Levéltári Közlemények, 39. (1968)
Levéltári Közlemények, 39. (1968) 1. - Bogdán István: Papírellátásunk és papírkereskedelmünk a XVIII–XIX. században / 9–27. o.
16 Bogdán István 5. E mennyiségi és minőségi igényt hagyományos módon már nem, csak szervezett formában lehetett kielégíteni: a mai értelemben vett szakosított papírkereskedelemnek társadalmi szükségléte létrejött. A fejlődés központja — érthetően — Pest városa lett, és jellemzi a helyzetet az, hogy a pesti polgári kereskedelmi testület 1812-ben — lényegében a korábbi gyakorlatot szentesítve — már meghatározta, hogy az önálló papír- és írószerkereskedőn kívül csak a fűszer- és anyagáru, valamint a norinbergi (játék) és díszműáru keteskedő tarthat csak papírt és írószert. De meghatározta azt is, hogy az önálló papírkereskedőnek üzletnyitáshoz 8000 ft alaptőkét kell felmutatnia, felét készpénzben, felét leteendő óvadékban. Ezen alaptőke meghatározással a papírkereskedő a rendelkezésben felsorolt 18 kereskedő típus közül a hatodik, illetve a 7 osztály közül 1 a negyedik helyre került, egy kategóriába a vaskereskedővel. 48 1828-ban Pesten már 4, 1851-ben 8, 1870-ben 23 papírkereskedő volt: számuk 1885-ben 99-re, 1900-ban 132-re nőtt. A fővárosi kereskedők csoportjában arányuk emelkedik: az 1851 évi l,5 fl /o-ról az 1900 évi l,8 fl /o-ra. 1851-ben a fővárosban 20 ezer emberre jutott egy papírkereskedő, 1853-ban mintegy 11 ezerre, 1885-ben 5 ezerre, s lényegében ugyanez az arány a századfordulón is. Vidéken a fejlődés lassúbb, csak a század végére éri el a szintet, melyen Pesten 20 ezer embert látott el egy papírkereskedő: pedig akkor (1900) már az ország papírkereskedőinek közel 90%-a vidéken működött. Általában tehát a 80-as évekre, mikorra a papíripar befejezte technikai üzemszervezeti alakulását, már kialakult a papírkereskedelem mind áru profilban mind létszámában is, s innen kezdve már azonos ütemben fejlődött az egyéb kereskedőkével. 49 A papírkereskedelem ilyen erős kiépülésével a század második felére már beékelte magát a nyomda és papírkészítő közé is. És nem ok nélkül: a nyomdaipar papírszükséglete ui. időközben hatalmasan növekedett. 1848-ban Budapesten 5, vidéken 38 nyomda volt, 1888-ban Budapesten 66, vidéken 221 nyomda. E nyomdákban 1848-ban még csak 60 sajtó volt, melyek napontakb, 28 000 példányt nyomtattak, 1889-ben pedig már 885 sajtó, melyek naponta 7 687 000 példányt állíthattak elő. A nyomdák 1888. évi papírszükségletéből napilapra 391 332, heti-havilapra 308 412, könyvre 177 570 rizsma, tehát kulturális jellegű felhasználásra összesen 877 314 rizsma jutott — ügyviteli nyomtatványhoz 2 079 986 és csomagolópapír nyomtatásához 70 093 rizsmát használtak fel. 50 Százalékszámban napilapra 45, heti-havilapra 34, könyvre 20°/o-ot. Az összfelhasználásnak azonban ez csak 29°/o-a; az ügyvitel 68,5, a csomagolópapír (civilizáció) 2,5%-ot igényelt. Az, hogy a valóban vagy legalább feltehetőleg kulturális célú nyomtatványnak, a könyvnek rendkívül kicsi, az ügyviteli nyomtatványnak ellenben rendkívül nagy a százalékszáma, nem meglepő akkor, ha tudjuk, hogy írásbeliségünk már korábbi korszakaiban is a _ legnagyobb papírfogyasztó az igazgatás volt. 51 Ezekután az sem meglepő, hogy az igazgatási igények a nyomdaipart is kisajátítják. A magánigazgatás papírszükségletének jelentős része, a kapitalista fejlődéssel párhuzamosan terjedő mértékben kétségtelenül a nyomtatvány volt. Ám a magánigazgatás írásbeliségét kordában tartotta a haszon-törvény; ügyvitelét inkább a szóbeliség jellemezte, írásbelisége csak a legszükségesebb ügyekre terjedt ki. Lényegében: levelezésre, esetlegesen műszaki dokumentációra, a propagandára, az üzletvitelre és könyvelésre. A műszaki dokumentáció speciális papírt igényelt, az üzleti levél és a propaganda anyag nyomtatvány volt, az üzletvitelhez és a könyveléshez fokozatos áttéréssel szintén nyomtatványokat használtak fel. Az előbbieket a nyomdák, az utóbbiakat Posner üzletikönyv gyára elégítette ki. A nyomtatványokra irányuló hatalmas igény tehát túlnyomóan a közigazgatásból indult ki. . A közigazgatás nyomtatvány igényét 1867 előtt, a 48-as időszakot leszámítva, majd kizá-; rólag osztrák nyomdákból fedezték a központi igazgatás számára. Ehhez viszonyítva a rendi és helyi közigazgatásnak ez időszakban kicsi volt a nyomtatvány szükséglete. Hazai nyomdák, 18 Pólya i. m. 117. p. (az 1812. évi határozat); 120. p. (alaptőke és osztályok). 49 A bpesti papírkereskedők létszáma 1851-ben: Adressenbuch des Nieder-Österreichischen Gewerb— Verein. Wien, 1851. 1090. p.; 1885-ben: Budapesti czim- és lakjegyzék, 4. évf. 1885— 86. 313. L; 1900-ban: Uo. 13. évf. 1901. 682—683. 1. — Ugyanakkor a lakosságra: Magyar Statisztikai Évkönyv. Új folyam 1. Bp. 1893. 18. p.; és Ua. 8. Bp. 1900. 13. p. — A vidéki papírkereskedők létszámára: Magyar Statisztikai Közlemények. Üj sor. 9. k. pp. 26—27. 50 OL, Kereskedelemügyi minisztérium levéltára — továbbiakban Ker. min. — 1890. VI. 9061. — Vö. Bogdán: Magyarországi papíripar i. m. pp. 387—388. (Példányszám, ív és forint adatai régi rizsmára átszámolva.) 51 Bogdán: Magyarországi papíripar i. m. 390. p.
