Levéltári Közlemények, 41. (1970)
Levéltári Közlemények, 41. (1970) 1. - Rácz Béla: A Belügyminisztérium újjászervezése, 1944. december–1948. július / 89–131. o.
116 Rácz Béla igyekezett pártja érdekét a legmesszebbmenőén érvényre juttatni. Rajk éppen e folyamat megakadályozása érdekében vonta a Rendőregyesületek ügyeit a Belügyminisztérium IV/12-e alosztályának hatáskörébe. Az ügyosztály szervezetéhez tartozott végül az Országos Szaktanulmányi Felügyelőség. Vezetője Kemény Gábor v. őrnagy (FKGP) volt. Az alosztályokhoz önálló alosztály irodákat szerveztek, kivéve a IV/12-b alosztályt, melynek ügyiratait továbbra is a IV/12. ügyosztály továbbra is működő irodája iktatta. Az ügyosztályiroda a IV-12-b alosztály iratainak iktatásán kívül a Belügyi Hírközpont ügykörébe tartozó ügyiratok iktatását és kezelését is ellátta, valamint a IV/12. ügyosztály alosztályai részére a központi posta elosztást. A Nyugatról visszahozott iratokat is ez az iroda rendezte. 70 A főosztály többi ügyosztályának (IV/13—16) szervezeti felépítése a 6471/1945. BM ein. rendeletben foglaltakhoz képest változatlan maradt, azzal az eltéréssel, hogy a IV/15-b alosztály (a KEOKH) a májusi átszervezéstől már csak formailag tartozott a ÍV/15. ügyosztályhoz: az alosztályvezető, a IV. főosztályvezető utasítására közvetlenül a főosztályvezetőnek referált. Az ügyosztály „az alosztály felett semmi ellenőrzést nem gyakorolt" — írta 1947. december 17-i jelentésében az ügyosztályvezető. 71 1946. június 7-én jelent meg Rajk László rendelete a Belügyminisztérium ügyosztályai felülvizsgálatának ügyében. „Az I. elnöki főosztály valamennyi ügyosztálya, alosztálya, csoportja stb. közvetlen és kizárólagos felülvizsgálatom, illetőleg a felülvizsgálattal általam esetenként megbízott dr. Fischer Gyula miniszteri osztályfőnök úr, az elnöki főosztály vezetője alá tartozik. Kiss Roland államtitkár úr a II. — közjogi — főosztály vezetője felülvizsgálata alá tartoznak a II/4. — törvényelőkészítő —, II/5. — közjogi —, H/6. — állampolgársági — és végül a H/7. — gyámügyi és alapítványi — ügyosztályok. Reisinger Ferenc államtitkár úr felülvizsgálata alá tartoznak a III/8. — vármegyei—, III/9. — községi —, III/10/1. — városi —, III/10/2. — székesfővárosi — és végül a III/l 1. — területi és szervezési — ügyosztályok. Dr. Dulin Jenő államtitkár úr felülvizsgálata alá tartoznak a IV/12. — rendőrségi—,IV/13. — igazgatásrendészeti —, IV/14. — egyesületi —, IV/15. — ellenőrzési — és végül a IV/16. — kihágási — ügyosztályok." 72 A BM ügyintézését javító átszervezésekkel egyidejűleg a BM ügyköre egy nagyfontosságú végrehajtási feladatkörrel bővült. A magyar kormány még 1945 elején 1710/1945. ME sz. rendeletével a belügyminiszter felügyelete alatt Népgondozó Hivatalt szervezett a magyarországi német lakosság Németországba történt kitelepítésének intézésére. A kormány a Népgondozó Hivatalt 1946. június 30-cal megszüntette, és a német lakosság kitelepítésének végrehajtását közvetlenül a belügyminiszter hatáskörébe utalta. 73 A belügyminiszter e feladatának ellátására az elnöki főosztály keretében népgondozó alosztályt állított fel. Az alosztály vezetője Iványi Jenő (NPP) lett, helyettesévé Vándor Józsefet (MKP), volt spanyol önkéntest nevezték ki. 74 Az alosztálynak feladata volt még a Nyugatra távozott magyar személyek hazahoza70 Uo. 532 020/1946. BM. 71 Uo. BM 230 632/1946. ÍV/12. — Az egyes alosztályok az alábbi számcsoportot kapták: IV/12-a 500 001—530 000, IV/12-b 530 001—545 000, IY/12-c 545 001—585 000, IV/12-d 585 001 — 600 000. — Megjegyezzük, hogy a Belügyi Szemle 1970. 3. sz.-ban közzétett cikkünkben a most említett átszervezést július elsejére tettük. Az újabb kutatás lehetővé tette a pontosítást. Tehát az ott adott dátum módosítandó. 72 Uo. 9949/1947. BM ein. 73 7310/1946 ME. sz. rendelet: MK. 1946, 143. sz 74 Vándor József visszaérni., — saját gyűjtés.