Levéltári Közlemények, 39. (1968)
Levéltári Közlemények, 39. (1968) 1. - Tóth Tibor: A szocializált gazdaságok szervezete Somogy megyében 1919-ben / 37–62. o.
••56 Tóth Tibor 1. A pénztári elszámolásra a kerület az „elszámolási naplót" használja mellékelt nyomtatvány szerint. Az elszámolási naplóba bejegyzendő minden pénztári művelet annak minősége szerint u. m. Bevétel és Kiadás. — Tehát a járási pénztárból elszámolásra felvett öszszeg valamint a kisebb eladásokból származó befolyt összegek, valamint az egyes kifizetések;, minden bejegyzett tétel igazoló okmánnyal támogatva. Az elszámolási napló minden hó végén lezárandó és a tételeket igazoló* okmányok — nyugták, ellennyugták, napszámbérlisták stb. — csatolásával minden következő hó 2-án a járási számtartási felügyelőséghez beküldendő. A lezárás után mutatkozó egyenleg átíratik a következő hóra, s mint maradvány bevételeztetik. Ezen Összeg 5000 k-t meg nem haladhat. A kerület havi pénzszükségletét a járási pénztárból fedezi oly módon, hogy minden hónap 21-ig havi pénzelőirányzatban beterjeszti a következő hónapra szóló szükségletet. Az elszámolási naplóba nem jegyeztetik be oly pénztári művelet, mely nem a gazdatiszt által fizettetett ki vagy vételeztetett be pl. az egyik gazdaság által a másik gazdaságnak átadott anyagok, állatok stb. értéke, vagy a központ által eladottak vagy beszerzettek pénzbeli értéke. Ilynemű elszámolások pénzértéke a járási számtartási felügyelőség által lesz a gazdaság javára illetve terhére könyvelve, s a felügyelőség minden gazdasági bevételei és kiadásairól vezetett folyószámla alapján megküldi a gazdaságnak negyedévenkénti nyers mérlegét. Minden pénztári okmány akár bevétel, akár kifizetésről szóljon is, a gazdaság vezetője és a 2 bizalmi férfi által láttamozandó; ezen igazoló aláírások nélkül a számla értéke nem. folyósítható. 2. Anyagszámadás A gazdaság anyagszámadását csakis a mellékelt minta szerinti nyomtatványokon vezeti,, külön-külön az anyag vagy állatok nemei szerint. Az anyagszámadáson minden változás keresztül vezetendő és a hó utolsó napján lezárandó, és a hónap 5-ig a járási számtartósághoz beterjesztendő; a lezárás utáni maradvány a következő hóra átviendő. Az anyagszámadás tételeinek — éppúgy, mint az 1. pontban körülírt pénztárszámolásnál — szintén okmányokkal kell támogatva lenniük. A gazdaságok egymás közötti átadott anyagok értékelszámolása rendszerint maximális ár mellett, oly esetekben azonban, hol a maximális egységárak nem alkalmazhatók, az átadó és átvevő gazdaságok állapítsák meg a tényleg megfelelő értéket kölcsönösen, illetve, ha ők megállapodni nem tudnának, a ( járási számt. felügyelőségnél bíráltatnak el. Ügy az elszámolási napló, mint az anyagszámadás két-két példányban (indigóval másolva) készítendő, s a másolata küldendő a járási számtart. felügyelőséghez. 3. Leltárszámadás Leltárszámadás alá tartoznak mindazon tárgyak és eszközök, melyek az anyagszámadás kereteibe nem sorozhatok, ezek megnevezését és csoportosítását a mellékelt minta meghatározza. A leltárszámadás a gazdaságoknál vezettetik és az állományban előforduló változások a számadásban esetről-esetre keresztül vezetendők. Ilyén változásokról havonta egy csatolt minta szerinti kimutatás küldendő be a számt. felügyelőséghez, melynek alapján az ott is vezetett számadáson a változás hasonlóan keresztül vezettetik. A ieltárszámadás maga évenként egyszer lezárandó és felülvizsgálás céljából a számt. felügyelőséghez beterjesztendő. 11. Járási számt. felügyelőség 1. Pénztári ügyek: A járáshoz tartozó minden egyes gazdaság havi pénztári előirányzatát felülbírálja, azokat összesítve a megyei központ pénztárából felveszi. A járáshoz tartozó minden egyes gazdaság részére folyószámlát állít fel, s a gazdaságokat elszámolásra kiadott összeggel, valamint a központ útján a gazdaságok terhére eszközölt kiadások értékével megterheli, a gazdaságok javára eső bevételeket azok javára könyveli. Nyilvántartja a gazdaságok pénztári elszámolását. Azokat helyesbíti, a helyesbítésekről a gazdaságokat értesíti. Minden gazdaságnak külön-külön pénztári főkönyvet állit fel, azon a bevételeket és kiadásokat keresztülvezeti. Ezen főkönyvek havonta lezárandók és negyedévenként nyers