Levéltári Közlemények, 38. (1967)

Levéltári Közlemények, 38. (1967) 2. - Fallenbüchl Zoltán: A Szepesi Kamara tisztviselői a XVII–XVIII. században / 193–236. o.

202 Fallenbüchl Zoltán tisztét a már említett, ugyancsak Kassáról menekült Granath János viselte, s az irodának már négy írnoka is volt. Egy Thököly elől menekült írnok, Bajnóczy István megbízott fogalmazó lett. Eperjes visszafoglalása után lett titkár és címzetes tanácsos a később oly jelentős, de gyászos szerepet játszó Szentiványi László. Kassára visszatérve Fischer alatt már 18 tisztviselőből álló hivatalnoki kar kezdte meg a munkát. A kamarában ekkor ismét a helyi erők dominálnak: a régi hivatalnokok visszatértek, s a király ekkor még nem igen nevezett ki idegent. A vezetésben a Holló—Gundelfinger rokonság súlya a döntő; Gundelfingert, ki azelőtt palocsai harmincados volt, már csak 1686 augusztus 26-án nevezi ki az uralkodó levéltárőrnek: eskütételére pedig csak december 7-én kerül sor. Az bizonyos, hogy egy család túlsúlyát ebben a hivatalban, ha tagjai mégoly érdemesek voltak is az uralkodóház szempontjából, mint a Holló-rokonság, az abszolutizmus kormányzati elvei, melyek most már teljes súllyal érvényesülhettek, nem engedték meg: így magyarázható, hogy ugyancsak 1686 augusztus 26-án a teljesen idegen br. Schröder Vilmost, a neves osztrák közgazdászt „a bányaművelésben való egyedülálló jártasságáért" tényleges tanácsossá nevezte ki Lipót király a szepesi kamarához.

28 Schröder funkcióit tekintve Thavonat utódának tekinthető. A szepesi kamara fontossága a hadsereg ellátása miatt elsőrendű volt: a központi kormányzat tehát igyekezett saját hatalmát benne megerősíteni, ugyanakkor a gazdálkodást is javítani. Schröder a kettős feladatnak mindenképpen megfelelt, s az általa kifogásolt gazdálkodás módján igyekezett javítani.

29 Megbecsültetésére jellemző, hogy 1688 április 7-én királyi határozat intézkedik arról, hogy az ülésrendben elsőbbsége legyen Holló Zsigmond tanácsos előtt,

30 aki úgy látszik hagyományos jogon magának követelte az elsőbbséget. A kamara vezetésében a kizárólagosságot többé a helybeli nemesség nem is tudta visszaszerezni, sőt az előretörés az udvari kamara által közvetlenül vagy közvetve küldött tanácsosok számának fokozódásával egyre jelentősebb lett. A Breiner-bizottság szabályozó tevékenységének egyik legközvetlenebbb utóhatása éppen az udvari kamara embereinek benyomulása volt a szepesi kamara tanácsába (1690). Az Aichpüchl-bizottság tevékenysége (1694—1695) is ugyanezt a folyamatot erősítette. Az udvari kamara közvetlenül is, közvetve is irányító szerepet játszott a szepesi kamara ügyeiben. A közvetett beavatkozás útja volt az, hogy valakit egyszerre neveztek ki magyar és szepesi kamarai tanácsossá, pl. Freyenfels Ferenc Antalt 1693-ban. De akadt olyan tanácsos is, pl. Oppersdorff Vencel, kinek kinevezési irata a magyar kamaránál nem is volt fellelhető. Ezt tehát Bécs közvetlenül küldte ki. A közép- és; alsó hivatalokban ez a németesítés nem ment olyan gyorsan végbe. Az 1690/1691. évi státus még a magyar nemesek túlsúlyát mutatja, de az elvándorlás már megindult. Márffy, Korponay, Reviczky, Ordódy, Erőss, Újfalussy, Vass: ezek a nevek dominálják a névjegyzéket, tehát túlnyomóan felvidéki, sőt környékbeli nemesek: az idegen nevek is, mint Gundelf inger, Erhard, Gandel is régi szepesi kamarai tisztviselőket, vagy a kamara alá tartozó hivatalok 2e OL, MKL, Lib. Deb. Lib. 18. f. 527. 29 Mayer, Theodor: Varwaltungsreform in Ungarn nach der Türkenzeit. Wien

—Leipzig 1911. 37. 1. 30 OL, MKL, Lib. Deb. Lib. 19. f. 249.