Levéltári Közlemények, 41. (1970)

Levéltári Közlemények, 41. (1970) 1. - IRODALOM - Szűcs László: Gerelyes Ede: A magyar múzeumügy a két forradalom időszakában, 1918–1919. Budapest, 1967. / 191–192. o.

Irodalom 191 E kérdések felvetésével nem kívánom kisebbíteni Kávássy Sándor szép és hasznos vállalkozásának az értékét, csupán az e téren levő további feladatra szeretném irányítani a figyelmet. Arra utalnék, hogy talán már elérkezett az ideje a Latinca írásait, műveit tartalmazó, teljességre törekvő jegyzék összeállításának és publikálásának. Ez a kiadvány — amely egyes dokumentumokat teljes szöveggel is közölne — lehetne a szilárd, tudományos alapja a további Latinca-kutatásöknak. E feladat teljesítése somogyiakra — s talárképpen somogyi levéltárosokra — vár. Szűcs László GERELYES EDE: A MAGYAR MŰZEUMÜGY A KÉT FORRADALOM IDŐSZAKÁBAN 1918—1919. Budapest, 1967. 417 old. Az első világháborút követő forradalmak egy olyan korszakot zártak le, amelyben a társadalom legkülönbözőbb vonatkozásainak újjárendezésére készülő hatalmas szellemi energiák gyűltek össze, de amelyeket jórészt tétlenségre kényszerített az addig fennállott rend — s amely energiák a beteljesülés reményével néztek a szocializmus felé. Ez a magyarázata annak, hogy a forradalmak idején annyi kitűnő felkészültségű intellektuel jelentkezett szebbnél szebb kész tervekkel, cselekvőkészséggel — s cselekedett is: minél teljesebb értékű intellektuel volt, annál nagyobb aktivitással. A legjobb szellemi erőknek erről a pezsgéséről egy nagyon lényeges szakteriilet: a múzeumügy vonatkozásában ad képet Gerelyes Edének értékes kötete. Senki sem olvashatja a dokumentumok egymásután következő darabjait megilletődöttség nélkül, látva, hogy miként törekedett mindenki — az öntudatos kommunista Pogány Kálmántól a katolikus főpap Fraknói Vilmosig — a proletariátus jogos kulturális igényeinek a szolgálatába állni, annak érdekében tevékenykedni. És megnyugvással, elégtétellel olvashatjuk a Tanácsköztársaság bukása után elrendelt vizsgálatok legtöbb dokumentumát is: értelmiségünk erkölcsi tartásáról tanúskodik az, hogy a főszereplőkről elismerő szón kívül alig hangzott el valami a tárgyalásokon. A kihallgatottak többé-kevésbé egyöntetű véleménye szerint a Tanácsköztársaság idején legaktívabb muzeológusok részben a kommunista meggyőződésüktől, részben pedig mint kitűnő szakemberek, szakmai lelkesedésüktől vezetve, legjobb tudásuk, szándékuk szerint jártak el. A kötetben szereplő dokumentumokból rendkívül sokrétűen bontakozik ki ezeknek e kitűnő szakembereknek a múzeumügy terén kifejtett tevékenysége. Eddigi ismereteinknél lényegesen többet tudunk meg a kötet nyomán a műkincsek szocializálásának a lefolyásáról, a szocializált műkincsekből rendezett kiállításról, a bécsi közös gyűjtemények felosztásával kapcsolatos magyar álláspont kialakulásának indítékairól, a Magyar Nemzeti Múzeum átszervezéséről, illetve a belőle kialakítani tervezett múzeumokról, az e körül folyt vitákról, a Proletármúzeum szervezéséről és sorsáról, munkáselőadások rendezéséről — hogy csak a legjelentősebb mozzanatokat említsem. Olyan terveknek, sőt e tervek részbeni valóra váltásának dokumentumai találhatók a kötetben, amelyekre az igény már korábban is megvolt s amelyek felé — a dolgok belső törvényei folytán — a fejlődés később feltartóztathatatlanul meg is indult, de amelyeket az ellenforradalom első napjaiban maradéktalanul szétromboltak, leállítottak és elmarasztaltak. Gerelyes Ede rövidre fogott bevezető tanulmánya helyesen értékeli mindezek jelentőségét. A kötetben 223 válogatott dokumentum került közlésre, főleg a Nemzeti Múzeum és a Szépművészeti Múzeum irattárában található iratanyagból, a Közoktatásügyi Népbiztosságnak és a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumnak a Magyar Országos Levéltárban levő irataiból, a Párttörténeti Intézetben levő tanácsköztársasági emlékekből (TAGYOB), és a Budapesti Ügyészségnek Budapest Főváros Levéltárában levő iratanyagából. Kár, hogy a vidéki, helyi múzeumok tevékenységére, gondjaira nézve csak nagyon kevés adat található a kötetben, jóllehet a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségének az Országos Levéltárban meglevő iratai — legalábbis a Népköztársaság idejét illetően, de még a Tanácsköztársaságra vonatkozóan is — tartalmaznak figyelemre méltó dokumentumokat e múzeumok helyzetére vonatkozóan is. Nem is szólva a helyi nagy múzeumok (Debrecen, Szeged stb.) saját iratanyagáról, amelyekre ugyancsak érdemes lett volna a kutatást kiterjeszteni. A kötetben három nagy fejezetre (1918 októberétől 1919. március 21-ig, 1919. március 21-től 1919. augusztus l-ig és 1919. augusztus 2-től 1922-ig) tagoltan, alapvetően időrendben következnek