Levéltári Közlemények, 39. (1968)

Levéltári Közlemények, 39. (1968) 2. - Fallenbüchl Zoltán: A Magyar Kamara tisztviselői a XVII. században / 233–268. o.

A Magyar Kamara tisztviselői a XVII. században 247 rültek ki. Még érdekesebb, ha a tanácsossá lett írnokok szolgálati idejének kezdőévét vagy azt az évet tekintjük, amelyikből az első adat áll róluk rendelkezésre. Kerekes János még a XVI. században kezdte szolgálatát, az első adat, amely számtisztként említi, 1598-ból való, tizennyolc év után, 1616-ban érte el a tanácsosi rangot; Ebeczky Imréről 1613-tól kezdve tudunk; 11 év múlva, 1624-ben lett tanácsos; Nagovicz István 1615-ben szerepel először; 15 év múlva, 1630-ban már tanácsos. Lethenyey Imrét 1625-ben említik, huszonöt év múlva, 1650-ben érte el a tanácsosságot. Ennek a négy embernek a karrierje egészében a XVII. század első felére esik. Ordódy Imrét 1628-ban nevezték ki, 27 év múlva, 1655-ben lett tanácsos; az 1636-ban kinevezett Senkviczy Mátyásnak valamivel kevesebb, 21 év kellett ahhoz, hogy 1657-ben elérje ezt a rangot. Szolgálatukat ők is a század első felében kezdték. Olyan, aki a XVII. század második felében csinált hasonló karriert a kamaránál, csak egy volt: Zbiskó György, akit 1674-ben nevezték ki, s 1696-ban érte el a tanácsosi címet. Mindebből kitűnik, hogy a XVII. század első felében az érvényesülési lehetőség a kezdő kamarai tisztviselők számára lényegesen jobb volt, mint a század második felében. A tisztviselők előlépési lehetőségeit egyes külső körülmények jelentékenyen befolyásolták. E körülmények közt bizonyára a kibontakozó abszolutizmus személyi politikája — I. Lipót magatartása a magyar nemesekkel szemben — állott az első helyen, de szerepet játszott bizonyára a kamarai hivatali munka bonyolultabbá válása, a szakszerűség, a specializáció előrehaladása is. Ha a pozsonyi kamara alsóbb rangú hivatalnokainak pályafutását a szepesi kamaráéval vetjük össze, egy kirívó tény kétségkívül a szemünkbe ötlik: a szepesi kamaránál a XVII. században ismert 42 tanácsos közül egyetlenegy olyanról sem tudunk, aki kétségtelenül az írnokok közül emelkedett volna ki, pedig bizonyos vonatkozásokban a szepesi kamara is egységes arculatú testület volt. A hivatali munkát tehát Pozsonyban — legalábbis a XVII. század első felében — jobban megbecsülték és méltányolták, mint Kassán. A kamara hivatalnokainak a XVII. század első felében a hivatalon belül még volt valamelyes emelkedési lehetősége a legmagasabb tanácsosi rang felé, több, mint a század második felében. De azért ebben az időszakban is tízen mentek el a számvevőségi, nyolcan pedig az irodai írnokok közül harmincadosnak, illetve harmincadhivatali ellenőrnek. Szerették az előlépésnek ezt a módját nemcsak az írnokok, hanem a számvevősegédek, sőt olykor még fogalmazók is, szívesen cserélték fel az egyhangúbb, nagyobb függőséget jelentő irodai szolgálatot a jobban megbecsült, függetlenebb s az önálló pénzkezelés miatt „bizalmibb" harmincadosi vagy harmincadhivatali ellenőri pályával. A harmincadosnak előnye volt az is, hogy állomáshelyén könnyebben gazdálkodhatott, vehetett vagy építtethetett házat, de lakhatott a harmincadhivatal épületében is, s általában társadalmi megbecsültetése és anyagi helyzete magasan fölötte állott az írnokénak. A hivatali hierarchiában persze az írnokok is igyekeztek emelkedni, de ez az emelkedés, kivált a század második felében, erős korlátokba ütközött. Érdekes megfigyelni, hogy míg az irodai írnokok közül 1650 után csak hatan mentek különböző harmincadhivatalokhoz, addig a számvevőségtől ugyanebben az időszakban húszan kaptak állást harmincadosként vagy ellenőrként. Úgy tűnik —