Levéltári Közlemények, 40. (1969)

Levéltári Közlemények, 40. (1969) 1. - Ember Győző: Levéltári rendeltetés – levéltárosi hivatás / 3–20. o.

16 Ember Győző mi az, ami maradandó értékű, ami történeti forrás, folytatva az így kiválasztott anyag rendszerezésén, segédletekkel való ellátásán, azaz dokumentálásán át egészen a kutatóknak nyújtott tájékoztatásig, csupa olyan ágai ezek a levéltári munkának, amelyek történészi felkészültséget kívánnak meg a levéltárostól, amelyeknek eredményei a történettudományt segítik előbbre. A levéltárakban akkor is folyik történettudományi munka, akkor is születnek történettudományi eredmények, ha külön kutatómunkát nem végeznek, ha ilyen kutatómunkának eredménye publikációkban nem jelentkezik. ! De vajon — vethető fel joggal a kérdés — csupán a történettudomány tudomány? A levéltárak csak akkor végeznek tudományos munkát, ha a történettudományt művelik? Helytelen lenne igennel felelni ezekre a kérdésekre. Amikor a levéltári munka jellegében jobban kidomborodik az igazgatási jelleg, ebből még nem következik, hogy a levéltári munka veszít tudományos jellegéből. Hogy veszít-e, vagy sem, az nem azon múlik, hogy igazgatási feladatokkal bővül, hanem azon, hogy ezekkel az igazgatási feladatokkal tudományos alapon, tudományos igényességgel foglalkozik-e, vagy sem? Aligha vitatható, hogy van igazgatástudomány is, hogy az igazgatás kérdései is vizsgálhatók tudományos alapon, tudományos igényességgel. A National Archives — és a róla mondottak vonatkoznak az Egyesült Államok 50 államának levéltáraira is — amikor az irattározás, az iratkezelés és általában az írásbeli munka, az írásbeli igazgatás kérdéseivel foglalkozik, tudományos alapon, tudományos igényességgel teszi ezt, noha azzal a nagyon is gyakorlati céllal, hogy az írásbeli munkát, az írásbeli igazgatást megjavítsa, és ezáltal évente dollármilliárdokat takarítson meg a szövetségi kormánynak. De ki vitathatja, hogy egy munka kevésbé tudományos akkor, ha anyagi haszonnal is jár? És éppen napjainkban, amikor egyre halljuk és hangoztatjuk, hogy a tudomány közvetlen termelőerő lett. Amikor tehát a levéltárak rendeltetése olyan irányban módosul, hogy igazgatási feladatokkal bővül, ez nem okvetlenül azt jelenti, hogy igazgatási jellege tudományos jellegének a rovására erősödik, hanem inkább azt, hogy tudományos jellege bővül, hogy a levéltárakban nem csupán történettudományi, hanem igazgatástudományi munka is folyik. Alkalmam volt betekinteni, bár csak futólagosan, a National Archives Office of Records Management nevű részlegének a munkájába. Elhoztam magammal ennek a részlegnek Records Management Handbook című iratkezelési kézikönyve eddig megjelent sok kötetét. Mindaz, amit láttam és hallottam, ami ezekben a kötetekben olvasható, arról tanúskodik, hogy a részlegben tudományos munka folyik, hogy e munka során egy új tudományágnak, az igazgatástudomány egy új ágának, az iratkezelés tudományának, az írásbeli igazgatás tudományának a körvonalai bontakoznak ki. Nem véletlen, hogy ugyanennek a tudományágnak a bontakozását a Szovjetunióban is megfigyelhetjük. És az sem véletlen, hogy ennek az új tudományágnak az elemeit ugyanazon a moszkvai főiskolán tanítják, ahol a jövő történész levéltárosait a levéltártan elemeire oktatják. * Próbáljuk meg ezek után röviden összefoglalni, hogy a levéltárak hol és merre tartanak, a levéltári fejlődésnek mi az iránya és útja, mit tartsunk a levéltárak rendeltetésének, a levéltárosok hivatásának.