Levéltári Közlemények, 38. (1967)

Levéltári Közlemények, 38. (1967) 2. - FORRÁSKÖZLÉS - Karsai Elek: Iratok a Smuts-misszió történetéhez / 237–249. o.

238 Karsai Elek eredménytelensége esetén is — valószínűleg sikerült volna eltolni az intervenció kezdetét, és több idő jutott volna a védelemre való felkészülésre."

5 L. Nagy Zsuzsa, bár árnyaltabban elemzi a Smuts-tárgyalásokat, de a következő eredményre jut: „A tárgyalások megszakadásában nem a Kormányzótanács ellenjavaslata játszotta a döntő szerepet, mert az alkalmas volt további megbeszélésekre, hanem az, hogy a nagyhatalmak vitáiban Magyarország ügye ismét háttérbe szorult", — majd megállapítja, hogy a fegyveres intervencióra „a franciák vezette csehszlovák és román agresszív körök szorgalmazása" nyomán került sor.

6 Más nézet — ellentétben az előbbivel — a Smuts-missziónak csak negatív vonásait hangsúlyozza, amikor leszögezi: „Az a körülmény, hogy a Kormányzótanács tagjainak többsége március 21-e előtt az SZDP-hez tartozott, a nyugati hatalmakban, különösen az angolokban és az amerikaiakban, azt a reményt keltette, hogy a tanácskormányt megoszthatják és ezzel előidézhetik a proletárhatalom felbomlását. Fenyegetésekkel és ígéretekkel próbálták elérni, hogy új kprmany alakuljon a »mérsékeltekből«. E célból április elején az antant elküldte a magyar forradalmi kormányhoz képviselőjét, Smuts angol tábornokot, aki közölte, hogy feltételeik teljesítése esetén a győztes hatalmak készek mérsékelni területi követeléseiket. E lépésüket országaik demokratikus közvéleményének megtévesztésére is felhasználták."

7 Most, miután a londoni Public Record Office-ban előkerült Smuts tábornok részletes, 13 oldalas jelentése, világosabban lehet megrajzolni az antant hatalmak, ezen belül az angol és az amerikai diplomácia valódi céljait, törekvéseit Tanácsmagyarország irányában. Amit előre kell bocsátani: a szovjetellenes intervenciós katonai műveletek sorozatos kudarcai óvatosságra intették Lloyd George-t és Wilsont. A magyar kérdést elsősorban nem katonai eszközökkel óhajtották megoldani. A bolsevizmus behatolását és uralomrajutását Magyarországon nem egyedül magyar szempontból, hanem a volt Ausztria—Magyarország egész területének veszélyeztetettsége szemszögéből nézték, — ide tartozott Ausztria és az újonnan keletkezett Csehszlovákia is. Így érthető, ha Smuts Budapestről előbb Prágába, majd Bécsbe ment és Masarykkal, valamint Rennerrel folytatott tárgyalásokat és csak ezután tért vissza Párizsba és szerkesztette meg jelentését. Lloyd George, Balfour és Wilson átfogó rendezést óhajtott Közép-Európában, a volt Osztrák—Magyar Monarchia államainak együttműködése alapján — és nem lehet teljesen alaptalannak minősíteni azt a feltételezést, hogy ezen átfogó rendezés érdekében hajlottak volna arra — a tárgyalások kedvező kimenetele esetében, —• hogy a határproblémák megoldásában nagyobb hajlékonyságot tanúsítsanak, egyetértésben csehszlovák szövetségesükkel. Bár Smuts Budapesten Kun Bélával, Garbai Sándorral és Kunfi Zsigmonddal mint a Forradalmi Kormányzótanács tagjaival tárgyalt, mert más erő az országban nem volt, — ugyanakkor még a látszatát is igyekezett elkerülni annak, hogy a Forradalmi Kormányzótanácsot bármilyen formában elismerje. Végül a legfontosabb: Smuts tábornok jelentésében kertelés nélkül kifejti, hogy bölcs és okos politikával mérsékelni lehet azokat a károkat, — amelyeket a kommunista kormány okozhat többé vagy kevésbé rövid uralma alatt. Mert nincs kétség az iránt — írja Smuts —, hogy ez a kormány menni fog, nem lesz hosszúéletű, mivel — mint majd lejjebb folytatja — »Magyarország nem bolsevista ország és a nagyhatalmak okos politikája nyomán nem sokáig marad uralmon a bolsevista politikai irányzat". A feladat tehát Smuts javaslata szerint az, hogy a nagyhatalmak Magyarországot befolyásuk alatt tartsák és így megakadályozzák közeledését Oroszországhoz. Smuts jelentésében a cél elérésére részletes javaslatokat tesz — nem utasítva el a Forradalmi Kormányzótanács válaszjegyzékét, — kiterjedve bennük a demarkációs vonal kedvezőbb megvonásától a blokád azonnali feloldásáig, — ám mindezt azért, hogy Közép-Európától távol tartsák a bolsevizmust. Ennek érdekében javasolja: segítsék Magyarországot politikailag és gazdaságilag, hogy így belülről lehessen felszámolni a kommunista rendszert. Mindebből kitűnik, hogy a Forradalmi Kormányzótanács végső soron helyesen járt el, amikor nem utasította el teljesen Smuts javaslatait, de feltételekhez kötötte annak elfogadását. A válaszjegyzék nem jelentett „súlyos csapást", ellenkezőleg: Smuts ezt, bizonyos korrekcióval, de legfontosabb alapelvét megtartva, hajlandó volt tárgyalási alapként elfogadni. 5 Liptai Ervin: A Nagyar Tanácsköztársaság. Budapest 1965. 260—261. 1. fl L. Nagy Zsuzsa: A Párizsi Békekonferencia és Magyarország 1918—1919. Budapest 1965. 115. 1. 7 A magyar forradalmi munkásmozgalom története. Budapest 1966. I. köt. 234. 1.