Levéltári Közlemények, 39. (1968)

Levéltári Közlemények, 39. (1968) 2. - Ember Győző: A levéltártörténet módszertanához / 155–176. o.

168 Ember Győző amelyet a levéltári intézmények magán a levéltári anyagon végeznek — pl. konzerválás, rendezés, selejtezés stb. — s nem arról, amelynek végzése során csupán felhasználják a levéltári anyagot — pl. referensszolgálat, kiállításrendezés stb. Fel is merül az a módszertani kérdés, hogy a levéltári intézmények munkája, a levéltári munka említett részének a történetét a levéltártörténetnek melyik része vizsgálja: az, amelyik a levéltári intézmények történetét, vagy pedig az, amelyik a levéltári iratok történetét kutatja? Nem könnyű erre a kérdésre válaszolni, mert a levéltári munkával egyaránt hivatott foglalkozni a levéltári intézményeknek — amelyek a munkát végzik — és a levéltári iratoknak — amelyeken a munkát végzik —, tehát a munka alanyának és tárgyának a története. Ügy gondolom azonban, hogy nem is feltétlenül szükséges a kérdést eldönteni. Mert amennyire helyes, mert módszertanilag hasznos, hogy a levéltártörténet különböző tárgyait, s e, tárgyak alapján különböző területeit elméletileg meghatározzuk, s az egyes tárgyak illetve területek módszertani kérdéseivel külön-külön foglalkozunk, annyira helytelen lenne a gyakorlatban is minden esetben, pl. egy-egy levéltár egész történetének a megírása során is, külön-külön egymástól elszakítottan foglalkozni a levéltártörténet különböző tárgyaival, illetve területeivel. Ami viszont távolról sem jelenti azt, hogy a levéltártörténet ne foglalkozhatnék kiemelten csupán egyetlen levéltártörténeti tárggyal vagy területtel — pl. a levéltári technika története —, vagy csupán egyetlen részkérdéssel — pl. az iratkonzerválás története —, akár egyetlen levéltár történetének egyetlen részkérdésével — pl. az iratkonzerválás története a Magyar Országos Levéltárban. Mégis, elméletileg tekintve a feltett kérdést, s távolról sem támasztva azt az igényt, hogy ez az elmélet a gyakorlat során minden esetben feltétlenül érvényesüljön, úgy vélem, hogy a levéltári munka említett részének a története közelebb áll a levéltári iratoknak — tehát a munka tárgyának, — mint a levéltári intézmények — tehát a munka alanyának — a történetéhez. Mint ahogyan pl. a szőlőművelés története közelebb áll a mezőgazdaság, mint a szőlőművelő parasztság történetéhez, bár kétségtelen, hogy azzal is szorosan összefügg. A levéltári munka egyéb — nem a levéltári anyagon, hanem csupán az anyag segítségével, vagy az anyag érdekében történő — részeinek a vizsgálata viszont nézetem szerint elméletileg a levéltári intézmények történetének a kutatási köréhez tartozik. A már levéltári intézmények őrizetében lévő levéltári iratok történetét vizsgálva a levéltári munkának számos olyan fajtájával kell a levéltártörténetnek foglalkoznia, amelyet a levéltári intézmények magán a levéltári anyagon végeznek. Egyik fajtája e munkának a levéltári iratok biztonságos megőrzése, ami minden levéltári intézménynek egyik alaprendeltetése. A biztonságos megőrzésnek mint levéltári munkának több ága, több területe van. Első helyen ezek között a levéltári iratok megfelelő tárolását említhetjük. A következő a levéltári iratok konzerválása és restaurálása. Ide sorolhatjuk a fényképezésnek azt a fajtáját is, amely a levéltári iratok biztonsága érdekében történik. Felvethető a kérdés, hogy a levéltári munka most említett ágai a levéltári