Levéltári Közlemények, 39. (1968)
Levéltári Közlemények, 39. (1968) 2. - Ember Győző: A levéltártörténet módszertanához / 155–176. o.
158 Ember Győző legű, végleges megtartást igénylő iratok érdemesek arra, hogy levéltári intézmény őrizetébe kerüljenek. Mindezek alapján a levéltári irat fogalmát így határozhatjuk meg: irattári jellegű, azaz provenienciával rendelkező, történeti -forrásértékű, azaz végleges megőrzést igénylő irat. Visszakanyarodva oda, ahonnan kiindultunk, levéltári intézményeknek azokat az intézményeket tekintjük, amelyeknek elsődleges rendeltetése az, hogy a fenti meghatározás értelmében vett levéltári iratokat őrizzenek. A levéltártörténetnek az ilyen intézmények történetével kell foglalkoznia. Levéltári iratokat nemcsak levéltárak őriznek, hanem különböző más intézmények is, elsősorban könyvtárak, azután múzeumok, történelmi társulatok stb. Ezeknek az egyéb intézményeknek a történetével, minthogy a levéltári iratok őrzése nem elsődleges rendeltetésük, a levéltártörténetnek nem kell foglalkoznia. Az inatképző szervek és személyek működése során együtt keletkeznek a történeti forrásértékű és az ilyen értékkel nem rendelkező, de egyaránt irattári jellegű iratok. Túlnyomó többségben ez utóbbiak vannak. E kétféle értékű iratok hosszabb-rövidebb ideig nem különülnek el egymástól. Az elkülönülésre, vagyis a nem történeti forrásértékű iratoknak a különválasztására általában már akkor sor kerül, amikor az iratok még az iratképző szervek vagy személyeik őrizetében vannak. Előfordul azonban, hogy a kétféle iratok egyaránt levéltári intézmény őrizetébe kerülnek, s elkülönítésüket csak a levéltári intézmény hajtja végre. Az iratokat nagyobb mennyiségben képző szervek és személyek irataik őrzésére gyakran külön szervezeti egységeket, irattárakat, pontosabban szólva irattári intézményeket létesítenek. Ezek az irattári intézmények szervezeti egységekből olykor különálló intézményekké fejlődnek. Az irattárak vagy irattári intézmények egyaránt őriznek történeti forrásértékű és ilyen értékkel nem rendelkező iratokat. Elsődleges rendeltetésük az, hogy mindkét értékű iratokat őrizzenek, nem pedig csupán — mint a levéltári intézmények — történeti forrásértékűeket. Ennek ellenére — nézetem szerint — a levéltártörténetnek az irattárak vagy irattári intézmények történetével is foglalkoznia kell. Általában — úgy gondolom — -a levéltárak vagy levéltári intézmények és az irattárak vagy irattári intézmények között nem szabad éles határvonalat húznunk. Az egyetlen különbség közöttük az általuk őrzött anyag tekintetében csupán annyi, hogy a levéltári intézmények elsődlegesen csak történeti forrásértékű irattári jellegű iratokat őriznek, az irattári intézmények pedig elsődlegesen őriznek nem történeti forrásértékű irattári jellegű iratokat is. Ez nem olyan lényeges különbség, hogy e miatt a levéltártörténet kizárhatná vizsgálódása köréből az irattári intézményeket. E kizárás ellen szól az a tény is, hogy a fejlődés sok helyen abban az irányban halad, illetve visszakanyarodik abba az irányba, hogy a levéltári és az irattári intézmények egyre közelebb kerülnek egymáshoz. A levéltárak már egész korán, keletkezésük után néhány évvel, átveszik az iratokat — történeti forrásértékűeket és ilyen értékkel nem rendelkezőket egyaránt — az iratképzőktől, s ezáltal szinte azok irattáraivá lesznek. De úgy is felfoghatjuk ezt a fejlődést, hogy az iratképzők irattáraikat egész korán a levéltárakra bízzák. További