Levéltári Közlemények, 38. (1967)

Levéltári Közlemények, 38. (1967) 1. - Veres Miklós: Az Archivum Regni története, 1765–1874 / 31–67. o.

52 Veres Miklós levéltár a belügyi tárca rendelkezése alá került. A belügyminiszter hatásköre azonban nemcsak a régi országos levéltár iratanyagára terjedt ki, hanem a kiegyezéssel megszüntetett kormányhatóságok levéltáraira is. A Magyar Tudományos Akadémia történeti osztálya ezt a lehetőséget felhasználva, az országos levéltár újjászervezésének kérdését ismét napirendre tűzte. E tárgyban javaslatot dolgozott ki, amit az Akadémia 1868. április 1-én tartott ülésén egyhangúlag magáévá tett. A javaslatot Arany János titkár és Kubinyi Ágoston helyettes elnök aláírásával április 13-án terjesztették fel a belügyminiszterhez,

108 aki az ügyben Kovachich főlevéltárnoktól véleményes jelentést kért. Kovachich a javaslatot pártolta, de egyben felhívta a belügyminiszter figyelmét arra, hogy alkalmas, célszerű és biztonságos levéltári épületről már eleve gondoskodni kell. Ez ugyanis elengedhetetlen feltétel volt, mivel az akkori leváltári helyiségek már nemcsak hogy megteltek iratokkal, de sötétek és nedvesek, s így az iratok tárolására alkalmatlanok voltak.

109 Bár az új országos levéltár felállításáig még jónéhány esztendő eltelt, a belügyminiszter — az Akadémia javaslatának szellemében — már 1868-ban intézkedett a felügyelete alá rendelt levéltárak iratainak elhelyezéséről. A legnagyobb problémát jelentette számára az 1849-ben Bécsbe visszaszállított kancelláriai levéltárak hazahozatala. E levéltárak Budára szállítását a király személye körüli miniszter is sürgette, mivel azok szakszerű elhelyezéséről Bécsben nem tudott gondoskodni. 1868. július 18-án br. Wenckheim Béla belügyminiszterhez írott levelében azt is megjegyzi, hogy a levéltárak ide-oda szállításával „némely történelmileg nagy értékű iratcsomag" elkallódott, s azoknak csak egy részét sikerült megtalálni. A kancelláriák levéltárainak egyelőre nemcsak Bécsben, de Budán sem tudtak megfelelő tárolóhelyet biztosítani. E nagyértékű iratok 1869-ig a bécsi Renngasse-ban levő volt fegyvertárban voltak elhelyezve. Mivel azonban ez az épület nemcsak hogy alkalmatlan volt az iratok tárolására, de sürgősen ki is kellett üríteni, a király személye körüli miniszter szeretett volna az iratokon mielőbb túladni. 1869. június 21-én ez ügyben a belügyminiszterhez fordult, aki közölte vele, hogy a levéltár átszállításáról — bár ő ezt előbb kilátásba helyezte — egyelőre nem lehet szó. Véleménye szerint erre még akkor sem kerülhet sor, ha a budai országháznak, a minisztertanácsban elhatározott kiépítése és egy új épületszárny emelése befejeződik, mivel ott az országházban székelő minisztériumok olyan osztályait és számvevőségeit kell elhelyezni, amelyek jelenleg magánházakban vannak. A levéltár végülis a király személye körüli minisztérium épületébe került. A levéltárak egyesítésének legnagyobb akadálya — mint látjuk — a megfelelő helyiségek hiánya volt. így a régi országos levéltár az addigi szervezeti kerettel működött tovább. Személyzete 1870-ig két főből állt, amikor Kovachich József Miklós főlevéltárnok nyugalomba vonult. így a létszám ismét egy főre apadt. Kovachich távozásakor a belügyminisztérium nagy gonddal intézte a levéltárnak Török János allevéltárnok kezébe való átadását. A belügyminiszter 108 K 148. BM. Ein. 1873: III. m. tétel, 2066. alapszám. Érdemes megemlíteni, hogy a belügyminiszter a selejtezés szükségességét csupán azzal indokolja, hogy az iratok könnyebben legyenek elhelyezhetők. Nem beszél a másik szempontról, a levéltári anyag áttekinthetőbbé, a történetkutatás számára használhatóbbá tételéről. 109 N 112. Off. AR. Ni 1060.