis de redditu annuo XXV milia marcarum. Idem habet de duce Sclauonie per annum X milia marcarum.

29 Mivel a 72 megye a XII. században a Száva-vidéken alapított 10 ispánságot is magába foglalta,

30 Imre dukátusa csakis a tengermelléki Horvátországban és Dalmáciában fekhetett. Imre azonban ebben az időben csak 10 éves volt, is Dalmácia ismételt támadásoknak volt kitéve Velence részéről, melynek dózséi 1094 óta Venetie, Dalmatie atque Croatie dux címmel nevezték magukat,

31 tehát Horvátországra is igényt tartottak. Ilyen körülmények között Dalmácia és Horvátország nem biztosíthatta a trónörökös ott-tartózkodását és költségeit, ezért 1190 körül a Drávától délre eső, panközreműködött más magyarországi egyházak pereinél is (uo. 81, 82), Farcasius nádor viszont Dalmáciában (Smiciklas II. 172). Érdekes, hogy 1154-ben Andechs és Merán grófjai is megkapták I. Frigyes császártól a dux Croatie et Dalmatie címet; ami az ez idő tájt Németország és Magyarország között fenálló ellenséges viszony következménye. (Blagay okmt. XXXII—

XXXIII. p.) 24 Migne: P. G. 133. 565—69, 583—84; vö. Gombos II. 1283—85; Delavillede Roulx,/.: Cartulaire général de l'Ordre des Hospitaliers de S. Jean de Jerusalem (1100—1310). Paris 1894.

1. 222; vö. Fejér, G.: Codex diplomaticus Hungáriáé ecclesiasticus ac civilis. Budae 1829—[röviden: Fejér] V/l. 248. 25 Migne: P. G. 133. 612—614; vö. Gombos

II. 1291—92. Észak-Dalmácia már 1166/67-ben a velenceiek kezére került (Smiciklas II. 103, 107). 26 Uo. 184—85, 189. 27 Wenzel: Codex diplomaticus Arpadianüs continuatus. Pest 1860—[röviden: Wenzel] XI. 48. Amikor III. Béla király 1181-ben évi törvénynapján Székesfehérvárott a zágrábi püspökség birtokperében bíráskodott, mint ,,,advocatus"-t ugyanezt a Dyonisiust küldte ki (Tkalcic I. 4); itt egy a Beluséhoz hasonló királyi megbízatásról van szó (ld. 23. jegyz.). 28 Lucius, J.: De regno Dalmatiae et Croatiae. Antverpiae 1666.148; hibásan Smiciklas-nál II. 192. 29 Facsimile: Békefi R., III. Béla magyar király emlékezete. Szerk.: Forster Gy. Budapest 1900. 139—140; vö. Györffy Gv.: Magyarország történeti demográfiája. Szerk.: Kovacsics J. Budapest i960. 49—54. 30 A 72 megyét nem hibátlanul, de nagy vonásaiban helyesen állította össze Pesty F.: A magyarországi várispánságok története 44—54; helyesebben ld. Pauler Gy., i. m. P 253. ' 31 Kretschmayer, H.: Geschichte von Vénedig. Gotha 1905.

1. 165,272; vö. Smiciklasll. 2, 27, 58, 65, 94, 103, 105, 119, 134, 136, 151, 153, 170, 212, 316; Tafel, G. L. Fr. — Thomas, G. M.: Urkunden zur älteren Handels-und Staatsgeschichte der Republik Venedig. Amsterdam — A. M. Hakkert, 1964. P 84, 104, 105, 140, 167, 204.