Levéltári Közlemények, 38. (1967)
Levéltári Közlemények, 38. (1967) 2. - FOLYÓIRATSZEMLE - Bélay Vilmos: Voproszü Arhivovegyenyija, 1965. / 282–283. o.
N Folyóiratszemle 283 A cikk írói szerint az a kívánatos, hogy az ilyen jellegű iratanyag tulajdonosai önként adják be az állami levéltárba az őrizetükben lévő fondot. Ehhez természetesen megfelelő felvilágosító munkára van szükség. — V. B. BARKKI az Észt Szovjetköztársaság levéltárügyének eredményeit ismerteti. — M. JE. NYIKOLAJEVA és A. G. FEDOTOV a Szovjetunió Központi Állami Népgazdasági Levéltárának (CGANH SZSZSZR) tudományos-tájékoztató apparátusát mutatják be. A leltárak, fondjegyzékek és konspektusok (szemlék) mellett a levéltár katalógusok készítését is célul tűzte ki. Az 1965-ben megjelent négy füzetben a felsorolt nagyobb terjedelmű cikkeken kívül „tapasztalatcsere", „közlések", „a levéltáros jegyzetfüzetéből" összefoglaló címek alatt számos rövidebb közleményt olvashatunk. Ezeknek tárgya — korántsem teljes felsorolásban — a következő: műszaki dokumentumok nyilvántartása a levéltárakban, típusügyirat-nomenklatúrák (a gépi adatkikeresés előkészítésével kapcsolatban), iratpublikálás mikrofilmen, a kutatóintézetek tudományos-technikai tanácsainak vitaülései az ügyintézés kérdéseiről, gépi adatkikeresési rendszerek alkalmazása a levéltárakban, a kutatóintézetek ügyiratnomenklatúrái, iratlaminálás, iratrestaurátor-kurzus, végül a Moszkvai Történeti Levéltári Intézet hallgatóinak termelési gyakorlata. Valamennyi számban találunk könyvismertetést és rövid folyóiratszemlét is. Bélay Vilmos 10* i