Levéltári Közlemények, 39. (1968)

Levéltári Közlemények, 39. (1968) 2. - IRODALOM - Eperjessy Géza: Helytörténeti olvasókönyvek / 338–340. o.

340 Irodalom szerint előkészületben van — többek között — a Szabolcs, a Bács-Kiskun és a Szolnok megyei is. Alkalmunk volt betekinteni a Baranya megyei olvasókönyv 1848-ig terjedő I. ré­szének terjedelmes kéziratába is, amely a pécsi levéltár igazgatójának gondozásában készül. E szerint a 10 megjelent munkán kívül, további 4 — remélhetőleg — közel áll a megjelenés­hez. Vagyis 19 megyét és a fővárossal együtt 5 megyei jogú várost számítva már kb. minden második nagyobb tájegység rendelkezik jól használható helytörténeti olvasókönyvvel. Kívánatos lenne azonban, hogy a többi megyék szakemberei is, a helyi levéltár munka­társainak irányításával, nem utolsósorban pedig a történelemtanárok alkotó közreműködésé­vel mielőbb létrehozzák az iskolai oktatás és helytörténeti ismeretszerzés eme nevelési szempontból is nagybecsű segédeszközét, mint ahogy azt más alkalommal is (így a Magyar Történelmi Társulat 1968. augusztusi zalaegerszegi vándorgyűlésén és a Történelemtanítás 1968. évi 6. számában, A helytörténeti irodalom és a történelemtanítás c. cikkünkben) igye­keztünk szorgalmazni. A helyi kezdeményezést bizonyára a jövőben is támogatni fogják az illetékes tanácsi szervek, vállalva a kiadó szerepét, továbbá a megfelelő központi intézmények, köztük a Művelődésügyi Minisztérium Levéltári Igazgatósága, ill. az Országos Pedagógiai Intézet. Eperjessy Géza

Next

/
Thumbnails
Contents