Levéltári Közlemények, 40. (1969)
Levéltári Közlemények, 40. (1969) 2. - Borsa Iván: A Magyar Országos Levéltár Diplomatikai Levéltára I., A gyűjtemény kialakulása / 289–323. o.
A Magyar Országos Levéltár Diplomatikai Levéltára I. ' 319 rejt még magában Mohács előtti okleveleket, úgy e fond anyagát darabról darabra kellene átvizsgálni, s az okleveleket kiemelve a Diplomatikai Levéltárban elhelyezni. A további két célkitűzés nem az állomány gyarapítását, hanem annak korrigálását célozza. 5. Hibás kezelés következtében 1526. augusztus 29. utáni oklevelek is kerültek be a gyűjteménybe. Ezeket — elsősorban a múzeumi Törzsanyag esetében — vissza kell helyezni eredeti fondjukba, adataikat pedig törölni a Q szekció segédleteibőt. 6. A Diplomatikai Levéltár állományának egy olyan jellegű finomítását is el lehetne végezni, amilyenre ezideig még nem került sor. A gyűjtemény őriz jó néhány olyan XVIII— XIX. századi kötetet, főleg perszöveget, amelyben a Mohács előtti oklevél szövege — ami miatt a kötetet kiemelték eredeti fondjából — mindössze néhány oldal. Ezeket a köteteket vissza lehetne helyezni eredeti fondjukba és a helyükre a kötet Mohács előtti szöveget tartalmazó oldalainak fényképmásolatát helyezni. (Esetleg egy utalólap elhelyezése is elegendő volna, amely utalna a Diplomatikai Levéltár fény képmásolatára.) Természetesen meg kellene adni azt a levéltári jelzetet is, ahol a kiemelt kötet található. Ezzel a megoldással egyrészt tehermentesíteni lehetne a gyűjteményt tetemes mennyiségű Mohács utáni levéltári anyagtól, másrészt ezek a kötetek — főleg azok, amelyek egy-egy per teljes szövegét tartalmazzák — eredeti fondjukban közvetlenebbül tudnák segíteni a kutatást, amely jelenleg esetleg elsiklik a kötet helyettesítő utalólap fölött. 79 - * A Magyar Országos Levéltár Diplomatikai Levéltára, amely 1969. március 1-én 105 972 számot foglal magába, létrejötte óta a Mohács előtti korszak valamennyi kutatójának komoly támogatást nyújtott. Pauler Gyula és Óvári Lipót célkitűzése időtállónak bizonyult. S ha a kivitelezésbe időnként hibák is csúsztak, a célkitűzési következetes megvalósítása és a kor viszonyainak megfelelő továbbfejlesztése elérte a' kívánt célt: biztosította, hogy az Országos Levéltár különböző fondjaiban elhelyezett Mohács előtti oklevelek egységes gyűjteményben legyenek könnyebben hozzáférhetők, s így eredményesebben szolgálhatják a tudományos kutatást. Ë kiemelkedő értékű gyűjtemény jelentősége és a Mohács előtti történeti kutatásban betöltött kiemelkedő szerepe szinte sugallja a kérdést: Nem volna-e lehetőség e gyűjtemény tapasztalatainak figyelembe vételével, a levéltári anyag kutathatósága terén az elmúlt negyedszázad társadalmi fejlődése következtében előállt kedvező változások kihasználásával és a fototechnika kínálta lehetőségek igénybevételével a Magyar Országos Levéltár Diplomatikai Levéltára mint mag körül olyan levéltári forrásbázist létrehozni, amely a közel száz éves Pauler—Óvári-féle koncepciót a kor igényeinek megfelelően kiszélesítve további hathatós segítséget nyújtana a Mohács előtti korszak levéltári forrásanyagának kiaknázásához? E kérdésre a választ külön tanulmányban kívánjuk majd megadni. Borsa Iván 79 Hasonló megoldást választottak a gyulafehérvári káptalan levéltárának Liber regius-ai esetében is. A Mohács előtti átírt szövegeket tartalmazó kötetek kaptak ugyan DL-számot, de a kötetek eredeti helyükön maradtak (DL 37 009—37 013). A Mohács előtti szöveget tartalmazó oldalak fényképét ez esetben is el kellene helyezni a megfelelő DL-szám alatt.