Levéltári Közlemények, 40. (1969)

Levéltári Közlemények, 40. (1969) 2. - Vajay Szabolcs: A sisakdísz megjelenése a magyar heraldikában / 279–287. o.

A sisakdísz megjelenése a magyar heraldikában 281 nyomuk dátumai 1326, 1327, 1332.

11 Ez a lovagi tornák intézményes meghonosításának időhatárát az 1308—1326 közötti tizennyolc esztendőre korlátozhatja. Ám, az érdemes vitézeket kitüntető, első sisakdísz-adományozásokat szükségképpen meg kellett hogy előzte légyen magának a királynak ezirányú kezdeményezése. S valóban Károly Róbert idején ad helyet a zürichi címertekercs tollernyője a csőrében patkót tartó struccmadárnak, az Anjouk mindvégig jellegzetes sisakdíszének. E jelvény népszerűségére mi sem jellemzőbb, mint az, hogy kezdeti dinasztikus jellege utóbb éppen úgy országossá szélesült, mint az Árpád-háznak eredetileg családi jelvényül szolgáló veres-ezüst sávozat. Zsigmond király szintúgy a struccot használja oromdíszül,

12 mint ahogy még századok múlva is a strucc-motívum szerepel a sisakdísz tekintetében utolsó egyetemleges rendezésnek számító 1890-es Ströhlféle osztrák—magyar címertekercsen.

13 Ez a sajátos Anjou sisakdísz legelőször egy 1326-ban vert obulus hátlapján tűnik fel.

14 Kiválasztása azonban szükségképpen meg kellett, hogy előzze az alkalmazott ábrázolást. Valóban, kettős madáralakot találunk már Károly Róbert egy 1321-re datált dénárjának hátlapján is,

15 ami időkeretünket az 1308—1321 közötti tizenhárom esztendőre szűkíthetné. Más helyütt már részleteztük, hogy miért éppen egy a csőrében patkót tartó struccmadár lett a magyar Anjouk sisakdíszévé, leszögezve használatának kezdeti időpontját és megindokolva a választott jelkép szimbolikáját is.

16 Zárótételünk értelmében a „lovat elemésztő struccmadár" képét Károly Róbert legkorábban a rozgonyi győzelem után választhatta, amikor a városi polgárság gyalogosaival megerősített királyi had legyőzte az Abák vezette oligarchikus lovagsereget.

17 E lélektani megfontolás figyelembe vételével a vizsgált időhatár immár az 1312—1321 közötti Щепе esztendőre korlátozódik. 12 Zsigmond királynak korabeli lovagi ábrázolását, struccos sisakdíszével, az Aranygyapjas Rend burgundi címereskönyve adja „Roy de Ongheriee" elnevezéssel. Vö. Ancien armoriai équestre de la Toison d'Or et de l'Europe au 15

e siècle, ed. L. Larchey, Paris, 1890; facsimile hasonmása: Turul, X (1892), 180/181 1. között, Décsényi Gyula: Magyar heraldikai emlékek külföldi czímereskönyvekben (uo. 181—183.) cikkének színes műmellékleteként. 13 Vö. Hugo Gerard Strahl: Oesterreich-ungarische Wappenrolle nach Seiner kaiserlichen und königlichen apostolischen Majestät grossem Titel zusammengestellt, Wien, 1890, VII. 1. és III. tábla. 14 Leírás és ábra, vö. dr .Réthy László: Corpus Nummorum Hungáriáé — Magyar Egyetemes Éremtár, II: Vegyesházi királyok kora, Budapest, 1907, 10, 38. sz. 2. tábla; datálására vö. Schulek Alfréd: Vegyesházi királyaink pénzei és korrendjük, I : Károly Róbert, Numizmatikai Közlöny, XXV (1926), 138—195. 15 Vö. Réthy i. m. 10, 35. sz. 2. tábla. Szintén Schulek által datálva. 16 Vö. Szabolcs de Vajay: L'héraldique, image de la psychologie sociale. Quelques problèmes de l'héraldique royale des Angevins hongrois, „Atti dell' Accademia Pontaniana", N. S. XVI, Napoli, 1967, 5—Í9. XII. tábla. Fejtegetésünk rövid sommája: A középkor stereotypizált címerhiedelmeinek egyike, hogy „a strucc és a ló halálos ellenségek". Úgyszintén közhelyi babonaság, hogy „a strucc mindent megemészt". Mindkét tudattartalom indokolhatja az oligarcha lovagi sereg fölött döntő győzelmet aratott király motívum-választását. — A strucc és a ló vetélkedésének hagyománya alkalmasint az ókorra nyúlik vissza, miként a középkor sok más szimbolikája is. A numidiai háborúkban Jugurtha király struccra nyergelt könnyű csapatai voltak a sivatagi homokban elnehezülő római lovasság legfélelmesebb ellenfelei. — Fűzzük ehhez még hozzá, hogy a lovaglásra idomított strucc az exotikumot kedvelő középkori királyi udvarok jellegzetes pompa-tárházához tartozott, többnyire törpe szerecsen lovasokkal. 17 Cui (se. Karoli regi) Scepusenses équités pariter et pédestres fideliter concesserunt, cum quibus rex hostes suos audacius est agressus.... in festő Sanctorum Viti et Modesti (jún. 15.) prelium durissimum est commissum... et licet ex parte regis plures ceciderunt, tarnen rex victoriam obtinuit gloriose, vö. Chronici Hungarici compositio saeculi XIV, cap. 196, A. Domanovszky, SSRH, I. 488—489.