Levéltári Közlemények, 41. (1970)
Levéltári Közlemények, 41. (1970) 1. - Degré Alajos: Egy dunántúli körjegyzőség a felszabadulás idején / 167–185. o.
Egy dunántúli körjegyzőség a felszabadulás idején . 183 Még augusztus folyamán a körjegyző kiintrikálta állásából Kaszás Józsefet, aki 1940 óta dolgozott előbb mint irodai kisegítő, majd mint közellátási díjnok és irodasegédtiszt a körjegyzőségen és szeptember 1-én a rendőrséghez jelentkezett szolgálattételre. Ezzel teljesen egyoldalúvá vált a választási agitáció, és az október 28-i választáson a körjegyzőségen a Kommunista Párt mindössze 69, a parasztpárt 103, a Szociáldemokrata Párt 345, a kisgazdapárt pedig 805 szavazatot kapott, 58 szavazat érvénytelen volt. Érdekes módon az öt szavazókörben a kisgazdapárt 30-45%-kai több szavazatot kapott nőktől, mint férfiaktól. A közszolgálati alkalmazottak igazolására vonatkozó iratokat a körjegyző június 5-én terjesztette be a letenyei igazoló bizottsághoz. Az igazoló bizottság a tótszentmártoni körjegyzőséghez tartozó tisztviselők, tanítók, elöljárók igazolását július 9-én tárgyalta, és közülük 8-at azonnal igazoltnak jelentett ki. Choma Géza körjegyző azonban nem volt köztük. Ellene ugyanis bejelentést tett a tótszentrnártoni kommunista pártszervezet, és külön-külön Kanizsai István, Vlasits Józsefné és Lukács József tótszentrnártoni lakosok. Többek között azt állították, hogy Choma nyugatra akart menni, csak ez nem sikerült. Durván, fennhéjázóan bánt a hozzá forduló parasztokkal, nem utalta ki a kijáró hadisegélyt, és jogellenesen vezényelt ki egyeseket a németeknek teljesítendő fuvarokra. Ezért ügyében nyilvános tárgyalást tűztek ki. Augusztus 16-án kihallgatták az összes bejelentést tevőket. A jegyző elismerte, hogy április 1-én elhagyta a községet, de csak a becsehelyi szőlőhegyre ment családjával együtt, április 3-án már visszatért a faluba. A panaszokra válaszolva igyekezett kimutatni, hogy mindig az akkor fennálló szabályok szerint járt el. Sőt az elnapolt tárgyalás után külön nyilatkozatokat csatolt be (nyilván általa fogalmazva) a körjegyzőség mindhárom nemzeti bizottságától, még egy-két kommunistával is aláíratta. Ezekben a körjegyző ellen tett bejelentéseket személyes bosszú művének minősítik, Choma megbüntetését nem kívánják. így a bizottság augusztus 24-én igazoltnak nyilvánította. Október 20-án azonban Chomát a nagykanizsai népügyészség letartóztatta. 24 A fogságból december közepén szabadult, amikor is a rendőrség tanácsolta neki: sürgősen távozzék Tótszentmártonból. Erre szabadságot kért, hogy nyugdíjazása után járhasson. 1946. március elején internálták. 25 Ezzel elhárult a demokratikus fejlődés akadálya. Helyére hamarosan a kommunista Kaszás József került. A felszabaduláskor helyén maradt régi tisztviselői apparátus tehát, úgy ahogy ellátta a felszabadulás után felmerült rendkívüli feladatokat, és megtette a nélkülözhetetlen intézkedéseket. Egyben azonban igyekezett meggátolni is népi szervek alakulását. Mikor pedig ezt nem tudta többé megakadályozni, szinte azonnal bekövetkezett az összeütközés a régi tisztviselők és az új, népi szervek között. A harc néhány hónapig húzódott, de a népi szervek győzelmével végződött. FÜGGELÉK A tótszentrnártoni körjegyző feljegyzései az 1945. április 7-én Letenyén a főszolgabíró által tartott tiszti értekezletről, melyre a járás minden jegyzőjét, illetve körjegyzőjét meghívták. "1. Névjegyzék készítendő családokról községenként, akik otthon tartózkodnak. Családfő után feleság és gyermek. 2 pld. 1 pld. beküldendő, születési év, név, családi állapot, foglalkozás, utca, házszám. 2. Kidobolandó, hogy 48 órán belül mindenki, akinek a községben állandó lakása van, haladéktalanul költözzön haza a külterületről. IV. 10. 24 ZmL., Letenyei különleges igazoló bizottság iratai 15/1946. 9 ZmL., Főispáni 431/1946.