Levéltári Közlemények, 39. (1968)

Levéltári Közlemények, 39. (1968) 1. - Bogdán István: Papírellátásunk és papírkereskedelmünk a XVIII–XIX. században / 9–27. o.

24 Bogdán István 'ségletét idézzük. A földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi minisztérium 1869ben 17 888 rizsma, vagyis 107,3 tonna különféle fajta papírt használt fel, de e mennyiségben nem szerepel a lótenyésztési intézetek és a postaigazgatóságok papírfogyasztása. És rendkívül jellemző, hogy e mennyiségnek 12%-a volt csak írópapír, 88

lo

/o pedig nyomópapír volt, vagyis közigazgatási nyomtatvány, melynél a papírt „a nyomtatást elvállalt nyomda fedezte".

84 — A formanyomtatványok ilyen mértékű elterjedése természetesen jelzi a közigazgatás formalizálódását is. Jellemzi a helyzetet, hogy az osztrák papíripar termékeitől még a kiegyezés után sem tudtunk megszabadulni. Az osztrák ipar ugyanis — érthetően — gyorsabban fejlődött, mint a magyar, és elárasztotta az országot jó és olcsó áruival, így a papírral is. A 70-es évek derekára az osztrák ipar konkurrenciája már olyan mértékű volt, hogy a földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter 1876-ban megállapította: „Hazai iparvállalataink fejlődésének egyik kiváló akadálya a külföldi és kivált az osztrák hasonló vállalatok hatalmas versenye s azon körülmény, hogy új vállalataink a hazai fogyasztók részéről nem örvendenek elég nagy figyelemnek s nem nyernek a belföldi fogyasztáshoz képest elég megrendelést." Mivel pedig „az ország fogyasztóinak egyik legjelentékenyebb része maga az állam", szükségesnek látja, hogy a takarékosság elvét félretéve, „fő követelmény gyanánt tűzessék ki, hogy minden állami szükséglet lehetőleg belföldi vállalat részéről fedeztessék". Minisztertanácsi határozat is született ez ügyben, s egy bizottságot is kiküldtek e probléma megoldására. Ugyanakkor — s ez érdekel minket közelebbről — Ráth Károly képviselő javaslatára a képviselőház is határozatot hozott, „miszerint felhívassék a kormány, hogy az összes állami papír szükségleteknek lehetőleg a hazai ipar által leendő fedezése iránt szükséges intézkedéseket megtegye".

85 Ez az intézkedés azonban rendkívül nehéz feladat volt. Már 1874-ben megállapította az iparkamara, hogy „az osztrák papirosnak — főleg mióta a német, angol és orosz piac védelmi vámokkal van elzárva az osztrák papírgyárak elől, s ezek egész dús termelésüket a magyar piacra dobják —, potom ára van s ez olcsó árat az osztrák gyárak mindaddig fenntartják, míg hazai papirosipiarunk az egyenetlen harcban ki nem fárad s a hazai fogyasztás egész terét a külgyártmányoknak nem engedi át".

86 20 év múlva még rosszabb volt a helyzet. 1894-ben — ahogy az iparkamara írja — „az ottani gyárosok itteni ügynökeik és képviselőik útján közvetlenül a fogyasztókat keresik fel és igen sokszor veszteséggel adják az árut, csakhogy túlságos készleteiktőj szabaduljanak".

87 E „tűrhetetlen versengés" ellen általános intézkedés mégsem történt, csupán a kereskedelemügyi miniszter rendelte el 1896-ban a normálpapír használatát, utasítván hivatalait arra, hogy a magyar papírgyárak vízjelével ellátott papírt használják.

80 1899-ben azután az osztrák papírgyárak szövetségbe tömörültek, melynek célja — végső fokon — az osztrák—magyar piac felosztása volt. Csatlakozásra szólították fel a magyar papírgyárosokat is, akik az iparegyesület papíripari szakosztályának 84 Uo. 85 OL, Miniszterelnökségi levéltár 1876:1235; MT határozat: Uo. 1262.; Képviselőházi határozat: Uo. 1869. 86 Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara jelentése. 1877—78. 91. p. 87 Uo. 1894. 115. p. 88 Uo. 1898. 239. p.