Levéltári Közlemények, 38. (1967)

Levéltári Közlemények, 38. (1967) 1. - Mályusz Elemér: A magyar medievisztika forráskérdései : medievisztika és oklevélkiadás / 3–29. o.

A magyar medlevisztika forráskérdései 19 IX. Oklevélközlés, amely folyóiratban jelent meg. A szlavóniai és horvátországi középkori pálos-kolostorok oklevelei az Orsz. Levéltárban. Levéltári Közlemények. 3 (1925) 100—191. 1.; 5 (1927) 136—209. 1.; 6 (1928) 87—203. 1.; 7 (1929) 278—311. 1.; 8 (1930) 65—111. 1.; 9 (1931) 284—315. L; 10 (1932) 92—123, 256—286. Lj 11 (1933) 58—92. L; 12 (1934) 111—154. 1.; 13 (1935) 233—265. 1. A magyar eredetű remete szerzetesrend, az Ordo S. Pauli primiheremite a középkorban Lengyel-, Német- és Spanyolországban is elterjedt, központja azonban Magyarországon volt. A XVIII. század végén feloszlatott kolostorok oklevelei az Országos Levéltárba kerültek. A kiadvány a mai Jugoszlávia területén alakult azon 17 kolostor 1261—1526 évi eredeti okleveleinek összesen 1360 részletes kivonatát, egyeseknek egész szövegét tartalmazza, amelyek a feloszlatáskor még működtek. Az oklevelek a középkori Szlavónia közigazgatási és igazságszolgáltatási szervezetét tükrözik, köztük vannak azonban a rend általános privilégiumai is. Amennyire a külföldi kiadványokat ismerjük, sokkal több típust ott sem szükséges megkülönböztetni, ami a középkori írásos művelődés egyöntetűségére is jellemző. Szembetűnő azonban a számadáskönyveket, gazdasági természetű feljegyzéseket tartalmazó kiadványok nagy száma a tőlünk nyugatabbra eső országokban. Oly forrásmunka, mint a F. Bastian által három kötetben kiadott Runtingerbuch,

30 Bajorország alá akadály nélkül beosztható, de már azok az oklevéltárak, amelyek a „Documenti e studi per la storia del commercio e del diritto commerciale italiano" sorozatában jelentek meg, csak nehezen vagy sehogyan sem választhatók szét a szorosabb területi elv alapján. Velük kapcsolatban a tárgyra való utalás lehetne a csoportképzés alapja. Hasonló gazdasági természetű források a XV. sz.-ból s a következő elejéről nálunk is vannak, ezek azonban még kiadatlanok s így csak régibb történettudományunk érdeklődésének hiányával magyarázhatjuk, hogy magyar kiadványok alapján nem szólhatunk tárgyi jellegű csoportról. i Egyébként gyakorlati jelentősége nincs az osztályozásnak, mert a címeknek természetszerűleg nem valami mechanikus csoportokba tömörítve kellene egymás után kovetkezniök. A legalkalmasabb mód az összeállítás során alakulhat ki. Valószínűleg problémát jelentene, hogy a jegyzék a forrásokat közre bocsátó országok szerint tartalmazza-e a címeket, vagy tekintetbe vegye-e, s ha igen, mily mértékben, korunk államait s azok határait, pl. a Földközi tenger keleti medencéjében. Viszont bizonyára vita nélkül érvényesülne az a felfogás, hogy a kiadványok tartalmuk időrendjében kerüljenek felsorolásra. Az ilyenféle módon valamennyi európai oklevéltárt megismertető Archivum lehetővé tenné, hogy az elmúlt generációk forráskiadói tevékenysége végre meghozza gyümölcseit. Többé nem a véletlentől függene* hogy tudomást szerezzünk oly kiadványokról, amelyeknek elkészítésére kiváló szaktudósok nem kevés energiát fordítottak. Azon kívül, hogy megbecsüljük elődeinket, ha a tájékozódást biztosítóan csoportosítjuk oklevélközléseik bibliográfiai adatait, megkönynyítjük saját kutatásainkat. Főleg azzal, hogy elkerüljük oly oklevelek újbóli kiadását, amelyek egyszer már napvilágot láttak. Akinek alkalma volt a középés kelet-európai nemzetek forráskiadványait forgatni, az nagyon jól tudja, hogy egy és ugyanazon oklevél szövegét ismételten közzé tették, egymás munkájáról mit sem tudva, európai hírű tudósok, esetleg különböző dátumok alatt, mert 30 Das Runtingerbuch 1383—1407 und verwandtes Material zum Regensburger-südostdeutschen Handel und Münzwesen, 1935—1944. 2

*