Levéltári Közlemények, 41. (1970)

Levéltári Közlemények, 41. (1970) 1. - IRODALOM - Bognár Iván: A magyar internacionalisták a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban és a polgárháborúban (1917–1922). Dokumentumgyűjtemény. 1. k.: Az oroszországi magyar hadifoglyok forrradalmi mozgalma (1917–1922). 2. k.: A magyar internacionalisták részvétele a szovjethatalom védelmében a polgárháború frontjain. Budapest, 1967–1968. / 186–189. o.

Irodalom 189 döntsék meg a kizsákmányoló osztályok uralmát. A kongresszus megalakította a hadifoglyok országos szervezetét, melynek végrehajtó bizottságába a magyarok közül Jancsik Ferenc és Vántus Károly került. A bizottság 1918 szeptemberében 55 helyi hadifogolyszervezetet tömörített, melyeknek több mint 100 ezer tagjuk volt, ebből legalább 40 ezer magyar. A moszkvai kongresszussal egyidőben tartották meg kongresszusukat a közép- és keletszibériai hadifoglyok Irkutszkban. Az itt megalakult Végrehajtó Bizottságnak tagja lett a magyar kommunisták közül Tichter Imre, Fried Dezső és Ember Lajos. A kongresszus határozatot hozott egy német és egy magyar nyelvű lap („Világszabadság") kiadásáról. A magyar hadifoglyok kiemelkedő szerepet játszottak az 1918. május 14-én Cseljabinszkban kirobbant csehszlovák ellenforradalmi lázadás és az 1918. július 6—9-i moszkvai eszer lázadás leverésében. Az előbbi elfojtásában Ligeti, Reiner és Münnich elvtársak, az utóbbiban Kun Béla és Szamuely Tibor játszottak főszerepet. Nem térhetünk ki itt minden részletre, éppen ezért csak megemlíthetjük a szibériai harcokat, melyekben az internacionalisták között oroszlánrészt vállaltak a volt magyar hadifoglyok. Ezeket a harcokat a II. kötet II. fejezetének 240 dokumentuma ismerteti. (Ezekben a harcokban esett el Ember Lajos, a Világforradalom c. lap szerkesztője.) 1918 októberében, a magyarországi polgári demokratikus forradalom kitörésénak hírére több ezer volt magyar hadifogoly és több száz kommunista utazott haza Magyarországra, hogy idehaza vigye győzelemre Október eszméit. Az Oroszországban rekedtek nagy része a már említett szibériai és távolkeleti fronton kívül elsősorban az ukrán fronton harcolt azért, hogy a magyar és a szovjet nép közös frontban egyesüljön az imperialisták ellen. (Lásd a II. kötet IV. fejezetének dokumentumait.) Ezekben a harcokban különösen kitűnt Gavró Lajos 3. internacionalista lovas ezrede. A közös harcot segítette elő a magyar tanácskormány rendelete 1919 májusában, mely mozgósította az Oroszország és Ukrajna területén tartózkodó 18 és 45 év között magyar dolgozókat (316. sz. dok.). Sajnos a tervezett közös szovjet-magyar front kialakulását megakadályozta a 6. ukrán szovjet hadosztály ezredparancsnokának, Grigorjevnak a vezetésével 1919. május 7-én kirobbant lázadás. Ez — mint a következmények megmutatták — a Magyar Tanácsköztársaság bukásának egyik okozója lett. A magyar internacionalista alakulatok tevékenységének csúcspontját Oroszországban is az 1919 márciusa és augusztusa közötti időszak jelenti ezzel mintegy megmutatva, hogy híven követi az otthoni, magyarországi mozgalom fellendülését. Természetes tehát, hogy súlyos csapás volt számára a Tanácsköztársaság bukása. A mozgalom hanyatlásához hozzájárult az is, hogy a legjobb alakulatok elvéreztek a Gyenyikin és Petljura elleni harcban. Új lendületet vett a magyar internacionalisták harca 1920-ban a Szibéria fölszabadításáért vívott harcban, majd a lengyelek elleni küzdelemben 1920 június—augusztusban. Ezekben a harcokban különösen kitűnt Gavró Lajos dandárja. (Lásd a II. kötet V. fejezetének dokumentumait.) Gavró érdemeiért Vörös Zászló Rendet kapott. A magyar csapatok égtek a vágytól, hogy hazájukat fölszabadítsák a Horthy terror alól. Sajnos, reményeik akkor nem válhattak valóra. A Krím-félszigeten, Vrangel szétzúzásában Frunze oldalán a fogságából időközben kiszabadult Kun Béla folytatott eredményes tevékenységet. 1920 októbertől 1921 végéig a szovjet—magyar hadifogoly csereegyezmény értelmében nagy számú hadifogoly (köztük sok kommunista) tért vissza Magyarországra. A kommunisták hazautaztatását később fölrótták Kun Bélának, de ezek a szemrehányások csak jogosulatlanok voltak: nem ő tehetett arról, hogy a kapitalizmus ideiglenes restaurációjának korában a hazatértek idehaza nem tudtak nagyobb eredményeket elérni. A mozgalomnak voltak hibái is. Mindenekelőtt az egész mozgalom vezető magvának, a kommunistáknak részben tapasztalatlanságból is folyó szektásságát, dogmatizmusát említhetjük meg. Erről tanúskodnak Kun Béla megnyilatkozásai szervezeti kérdésekben (56. sz. dok.), valamint Szamuely Tibor indokolatlan támadásai Károlyi Mihály ellen a „Szociális Forradalom" hasábjain. A katonák magatartásában is feltűntek itt-ott helytelen vonások. (578. sz. dok.) De a mozgalom egészére mégsem ezek voltak a jellemzők. A szovjet földön a proletariátus védelmében elesett magyar vöröskatonák emlékét számos hősi emlékmű, emléktábla, elnevezés („magyar zátony") őrzi. A még életben levő internacionalistákat T 965-ben a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa kitüntetésekben részesítette. Az erről szóló rendelet zárja le méltóképpen az internacionalisták hősi tetteinek szentelt két hatalmas kötet válogatott dokumentumait. Bognár Iván