Levéltári Közlemények, 39. (1968)

Levéltári Közlemények, 39. (1968) 2. - Ember Győző: A levéltártörténet módszertanához / 155–176. o.

162 Ember Győző Nagyobb súlyt helyez az intézmény formális működésének, ügymenetének vagy ügyvitelének az ismertetésére, azaz a hivataltörténeti kérdésekre. Az igazgatástörténet sajátos szempontjait az határozza meg, hogy a vizsgált igazgatási intézmény tartalmi működésének mi a területe. Az igazgatási területek és azok különböző ágai szerint az igazgatási intézményeknek és azok történetének számos válfaját különböztethetjük meg. Mindegyik kutatásának megvannak a maga sajátos szempontjai, amelyek annak a területnek, illetve ágnak a történetéhez kapcsolják a vizsgált igazgatási intézményt, amelynek az igazgatásával foglalkozott. A kereskedelmi igazgatás szerveinek — pl. a vámhivataloknak — a története a kereskedelem történetéhez és azon keresztül a gazdaságtörténethez kapcsolódik, vizsgálatánál az igazgatástörténet általános szempontjain kívül a kereskedelem- és a gazdaságtörténet sajátos szempontjait is érvényesíteni kell. Az irattáraknak mint igazgatási intézményeknek a történeti vizsgálatára is a fenti megállapítások vonatkoznak. Az irattártörténet vizsgálatának általános szempontjai azonosak az intézmények és az igazgatási intézmények története vizsgálatának általános szempontjaival, kutatási módszere azonos az intézménytörténet és az igazgatási intézmények története általános kutatási módszerével. Az irattártörténet sajátos szempontjait pedig az határozza meg, hogy a kérdéses irattár mint igazgatási intézmény milyen igazgatási területen működött. Egy kormányhatóság irattára történetének a vizsgálatánál a kormányzattörténet, illetve a közigazgatástörténet sajátos szempontjait is figyelembe kell venni. Az irattártörténet módszerére vonatkozó fenti megállapítások általában vonatkoznak a levéltártörténetre is, pontosabban a levéltáraknak mint igazgatási intézményeknek a történeti vizsgálatára. A levéltártörténetnek ebben az ágában is — mint az irattártörténetben — az intézmények és közelebbről az igazgatási intézmények történeti vizsgálatának általános és sajátos szempontjai érvényesülnek. Egy eltérésre azonban szükségesnek látszik felhívni a figyelmet. Arra tudniillik, hogy az irattári intézményekben őrzött iratanyag általában sokkal egyneműbb, mint a levéltári intézményekbe került iratanyag. Az irattári intézmények általában csak egy szervnek, vagy azonos jellegű szerveknek az iratait őrzik, míg a levéltári intézmények őrizetébe — kivételek természetesen vannak — általában különféle szervek iratai kerülnek. A levéltártörténet módszerére vonatkozólag ebből az következik, hogy a levéltáraknak mint igazgatási intézményeknek a történetét vizsgálva az intézménytörténetnek és az igazgatási intézmények történetének általános szempontjain kívül a levéltárba került iratokat képző sokféle szerv és személy sokféle sajátos jellegének megfelelően a történettudomány annyiféle ágának sajátos szempontjait kellene érvényesítenie, amenynyit együttesen érvényesíteni lehetetlen. E sajátos szempontok érvényesítéséről a levéltártörténetnek le kell mondania. Nem érvényesítheti pl. az egészségügy vagy az oktatásügy történetének a sajátos szempontjait csupán azért, mivel őrizetében — sokféle egyéb szerv iratai mellett — egészségügyi és oktatásügyi szerveknek az iratai is vannak. Más a helyzet a szaklevéltárak esetében. Ezek azonos jellegű szerveknek vagy személyeknek — pl. katonai szerveknek és személyeknek — az iratait őrzik,