Levéltári Közlemények, 40. (1969)

Levéltári Közlemények, 40. (1969) 2. - FOLYÓIRATSZEMLE - Bélay Vilmos: Rassegna degli Archivi di Stato, Anno XXVI–XXVIII. (1966–1968) / 381–383. o.

382 Folyóiratszemle hogy az ország mely részén fog működni, így módja van igen alaposan megismerni egy tájegység történetét, kultúráját, annak „regionális specialistájává" lesz. — Nr 2—3.: VITO TIRELLI a Középkori Olasz Történeti Intézet munkatársa a középkorral foglalkozó historiográfia modern tendenciáiról ír. Szól arról a válságról, amelybe az itáliai levéltárak kerültek, amelyek egyre inkább igyekeznek a tudományos-kutatói aspektust előtérbe helyezni. — ANTONIO ALLOCATI nápolyi levéltáros a modern történettudomány és a levéltárak kapcsolatait elemzi. Leszögezi, hogy míg a két háború közti olasz historiográfia úgyszólván csak politikai történeti műveket hozott létre, a második világháború után megnőtt az érdeklődés a gazdasági és társadalmi problémák iránt. — CLAUDIO PAVONE az Olasz Állami Levéltárak Főigazgatóságának munkatársa ismerteti az utolsó húsz év olasz historiográfiájának azokat a termékeit, amelyek az ország 1861 (tehát az egyesítés) utáni történetével foglalkoznak. Az olasz történetírást az jellemezte a második világháborúig, hogy főleg az 1860 előtti történelemmel foglalkozott, s abból is jobbára csak a politikai történelemmel, meglehetősen hagyományos pozitivista módon. — LEOPOLDO SANDRI a római Központi Állami Levéltár vezetője az archivisztika új problémáiról tájékoztat. A hagyományos levéltártan számos olyan problémába ütközik napjainkban, ami merőben új feladat: „történeti levéltárak" és „regisztraturalevéltárak" állnak előttünk s újabban még közbenső levéltárak is, amelyek a végleges megőrzésre kerülő újabb keletű iratanyag selejtezésével foglalkoznak. — ALESSANDRO PRATESI azt vizsgálja, hogy miképp működtek közre az olasz levéltárak 1945 óta a paleográfia és az oklevéltan fejlesztésében. — GIANGIACOMO Musso a genovai egyetem tanára eddig ismeretlen dokumentumokat közöl a genovaiak levantei szerepléséről. Ezekből kitűnik, hogy — ellentétben a közhiedelemmel — még 1500 körül is működtek a törökök által megszállt területen genovai bankok és hivatalok. — A kötet további részében az 1966 őszén Esteben tartott kongresszuson elhangzott korreferátumokat közli, majd beszámol az itáliai egyházi levéltárosok kongresszusáról. A kötetben recenziókat nem közölnek. — Anno XXVIII. (1968.) Nr. 1.: VITTORIO SGROI, az ipari jog magántanára a történeti értékű, de magántulajdonban levő iratok felhasználásának jogi vonatkozásairól szól. — ANNA MARIA CORBO a pápai levéltár XV. századi hányattatásait ismerteti a levéltár történetére vonatkozó oklevelek szövegének közlésével. — RENZO DE FELICE a párizsi Archives Nationalesban őrzött és a római „département" gazdasági helyzetére vonatkozó összeírást közli. Ezt az összeírást Napoleon hajtatta végre 1809—1810-ben. — PIETRO NEGRI XVI. Gergely pápa és a vasút címen ismerteti a pápa és a bolognai legátus levélváltását (1846—1848). A levelekből kitűnik, hogy a pápa csak nagyon nehezen járult ahhoz, hogy az egyházi állam területén vasutakat építsenek. •— A kötet második felében rövidebb beszámolókat olvashatunk a Nemzetközi Levéltári Tanács Kerekasztal értekezletéről, Pisa város urbanisztikai problémáiról, a loretoi S. Casa levéltáráról és a sienai Piccolomoni-palotáról, amely most otthont ad az állami levéltárnak. — Nr. 2. : GIORGIO COSTAMAGNA a genovai állami levéltár igazgatója Paleográfia és tudomány című értekezésében arra keres választ, hogy a paleográfia módszereit mennyiben lehet a modern történettudomány igényeihez szabni. — ANTONIO SALADINO az Állami Levéltárak Igazgatóságának osztályvezetője a magánlevéltárak problémáit ismerteti. 1963-ban jelent meg az a kormányrendelet, amely lehetővé teszi a magánlevéltárak állami felügyeletét. A tanulmány három év eredményeit összegezi: igen sok történeti érdekű magánlevéltár vált ez alatt a rövid idő alatt kutathatóvá. — UGO PETRONIO, a római egyetem jogtörténész professzora a milánói városi szenátus eredetét vizsgálva arra a következtetésre jut, hogy — ellentétben más történészek véleményével — a milánói városi tanács kontinuitása a Viscontiak és Sforzák uralkodása idején működött tanács, továbbá a francia hódoltság korában megreformált szenátus közt kétségtelenül bizonyított. -— VINCENT ILARDI amerikai egyetemi tanár rendkívül gazdagon dokumentált tanulmánya ismerteti mindazon levéltári fond okát és könyvtári gyűjteményeket, amelyek a 15. század második felének olasz diplomácia-történetére vonatkozó értékes adatokat őriznek. Sorra veszi Milánó, Velence, Firenze, Róma, Nápoly, Mantova, Modena, Siena, Genova és Torino állami és nem-állami levéltárait és könyvtárait, s a mi ismertető leltárainkhoz hasonló módszerrel tájékoztat a fondok tartalmáról. — A kötet további részében rövidebb közleményeket találunk a következő témákra vonatkozólag: Carmak, az oxfordi egyetem professzorának történetfilozófiájáról, a Latin-Amerikára vonatkozó spanyol és belga levéltári fondokról és a Ravennai Állami Levéltárról. — Nr. 3.: A füzet első helyen közli az olasz állami levéltárak főigazgatójának jelentését az állami levéltárak 1966. évi munkásságáról. Ennek külön fejezete szól a külföldi kapcsolatokról és különös részletességgel számol be a levéltári szervek felügyeleti tevékenységéről. — RAOUL GUEZE az Olasz Központi Állami Levéltár munkatársa részletesen beszámol egy isztambuli tanulmányúton szerzett tapasztalatai és a kérdés irodalmának alapos feldolgozása után egy központi török levéltár működéséről. — LORENZO MANNTNO a magántulajdonban levő levéltárak vagy egyes értékes iratok véglegesen külföldre való kivitele kérdéséhez szól hozzá. Szerző véleménye szerint nem kell e kérdést mereven kezelni. — ALBERTO AQUARONE forráspublikációjában Staracenak, az egykori olasz fasiszta párt egyik vezetőjének Mussolinihez intézett leveleit közli, melyben az olasz ifjúság fasiszta szellemben