Levéltári Közlemények, 38. (1967)

Levéltári Közlemények, 38. (1967) 2. - Fallenbüchl Zoltán: A Szepesi Kamara tisztviselői a XVII–XVIII. században / 193–236. o.

A Szepesi Kamara tisztviselői a XVII—

XVIII. században 217 Nyilvánvaló, hogy a kamaránál sok volt a hiba ebben az időben mind az ügyintézés lelkiismeretessége, mind az elszámolások pontossága tekintetében. Igaz, az adminisztráció is nagyon megnövekedett, de a személyzet létszáma is. Viszont a fluktuáció megnehezítette a pontos és következetes ügymenetet. Nem véletlenül kívánta már 1767 decemberében a kormányzat a szepesi kamaránál bevezetni a pozsonyi levéltár rendszerét.

105 Különösen a járulnokokkal volt sok baj, amin a már elmondottak után nem lehet csodálkozni. 1771-ben a kormányzat ismét kéri a kamara státusának felküldését.

106 Ekkor 3000 forintot akarnak a tisztviselőkar számára biztosítani. Hogy az egyre gyarapodó munkákkal való megbirkózást elősegítsék, két évvel később napidíjasok felvételét is megengedték, s erre 1200 forintot irányoztak elő. A napidíjasok alkalmazása alkalmasint nemcsak a tényleges munkát szolgálta, hanem azt a célt is, hogy a kormányzat a kamarát jobban hatalma alá kényszerítse, mert a kamarával ilyen — ha nem is állandó, hanem csak laza — jogviszonyba került emberek, eleinte különféle irodai munkákban többé-kevésbé jártas egyének, később főleg a feloszlatott jezsuita rend tagjai, akiknek teljes létbizonytalanságukban még a járulnokok sovány fizetése is biztonságos jólétnek tűnt, készségesen helyezkedtek szembe a státuson belüli hivatalnokok közt kialakult szellemmel, ily módon igyekezve a kormányzat kegyéből állásba kerülni. Nem sok sikerrel. Bizonyos dolgokban azonban ez a szellem a tanácsostól a j áruinokig nagyjából azonos volt. A szepesi kamiara hivatalnokai a centralizációval szemben védekeztek. Bár ezt nyilván nem hangoztatták, még kevésbé írták le — a kamara viselkedéséből ez olvasható ki. Legélesebben ez a német irodai nyelvvel szemben való ellenállásból látható. Míg Grassalkovics kamaraelnök élt és befolyását érvényesítette, nem volt ez a kérdés annyira napirenden: az ,1771/72. évi kamarai ügyrendi reform azonban minden eddiginél élesebben vetette fel. A szepesi kamaránál az irodában szinte kezdettől fogva volt német nyelvű levelezés, német ügyvitel: de a latin mindig elsőbbséget élvezett; az összetételében, mint láttuk, nemesi-rendi jellegű, nemzetiségére pedig akkor legnagyobbrészt magyar hivatalnoki kar a német nyelvnek elsődlegessé tételében az alkotmányon való sérelmet látott. A kamara tanácsosai nem mondhattak az uralkodó határozatára nyílt nemet, de hangot adtak a véleményüknek, hogy a német írásbeliség behozatala egy éven belül lehetetlen.

107 Időt reméltek nyerni. A harmincadok, sóhivatalok és intézőségek számára is elrendelt német nyelvtanulást a többi hivatalok se fogadták szívesen, a szepesi kamara azonban leginkább állott ellent. Viszonylag nagyszámú tisztviselője közül aránylag kevesen tudtak németül, még kevesebben voltak, akik német nyelvű ügyintézésre alkalmasak lettek volna. A nyelvkérdéssel és ezen keresztül a centralizációval szemben elfoglalt negatív álláspont tehát szerepet játszott abban, hogy 1774-ben a szepesi kamarát feloszlatták. A szepesi kamara Pozsonnyal szemben talán presztizsokokból ragaszkodott hatásköréhez, azt védte. Egy korábban szükséges, de a centralisztikusabszolutista kormányzat idején anakronisztikusnak tekintett status quo fenntartását a XVIIL század második felében a bécsi udvar nem tartotta szükséges105 OL, MKL, Benignae Resolutiones Lib. 97. f. 564—2. 10

« Uo., Lib. 101. f. 84—2. 107 OL, MKL, Departamentum Cancellariae 1773. november 507. sz. 6 Levéltári Közlemények