Levéltári Közlemények, 40. (1969)
Levéltári Közlemények, 40. (1969) 1. - TANULMÁNYOK ÉS FORRÁSOK A MAGYAR TANÁCSKÖZTÁRSASÁG TÖRTÉNETÉHEZ - Karsai Elek: Iratok a Magyar Tanácsköztársaság történetéhez angol levéltárakban / 137–158. o.
138 Karsai Elek A Tanácsköztársasággal foglalkozó iratok forrásértékének meghatározásánál nem hagyható figyelmen kívül, hogy jónéhány irat — különösen a helyzetjelentések nagy része — nem hivatásos diplomatáktól származik. A Foreign Office referensei nem egy esetben ilyen, nem is mindig megbízható forrásokból származó értékelések alapján döntöttek vagy tájékoztatták a Párizsban tárgyaló brit delegációt. Bár a brit diplomácia 1919-es tevékenységét az eddig már közzétett diplomáciai , forráskiadványok megvilágították, — gondolunk itt elsősorban az amerikai Papers Relating to the Foreign Relations of the United States the Paris Peace Conference köteteire, továbbá az 1919-es memoár-irodalom szolidabb darabjaira —, mégis úgy hisszük, hogy ha közleményünk nem módosítja is, de talán árnyaltabbá teszi az eddig kialakult képet. Mindenekelőtt kitűnik, hogy a brit diplomácia éppúgy, mint a Károlyi-rezsim idején, a Tanácsköztársaság alatt sem volt hajlandó utat törni vagy töretni a magyar nagybirtokosok, arisztokraták érdekében. Intervenciós kéréseiket figyelmen kívül hagyta, tárgyalásba sem Andrássyval, sem Telekivel nem bocsátkozott. Továbbá: kétségtelen tény, hogy az új demarkációs vonalakról szóló 1919. február 26-i döntést, melyet a március 20-án Vix francia ezredes által átnyújtott jegyzék tartalmazott, a Foreign Office helytelennek tartotta, azt hajlandó lett volna korrigálni. Végül némileg módosítanunk kell a brit katonai és diplomáciai missziók felelőségéről az 1919. júliusi bécsi tárgyalásokkal kapcsolatban kialakított elképzeléseket. Ezt az indokolja, hogy a Foreign Office, mint a közölt iratokból is kitűnik, azért érzett politikai felelősséget a Tanácsköztársaság bíróság elé állított népbiztosai ügyében, mert ez alkalommal nemcsak egyszerűen elfogadta a magyar szociáldemokrata politikusok tárgyalási készségét, hanem — egyetértésben az olasz diplomáciával és nem azért, hogy becsapja őket — Bőhmöt és társait biztatta is. A brit diplomácia azért óhajtotta a Tanácsköztársaság kormányát felváltán 1 egy szociáldemokrata—polgári radikális—parasztpárti koalíciós kormánnyal, mert ezt mind belpolitikai, mind külpolitikai szempontból előnyösebbnek tartotta; a franciák által támogatott román fegyveres intervenció sikerét — a francia befolyás túlsúlyra jutása miatt — nem kívánta. A következőkben témáik szerint megkísérelünk rövid áttekintést nyújtani a kiválogatott iratokról. 1. Az első téma, ami, időrendben, érdeklődésre tarthat számot, a Vix-jegyzék problémája. A párizsi békekonferencia már 1919. február 26-án határozatot hozott az új román—magyar demarkációs vonal megvonásáról, 2 — az erről szóló jegyzéket mintegy négy hét múltán, 1919. március 19-én juttatták el — Vix ezredes útján — 2 Lásd L. Nagy Zsuzsa: A párizsi békekonferencia és Magyarország 1918—1919. Bp. 1965. 75. 1.: A döntő kérdés véleményünk szerint az, miért várt Franchet d'Esperay majd négy hétig a jegyzék átadásával? Megvizsgálandó, vajon az átadási időpontot nem befolyásolta-e az, hogy éppen 1919. február—március hónapban folytak tárgyalások Bécsben a brit misszió és a magyar szociáldemokrata vezetők között, azzal a céllal, hogy gazdasági, majd politikai megegyezést hozzanak létre Ausztria, Csehszlovákia és Magyarország között — brit közvetítéssel. Nem lehetetlen, hogy éppen a brit befolyás visszaszorítását célozta az új demarkációs vonal, mely inkább román—francia érdekeket szolgált (Public Record Office, a továbbiakban PRO) FO 371. f. 1193—33965 és 35732 Megjegyzendő, hogy T. H. Bliss vezérőrnagy, a párizsi békekonferencián résztvevő amerikai küldöttség tagja, elítélte és visszavonásra javasolta a Légfelsőbb Tanács 1919. február 26-i határozatát. A magyarországi forradalmak krónikája 1918—1919. Közreadja Hetes Tibor. Bp. 1969. 231—232., 235—236.1.
