Levéltári Közlemények, 41. (1970)

Levéltári Közlemények, 41. (1970) 1. - Rácz Béla: A Belügyminisztérium újjászervezése, 1944. december–1948. július / 89–131. o.

102 Rácz Béla sürgetőbbé vált az új demokratikus államhatalom központi szerveinek megszilárdítása, vezető szerepük országos elismertetése. Ehhez pedig szükséges volt a központi államigazgatási szervek tevékenységének megjavítása; szervezettebbé tétele. E sürgető igényből kiindulva összefogottabbá, céltudatosabbá kellett tenni a BM munkáját. Ezt a célt is szolgálta a minisztérium egyes intézkedő egységeinek (osztályainak) szakágazatonkénti csoportosítása és egy-egy főosztály keretében való összevonása, amelynek következtében a minisztérium korábbi 10 önálló intézkedő egysége helyett lényegében már csak négy maradt meg, főosztály jelleggel, egy-egy főosztályvezető irányítása alatt, akiket az államtitkárok felügyelete alá helyeztek. E szokatlan szervezési forma — főosztályok felállítása majdnem ugyanannyi államtitkári pozíció mellett — elsősorban a koalíciós kormányzás által adott feltételekből fakadt. A koalíciós kormányzás egyik alaptörvénye, hogy a miniszter mellé államtitkároknak a koalíció többi pártjainak megbízottjait nevezik ki, hogy így a pártok közvetlenül informálódhassanak a minisztériumban történtekről, ugyanakkor aktív részt is vállaljanak az adott tárca munkájából, s végül közösen vállalják a felelősséget a minisztérium tevékenységéért. Budapest felszabadulása után, mint már említettük, a Belügyminisztériumban az SZDP csupán adminisztratív államtitkári funkciót kapott. A párt kevesellte e hatáskört, de a megállapodáskor ígéretet kapott arra, hogy delegáltjának, Kiss Roland adminisztratív államtitkárnak olyan lehetőséget biztosítanak, hogy betekinthet a főbb ügyekbe, s pártjának befolyását a minisztériumban megfelelően érvényesítheti. Kiss Roland azonban, részben személyi hiúságától is vezettetve, magának valódi politikai államtitkári hatáskört akart biztosítani. Követelését a következőkkel indokolta: „Bár... adminisztratív államtitkárként van kinevezve, mégis ő politikai államtitkárnak minősül, nemcsak azért, mert a Szociáldemokrata Párt jelölése alapján nevezték ki, hanem mert nemzetgyűlési képviselő is, ami — ha adminisztratív államtitkár volna — nyilván nem lehetne."

39 Pártja jogos igényét személyes hiúságból túlhajtva, Kiss Roland nemcsak a felügyelete alá tartozó osztályok ügyeiről kívánt részletes tájékozódással bírni, hanem a többi, a felügyelete alá nem tartozó osztályok ügyeiről is. Már 1945 májusában az egyik államtitkári értekezleten javasolta a jelzőlapok bevezetését, melynek segítségével az államtitkárok valamennyi osztály előadójától, az illetékes államtitkár megkerülésével, közvetlen részletes információhoz juthattak volna. A KP delegáltja Kiss Roland e kezdeményezését csak azzal a módosítással fogadta el, hogy a jelzőlapokra a választ csak az illetékes államtitkárok közbejöttével és engedélyével lehet megadni. Persze nemcsak Kiss Roland, hanem valamennyi államtitkár igyekezett a másik államtitkár illetékességi területéről megfelelő információkat szerezni, Kiss Rolandnál azonban e jogos politikai ambíció nagyfokú személyi hiúsággal is párosult, ami végül már hátrányosan befolyásolta a felügyelete alá tartozó osztályok munkáját is, és zavarta az NPP-nek a belügyi igazgatás megreformálására vonatkozó elképzeléseit. E zavaró tényező visszaszorítása érdekében állította fel Erdei Ferenc belügyminiszter végül is a főosztályokat. A főosztályvezetők legtöbb kérdésben kiadmányozási jogkört élveztek ugyanúgy, mint az adott terület felügyeletét ellátó államtitkár. Ennek következtében a főosztályvezető számos esetben az államtitkár megkérdezése, illetve jóváhagyása nélkül adta 39 UMKL M 658, sz. n.