Levéltári Közlemények, 39. (1968)

Levéltári Közlemények, 39. (1968) 2. - Ember Győző: A levéltártörténet módszertanához / 155–176. o.

A levéltártörténet módszertanához 163 történetük kutatásában a történettudomány megfelelő ágának — példánk esetében a hadtörténetnek sajátos szempontjait is érvényesíteni lehet és kell. A levéltárak azonban — mint már említettük — kettős arccal rendelkeznek, nem csupán igazgatási, hanem egyben tudományos intézmények is. A levéltártörténetnek, mint a levéltári intézmények történetének, módszerében e ténnyel számolnia kell. Közelebbről akarva meghatározni a levéltárak tudományos intézmény jellegét, — noha másfajta tudományos kutatómunkát is végeznek, illetve végezhetnek — a történettudományt művelő intézmények közé sorolhatjuk őket. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a levéltárak a történettudomány egész területének, minden ágának a művelésére hívatva lennének, illetve vállalkozhatnának. Még azok az intézmények sem teszik ezt, amelyeknek kizárólagos rendeltetése a történetkutatás. A levéltáraknak meg kell elégedniök azzal, hogy a történettudománynak azokat az ágait művelik, amelyeknek művelése révén a levéltárak alaprendeltetését: a levéltári anyag biztonságos megőrzését és minél könnyebben használhatóvá tételét elősegítő eredményeket tudnak elérni. A levéltártörténetnek mint a levéltári intézmények történetének módszerére vonatkozólag mindebből az következik, hogy a levéltártörténeti kutatásoknál a művelődéstörténet, továbbá a tudománytörténet általános, nemkülönben a történettudomány történetének sajátos szempontjait is figyelembe kell venni. A történettudomány története ugyanis a tudománytörténet nagyobb családjához, az pedig a művelődéstörténet még átfogóbb területéhez tartozik. Nem szükségtelen külön is megjegyezni, sőt nyomatékosan hangsúlyozni, hogy a levéltárakat mint tudományos intézményeket nemcsak az a tény kapcsolja a történettudományhoz, hogy annak egyes ágait alkotóan művelik, hanem az a körülmény is, hogy a levéltári munka számos egyéb területe is — rendezés, selejtezés, segédletkészítés, kiállítások rendezése, a kutatók tájékoztatása stb. — tudományos igényű és jelentőségű, történettudományi ismereteket kíván meg a levéltárosoktól és eredményeivel, a történettudomány fejlődését segíti elő. A levéltártörténetnek, amikor a levéltáraknak mint tudományos intézményeknek a történetét vizsgálja, ezt a tényt figyelembe kell vennie. E tanulmány tárgyát érinti ugyan, mégis messze elvezetne tőle, ha e helyen a művelődéstörténetnek, a tudománytörténetnek, vagy akár csupán a történettudomány történetének a módszerével, a szempontjaival foglalkoznék, noha azokkal a levéltártörténet művelőjének is tisztában kell lennie. Legyen elég itt csupán két momentumra, illetőleg a levéltártörténetnek két sajátos szempontjára felhívnom a figyelmet. Mindkettő a fentiekben már elmondottakból következik. Az egyik szempont az, hogy a levéltárak mint tudományos intézmények munkájának a megítélésében legalább olyan jelentőséget kell tulajdonítani annak, hogy a levéltári munka tudományos jellegű és jelentőségű, de nem a történettudomány alkotó művelését jelentő különböző területein milyen eredményeket érnek el, mint annak, hogy a történettudomány egyes ágait alkotóan miként művelik, milyen művekkel gazdagítják. Valamely levéltár tudományos munkájának fontos mutatói a levéltár történelmi kiadványai, de nem egyedüli mutatói, s nem fontosabb mutatói, mint a levéltár anyagának rendezettsége,