Levéltári Közlemények, 41. (1970)
Levéltári Közlemények, 41. (1970) 1. - Rácz Béla: A Belügyminisztérium újjászervezése, 1944. december–1948. július / 89–131. o.
A Belügyminisztérium újjászervezése 121 A karhatalmi alosztályt nem sokkal később két részre bontották. Az egyik csoport a rendőrség őr személyzeti ügyeivel foglalkozott Oszkó Gyula vezetésével. A karhatalmi ügyek intézése a Korondi Béla (MKP) irányítása alatt álló csoport feladata lett. Rajk miniszterségének 9 hónapja alatt tehát jelentősen átalakította a minisztérium, kiváltképpen a IV. főosztály szervezetét, a B-listázás eredményes végrehajtásával pedig komolyan elősegítette a minisztérium politikai összetételének javulását. Tudatos káderpolitikájával hozzájárult a KP taglétszámának növekedéséhez. 1947 január elsején a BM-nek 1100 alkalmazottja volt, ebből 323 volt a KP, 340 az SZDP tagja. Az egykori jelentés az NPP és az FKGP esetében már csak 30—30 tagról tesz említést, de mindjárt meg is jegyzi: párttagságukat sokan nem vallják be. A két munkáspárt taglétszámát megközelítően pontosnak fogadhatjuk el. A KP létszám igen impozáns: az indulási létszámnak közel 20-szorosára nőtt. Az említett tényezőkön kívül e fejlődéshez hozzájárult az Állami Hivatalok Pártszervezetének vezetősége is, melyet 1946. március 3-án választottak meg az állami hivatalokban dolgozó kommunisták, továbbá Rajk népszerűsége és személyes bekapcsolódása a BM pártszervezetének életébe. Mint miniszter részt vett a BM pártszervezetének munkájában, sőt aktívabban, mint sok beosztottja. A nagyszerű fejlődés ellenére még komoly problémákkal kellet megküzdeni. Pl. a Sótonyi vezette törvényelőkészítő osztályon egy KP tag sem volt. A jelentésből megtudjuk, hogy még a jóhiszemű SZDP tagok is háttérbe szorultak. A KP létszámának további alakulására nincsenek összesítő adataink. Az egykori szociáldemokrata jelentésekből viszont arról értesülünk, hogy 1947 nyarától az SZDP BM szervezete tagságának egy része fokozatosan átlépett a KP-be. 1947 júliusában az SZDP tagok száma a BM-ben már csak 148 fő volt (a rendőri részleg nélkül), augusztusban 144, szeptemberben pedig 130. Az SZDP létszáma a BM-ben tovább csökkent: október 15-én a gyámügyi osztályvezető, Kaczián Ervin is átlépett a KP-be. 85 A törvényelőkészítő ügyosztály s egyéb részlegek helyzete jelezte azonban, hogy a demokratikus, népi BM kialakításáig még számos ütközetet kell megvívni, egyre élesedő belpolitikai viszonyok között. . 16. Feszült politikai légkörben a sajtó igen fontos fegyver. A sajtónak adott nyilatkozat vagy sajtóközlemény jelentősen befolyásolhatja a politikai küzdelmet. A sajtó tájékoztatása az 1945-ös ügykörjegyzék szerint kizárólag a fegyverszüneti osztály feladata volt, de ezt egyre gyakrabban megszegték az egyes ügyosztályvezetők. Ezért Rajk 1946. október 7-én kelt körlevelében elrendelte, hogy a BM részéről a sajtó tájékoztatása a BM keretében felállítandó Sajtóosztály működésének megindulásáig kizárólag az elnöki főosztály útján történhetik. 86 1947. február 12-én azonban a belügyminiszter intern rendeletében már azt is közli, hogy ,,a sajtóinformációt akként szerveztem meg, hogy e célra külön a" Magyar Belügyminisztérium Központi Sajtóinformációs Osztály"-t állítottam fel". 87 Az osztály vezetésével Cseresznyés Sándort (MKP) bízta meg. 1947 elején Rajk, elgondolásának minél teljesebb érvényre juttatása érdekében, titkárságán belül létrehozott egy elnöki csoportot, titkárának, Tőkés Ottónak veze85 PI Arch. 253/1-161. 86 Uo. 6936/1946. BM ein. 87 Uo. 1061/1947. BM ein. *