Levéltári Közlemények, 39. (1968)

Levéltári Közlemények, 39. (1968) 2. - Borsa Iván: Mikrofilm publikáció : forráspublikáció mikrofilmen / 177–197. o.

Mikrofilm publikáció 189 jen kapcsolni az eredeti levéltári anyag használatát. A gyakorlatiasságtól teljesen elszakadt az az ellenvetés, amely a levéltár elmikrofilmesedésétől fél. — Az sem vitás, hogy egy levéltár (fond, állag, sorozat) két vagy több iratának összehasonlítása eredetiben sokkal kényelmesebb és célravezetőbb, mint ugyanezt mikrofilmen elvégezni. Viszont két vagy több levéltárban levő iratok összehasonlítása vagy egybevetése sokszor a mikrofilm segítsége nélkül megoldhatatlan. Az ellenvetések között komoly helyet foglal el az a vélemény, amely szerint a rendszeres mikrofilmezés következményeképpen párhuzamos „holt" raktárak keletkeznének, amelyeknek hasznossága nem állna arányban a befektetett pénzügyi és szellemi erőfeszítéssel és amelyek a kelleténél jobban elszaporodva ártanának a történeti kutatás színvonalának. Sok kutató pedig ahelyett, hogy elmenne ebbe vagy abba az idegen országba, hogy a helyszínen vizsgálja meg mindazokat a fondokat, amelyek a kutatás tárgyára vonatkozóan adatokat tartalmazhatnak, megelégednék a helyben található mikrofilmekkel, ami szintén a kutatás színvonalának rovására menne. — Ebből az ellenvetésből is ki lehet érezni az akadékoskodást. Sajnos, sem a technikai fejlődés, még kevésbé az anyagi jólét nem ért el olyan fokot, hogy a kutatók vagy akár csak a kutatók többsége megengedhetné magának, hogy heteket-hónapokat töltsön más városban, vagy más országban az eredeti iratanyag kutatásával, s nélkülözni tudná a mikrofilm segítségét. Biztosra vehető, hogy több amerikai kutató használta a német külügyminisztérium két világháború közti anyagának filmjét a Washingtonban őrzött mikrofilm alapján, mint amennyinek megadatott volna a lehetőség, hogy átkelve az óceánon a Német Szövetségi Köztársaságban hosszas kutatásokat végezzen az eredeti iratanyagban. Nyilvánvaló az is, hogy a világ minden táján sokkal többen tanulmányozták a washingtoni National Archives mikrofilm publikációit, mint ahány kutatónak lehetősége nyílt arra, hogy Washingtonban a helyszínen végezzen kutatásokat. A teljes levéltári egységek filmezését ellenző meggondolások között szerepel a „párhuzamos" raktáraktól való félelem, nehogy ezek létrejöttével elnéptelenedjenek a levéltárak kutatótermei. — Ez az aggály is eltúlzottnak tűnik. A mikrofilm-bizottság tárgyalásai során említés történt egy európai kis város világhírű levéltáráról, amely azért hárítja el nagyobb levéltári egységek teljes anyagának mikrofilmezését, mert ennek következtében a kutatók jelentékeny részének elmaradásával kellene számolni, márpedig a kis város idegenforgalmának jelentékeny részét alkotják a levéltár kutatói. Ennek az esetnek éppen a fordítottja a londoni Public Record Office már említett törekvése. Itt ugyanis azért vesznek fel egyes levéltári egységeket mikrofilmre, hogy ezek másolatainak megvásárlásával a kutatók egy része maradjon távol a levéltár kutatótermétől, amely túlzsúfoltsága miatt nem tudja kielégíteni a vele szemben megnyilvánuló igényeket. A „párhuzamos" raktárak kialakulása nagyobb hasznot hajt a kutatási lehetőségek megnövelésével és a levéltárak részleges tehermentesítésével, mint amennyit esetleg ront a kutatás színvonalán azzal, hogy esetleg gyöngíti a teljes anyaggyűjtésre történő törekvést, vagy anyagi kárt okoz bizonyos — feltétlenül extrém — esetekben egyes városok idegenforgalmának. A nagyobb levéltári egységek teljes anyagának mikrofilmezése ellen szól-